A Magyarság Házában rendezett magyar szórvány napján az előadásokat a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasainak kerekasztal-beszélgetése zárta, melyet dr. Grezsa István kormánybiztos nyitott meg. Kiemelte, a szórvány jelentősége nemzetpolitikai szempontból fokozódik. Ma a szórványban élők közel százéves kiállásukkal őrzik magyarságukat.
A nemzetpolitikában ugyanolyan fontos ma a szórvány, mint a tömbmagyarság, éppen ezért a magyar kormány sokat tett és tesz a szórvány segítésére. 2015-ben elindították a Petőfi Sándor Programot, amely ugyanolyan sikeresnek bizonyult, mint a Kőrösi Csoma Sándor Program. Ez az új program második esztendeje működik a Kárpát-medencében, 50 ösztöndíjas segítségével.
A megnyitót követő kerekasztal-beszélgetést a program koordinátora, Fazekas Anna vezette.
Az első kérdésre, hogy kilenc hónap alatt mit lehet elérni, mit lehet megvalósítani a Petőfi Sándor Program célkitűzései közül, az ösztöndíjasok többsége azt a választ adta, ennyi idő nem elég, hogy hagyományt teremtő, hosszú távú programok elindulhassanak. Ugyanis hónapok telnek el azzal, hogy az ösztöndíjast valóban megismerjék, megszeressék, bizalommal forduljanak feléje. A tényleges munka ezután következhet.
Valamennyi résztvevő elmondta, tartott attól, hogy az első ösztöndíjas időszak alatt elindított programok (néptánccsoport, történelmi vetélkedő, nyelvtanfolyam) egy újabb ösztöndíjassal nem tudnak zökkenőmentesen tovább működni, sőt fennáll a veszély, hogy esetleg egyáltalán nem működnek tovább. Ezért is kérte az ösztöndíjasok egy része, ha sikerül bekerülniük újra a programba, akkor, ha lehet, ugyanarra a helyre térhessenek vissza. Ez a záloga annak, hogy a megkezdett munkát folytathassák és elmélyíthessék, s ezáltal ennek a programnak kialakulhasson egy hagyománya, folyamata.
A programban részt vevő fiatalok különböző területeken dolgoznak, ezért mindegyikük más-más tevékenységhez hasonlította a munkáját. Abban viszont egyetértettek, hogy egyszerre kell pedagógusnak, közösségépítő-közösségfejlesztő személyiségnek lenni. Egy hasonlattal fogalmazták meg ösztöndíjas tevékenységüket: Olyan ez, mint amikor egy jó gazda elveti a magot. A mag aztán kinő és fa lesz belőle, és meghozza a gyümölcsét.
A mag az a közösség, amelyet ösztöndíjasként építenek, munkájukkal erősítenek, hogy a jövőben a magból fa serdüljön és a közösség tagjai a szórványmagyarság követendő példaképeivé válhassanak. S a későbbiekben az újabb generációnak is átadják, amit őseiktől kaptak – a magyarságukat, az anyanyelvüket.
Abban a kérdésben, hogy mennyire tudták új rendezvényekkel színesíteni a szórványban élő magyar közösség életét, a beszélgetésben résztvevők véleménye megoszlott. Kertész Csilla, felvidéki ösztöndíjas arról számolt be, hogy az ő munkáját a mentorok támogatták, elképzeléseit a szárnyuk alá vették és valamennyit sikerült megvalósítania, vagy legalább elkezdeni a megvalósításukat.
Ugyanakkor Szabó Sándor, aki a tavalyi ösztöndíjas időszakát Délvidéken töltötte, arról beszélt, nem érezte szükségét, hogy a megszokott programok szervezésébe új programokkal beleavatkozzon, hiszen mindenhol másra van igény.
Simoncsics Nóra az első időszakban úgy érezte, nem szeretne a kialakult programok mellett új programokat, hiszen idő kellett ahhoz, hogy megismerje az ottani helyzetet, igényeket, embereket és őt is megismerjék, elfogadják és támogassák az ötletei megvalósításában. Ebben az ösztöndíjas időszakban viszont már tervezi több önálló program megvalósítását a kárpátaljai régióban.
Lesz-e folytatás?
A beszélgetésben külön kiemelték a tavalyi adománygyűjtést, melynek egyik szervezője Labossa Bence volt. Valamennyi Kőrösi Csoma Sándor és Petőfi Sándor Programban részt vevő ösztöndíjas csatlakozott a gyűjtéshez, amelynek révén két kárpátaljai iskolának vittek számítástechnikai eszközöket.
A beszélgetés végén a jelenlévő négy fiatalnak feltették a kérdést, hogy az ösztöndíjprogram befejeztével hogyan tervezik, folytatni kívánják-e ezt a munkát, a továbbiakban már magánemberként, vagy teljesen más területen szeretnének-e elhelyezkedni. Választ kerestek arra a kérdésre is, hogy a későbbiek során lesz-e hasonlóan összetett munkájuk, mint a Petőfi Programban végzett munka.
A felvidéki résztvevő úgy vélekedett, szeretné magánemberként is folytatni ezt a munkát, vagy ehhez hasonlót, illetve a megkezdett programjai megvalósításában a későbbiek során is szeretne segítségére lenni az őt majd követő lévai ösztöndíjasnak. A másik három fiatal egyetértett abban, hogy ilyen, ennyire összetett feladat nem lesz az életükben, talán csak a szülőséget leszámítva.
