SZARKA László: Szlovák történészek Nagymorávia kiterjedéséről: Á L O M . A múlt évi Metód-millennium – Szent Metód halálának 1100 éves évfordulója – kapcsán a csehszlovák, s azon belül is elsősorban a szlovák történetírás komoly erőket összpontosított Nagymorávia történeti problémáinak összegző, illetve népszerűsítő bemutatására. A központi szlovák történeti folyóirat, a Historický časopis (HČ) külön számot szentelt a 9. századi szláv állam történeti, régészeti, etnikai, nyelvi problémáinak. A szép számú alkalmi kiadvány közül Richard Marsina Metód-monográfiája, illetve a Nagymorávia és történeti-kulturális jelentősége címmel Moszkvában, valamint a Nagymorávia és a cseh–szlovák államiság kezdetei címmel Prágában megjelentetett kollektív munkák emelkedtek ki. Szlovák részről főként Peter Ratkoš, Matúš Kučera, Ján Dekan, Alexander Ruttkay és Bohuslav Chropovský tanulmányainak számos újszerű megállapítása érdemel figyelmet. Az alábbiakban ezekből a nagymorva állam területi kiterjedésére vonatkozó véleményeket vázoljuk.
Nagymorávia területének, főként pedig központi vagy „kristályosodási magjának” behatárolásában napjainkban is sokféle nézettel találkozunk. Ezek kritikai-historiográfiai áttekintésére vállalkozott Peter Ratkoš Nagymorávia területi fejlődése (Fikciók és a valóság) című tanulmányában. Ratkoš a magyar történészek közül Györffy Györggyel azért száll vitába, mert Györffy csupán a Cseh-Morva-középhegység és a Garam folyó közti területre lokalizálja a 9. századi szláv államot. Végképp elutasítja azokat az elméleteket (Boba Imre, Püspöki Nagy Péter, Toru Senga), amelyek a mai Csehszlovákia területén kívül keresik a nagymorva állam központi részét. A fent említett négy kutató és Kristó Gyula új megállapításai Richard Marsina szerint sem tartalmaznak egyetlen olyan döntő érvet sem, amely miatt az eddigi véleményeket alapvetően revideálni kellene. Szerinte túl sok az új elméletekben a kérdőjel, amelyeket mind meg kellene oldani ahhoz, hogy elfogadhatók legyenek. „Egyértelműbben fogalmazva: ha elfogadnánk a központi nagymorva részek fekvésére vonatkozó ún. új véleményeket, sokkal nagyobb számú, kétségkívül hiteles forrás interpretálásánál ütköznénk megoldhatatlan problémákba, mint annak a néhány részletnek az esetében, amelyekre az új vélemények támaszkodnak.” (Metodov boj. Bratislava, 1985.)
Magáról Nagymorávia fogalmáról P. Ratkoš megállapítja, hogy az a Mojmír-féle uralom bukása után negyven évvel későbbi időből adatolható. Ellentétben az Anjou-kori Nagy-Magyarországgal, mely a modern magyar nacionalizmusnak köszönheti kultuszát, Ratkoš szerint a csehszlovák történetírók által használt Nagymorávia fogalom tárgyszerűen indokolt, „mert így különböztetik meg a régi morvaországi morva alakulattól, amely 822–833 között a passaui, illetve a 833 előtti Pribina-féle Nyitrától, amely a salzburgi missziós szférához tartozott.”
Figyelemreméltó új eleme a millenniumi szlovák irodalmi termésnek, hogy a nagymorva állam központi területeinek meghatározásában mind nagyobb súlyt kapnak a hagyományos dél-morvaországi részek mellett a mai Szlovákia területének egyre tágasabb régiói is. E tekintetben kivált Matúš Kučera nézetei érdemelnek külön figyelmet. Szerinte a nyitrai fejedelemség – a törzsi elnevezések hiányának negatív bizonyítékával igazolhatóan – a mai Szlovákia egész területére kiterjedt. S hogy a nyitrai fejedelemség a Mojmír-féle Morvaországhoz történt csatolása után sem veszítette el teljesen területi önállóságát, Kučera mindezt arra próbálja visszavezetni, hogy a Fredegarius-féle krónikában említett, 7. század eleji Samo-féle szláv törzsszövetség központját a 9. századi Nyitrai fejedelemség területével, főként Pozsony vidékével igyekszik azonosítani. A nyilvánvalóan védelmi szövetség funkciójára korlátozott „Samo-féle birodalom” ebben az összefüggésben a mai Szlovákia területén már a 7. században kibontakozó szláv államalkotó tevékenység, illetve a szlovák nemzeti individualitás alapkövét hivatott jelenteni. A nyitrai fejedelemség így azután „a Samo-féle birodalom mély történelmi gyökereihez” visszanyúló, „erős és jól szervezett politikai egységet” alkotott, amely Nagymorávia keretei között is „bel- és külpolitikájában nemritkán saját világot” teremtett. (HČ, 1985. 2. sz. 183. 1.)
Ami pedig Nagymorávia keleti felének kiterjedését illeti, az öt évvel ezelőtt kiadott csehszlovák történeti szintézis még csupán mint nyitott kérdést említi az északi (Liptó, Árva) és a keleti (Szepes, Zemplén) területeknek a kétségkívül centrális jelentőségű nyitrai fejedelemséghez való szorosabb viszonyát. Ratkoš és a sok részkérdésben más véleményen álló Kučera a régészekkel egybehangzóan már az Ung folyásvidékéig tolja ki a nagymorva állam központi magjának keleti határait (vö. a Kučera-féle térképpel a 18. oldalon).
Ratkoš a centrális területek meghatározásában egy kissé mértéktartóbb. A moszkvai kötetben átdolgozva újraközölt fenti tanulmányában a központi területet a következőképpen határozza meg: „833-tól 874-ig Nagymorávia magjának határait hozzávetőleg a következőképpen jelölhetjük ki: délen a Duna medre (858 után a Duna jobb partján található Pilis hegységgel együtt), továbbá a Mátra déli lejtői a Tokaji-hegységig, azt követően valószínűleg az Ung folyó medre; északon a határt a Kárpátok gerince, nyugaton pedig a Cseh–Morva-hegyvidék, illetve a Dunába torkolló Kamp folyó alkotta a határt.” (HC, 84.l.)
A pozsonyi szakfolyóiratban ennél is visszafogottabban foglalt állást Peter Ratkoš: Nagymorávia fogalma alatt „a Mojmír fejedelem által igazgatott állam központi részét kell értenünk, tehát a régi Morvaországot és a hozzá csatolt Nyitra-vidéket, mégpedig 833-tól a Mojmír-féle hatalom 907. évi megszűntéig.” (HČ, 202. 1.) A birodalom fogalmat Ratko szerint csupán I. Szvatopluk uralma idején jogosult használni, nevezetesen az általa hosszabb-rövidebb ideig meghódított és a nagymorva törzsterületekhez többé-kevésbé hozzácsatolt szomszédos területek birodalmi léptékű területkomplexumára vonatkozóan. Ennek a szvatopluki expanziónak az eredményeként vált a Nagymorva Birodalom részévé a viszlai fejedelemség, a Tiszántúl, Csehország, Lausitz és Szilézia. Ratkoš szerint ily módon Nagymorávia átmenetileg birodalmi jelleget nyert, amit 895–897 között vesztett el.
Érdekes eleme a szlovák Nagymorávia-irodalom újabb vonulatának az eddig általában Dél-Csehországra lokalizált 7. századi Samo-féle első nyugati szláv államalakulat új területi meghatározása. Matúš Kučera főként a dévényi-pozsonyi régészeti ásatások alapján a Samo-féle állam központját a Duna–Morva folyó összefolyásának vidékére helyezi. Ily módon több mint két évszázados szláv állami fejlődés eredményének tekinti az ugyancsak régészeti leletegyüttesekkel bizonyítottnak mondott, fejlett protofeudális szláv társadalom kialakulását. Kučera új és nagyívű eszmefuttatásait a csehszlovák régészeti kutatásokra, a Kárpát-medencébe eljutott keleti nomád népek összehasonlító vizsgálatára alapozza, ezen túlmenően pedig bevallottan „Szlovákia és a szlovákok történetének egységes koncepcióját” szem előtt tartva, fölöttébb leleményesen jelöli ki a Nagymorávia-irodalom aktuális hangsúlyait. A 7. századi Samo-féle állam és a 9. századi nyitrai fejedelemség, illetve Nagymorávia közti folytonosság problémájának felvetését egybekapcsolja a szlávnomád (szláv–avar, illetve szláv–magyar szimbiózis) államalkotó jellegének feltételezésével. A nyitrai fejedelemség viszonylagos önállóságának, illetve a morva–nyitrai „dualizmusnak” a kifejtését azért tartja fontosnak, mert „enélkül a megkülönböztető alap nélkül, melyet már a Pribina-féle fejedelemség megteremtett, semmiképpen sem tudnánk megmagyarázni és megvilágítani annak a szlovák etnikai sajátosságnak a keletkezését és fejlődését, ami a szlovák nemzet kialakulásának bázisát jelentette.” (HČ, 184. I.)
A csehszlovákiai ismeretterjesztő társulat előadói számára ugyancsak az évforduló alkalmából készített segédanyagban* Kučera Dél-Morvaország és a Nyitra-vidék központi szerepét a csehországi szlávok – ismeretlen okok miatt bekövetkezett – lemaradásával magyarázza. Mindazonáltal Nagymorávia törzsterületének térképén – a dunántúli és a Duna-Tisza közti területek kivételével – feltűnően ragaszkodik a mai csehországi és szlovákiai államhatárokhoz.
Nem kevésbé érdekes, hogy a nyugati szláv törzsek Kučera által gyors üteműnek mondott gazdasági-társadalmi átalakulása ellenére a nagymorva állam társadalmát mint nem teljesen kiépült feudális struktúrát jellemzi. Ami viszont Nagymorávia szuverenitását illeti, Kučera túllép a korábbi felfogáson. VIII. János pápa 880 júniusában kiadott bulláját – amelynek első fejezetében a pápa Szvatoplukot és birodalmát védelmébe fogadja – Kučera mint a nagymorva állam politikai fennhatóságának és függetlenségének elismerését, illetve „Szvatopluk német agresszióval szemben folytatott politikájának” nagy sikerét értékeli. „A Nagymorva Birodalom – írja – a frank birodalom oldalára állt mint egyenlő az egyenlővel, és olyan helyzetre tett szert, amelyet a magyar és lengyel állam csak száz évvel később, a cseh állam pedig csak a 14. században ért el. A morva fejedelmek ily módon a többi európai uralkodóval egyenrangúvá váltak. (Vel’ká Morava, Bratislava, 1985. 14. 1.) Meg kell jegyeznünk: a 880. évi pápai bullával foglalkozó többi szlovák szerző ennél jóval mértéktartóbban értékeli a privilégium jelentőségét. A szláv liturgiai nyelv elismerésén kívül Marsina például úgy látja, hogy miután Nagymorávia a Szentszék érdekszférájába került, a frank birodalom többé nem bánhatott vele önkénye szerint, hiszen immár a pápai érdekeket is mérlegelni kellett.
A Chropovský–Ruttkay régészpáros, első sorban a korábban kevésbé vizsgált észak-, illetve kelet-szlovákiai ásatások nagymorva vonatkozású leletegyüttesei alapján bizonyítottnak véli, hogy a nagymorva állam keleti határai messze túlterjedtek a Garam folyón, hogy legfontosabb központjai a középkori magyar állam központjaiként tovább éltek, valamint hogy a Nagymorávia-korabeli szláv népesség és az észak-magyarországi szláv népesség (melyre a 10. századtól kezdődően tartják jogosultnak a szlovák megjelölést) kontinuitása kétségtelen tény.
Nem véletlen tehát, hogy M. Kučera Nagymorávia és nemzeti történelmünk kezdetei című tanulmányát immár annak megállapításával zárja, hogy a Samo-féle birodalomtól Nagymorávia felbomlásáig tartó periódus a szlovák nemzet fejlődésében milyen fontos fejlődési szakaszt jelentett: „Éppen ez a kor volt az, amely a szlovákok nemzeti történeti fejlődésének olyan szilárd alapjait rakta le, hogy hosszú, csaknem ezer évig tartó jog nélküli helyzetük a soknemzetiségű magyar állam keretei közt sem tudta ezeket az alapokat kikezdeni, hiszen ezekre építkezve alakult ki a feudális, majd pedig az újkori polgári szlovák nemzet is.” (HČ, 196. 1.) Koncepcióját Kučera a történettudomány jelenlegi ismeretszintje mellett az egyetlen megalapozott tudományos magyarázatnak tartja abban a kérdésben, hogy a szlovákok Nagymorávia bukása után minden kedvezőtlen körülmény ellenére is modern nemzetté tudtak válni.
V A L Ó S Á G PÜSPÖKI NAGY PÉTER: A TÉNYEK EREJÉVEL Válasz Dr. Peter Ratkos, Dr.Sc. vitairatára a germánok, szlávok, avarok és nagymorvák Csehszlovákia területét érintő több fontos kérdése ügyében.
(Kihagyva. Az indoklást lásd a bevezetést követő áttekintésben.)
VII. AZ ŐSI NYITRA KAPCSÁN
Egy ideig fontolgattam, hogy szükséges-e megjegyzéseket fűznöm „Az ősi Nyitra…” c. tanulmányom III. részéhez kapcsolt Ratkos-féle kifogásokhoz. Ezek zöme vagy olyasmit kér számon tőlem, ami nem tartozik Nyitra a város szűken értett történetéhez (a terjedelem másra nem is adott módot), vagy olyasmit bírál, amit sehol sem állítottam. Néhány kifogását mégis érdemes megvilágítani.
I. Mi nem tartozik a város szűken vett történetéhez
Véleményem szerint a következő dolgok ismertetései, melyeket vitapartnerem hiányol: a garamszentbenedeki apátság alapításának története, az Árpád hercegek birtokainak – a dukátusnak – ügyei, a várispánság országos szerepe. Ezek előadására külön-külön legalább egy olyan tanulmányra lett volna szükség mint “Az ősi Nyitra…” három fejezete együttesen. Hasonló okok miatt nem foglalkozhattam a város területén működő közintézmények – a Zobor hegyi apátság és a Szent Emerám prépostság – történetével sem.
Mivel foglalkoztam hát? Csak a várossal, amely az ispáni székhelytől fokozatosan elkülönülve polgári önkormányzattal bíró közösséggé vált.
2. Egy hamis vád
Vitapartnerem egy olyan állítást tulajdonít nekem, aminek éppen ellenkezőjét képviseltem. Szerinte azt írtam volna, hogy Nyitrára és környékére “az élet csak az új bevándorlókkal (értesd rajta a magyarokat) tért vissza”. Valójában éppen azt állítottam, amit szeretne, hogy a X. század elején történetietlen lenne itt a szláv népesség kontinuitásának megszakadását feltételezni.88 Ha az ítélete hamis, legalább a vád lehetne helytálló!
3. Mi az igazság a Breslawa Civitas feliratú pénz körül?
Sajnos Peter Ratkos numizmatikai ismeretei megrekednek a belterjes irodalom határain. Ha ismerné a (P)REZLAWA CIVITAS feliratú pénz történetének tágabb irodalmát, tudná, hogy ez a pénz külföldi hamis veret, melyet Szent István király jóhírű pénzeinek utánzataként távol a Kárpát-medencétől forgalmaztak. Így tehát a (B)RESLAWA CIVITAS-hoz kapcsolódó helyi irodalom, amely azt a benyomást szeretné kelteni, hogy a XI. századi Pozsonynak volt egy Bratislava féle ősi névváltozata, továbbra is csupán illúzió marad.89
4. Mi a különbség a káliz meg a száznagy közt?
Peter Ratkos a minősített középkorkutató esetében nagyon meglepő, hogy nem tud különbséget tenni a káliz és a száznagy funkciója közt. A kálizok valóban a királyi fiskus pénzkezelői voltak. Azonban a Zoborhegyi apátság 1111 évi oklevele világosan megmondja, hogy “Porcus, qui tunc centurio erat” – Porcus aki abban az időben száznagy volt.90 A száznagyok – amint azt Matús Kucera és Györffy György már eléggé régen egyhangúan megállapította – vagy másként századosok a százas és tízes szervezetbe osztott királyi udvarnokok és várnépek hivatalnokai és adóbehajtói voltak.91A száznagy tehát nem a kálizok előljárója – mint Peter Ratkos állítja – hanem az adott esetben száz nyitrai adófizető lakós adókörzeti előljárója. Ez nem zárja ki, hogy Porcus száznagyi hivatalát befejezve kálizként működhessen tovább!
5. A Peregrinusról, Nyitra város első ismert bírójáról
Vitapartnerem azt állítja, hogy nem vettem tudomást Peregrinusról a városbíróról. Sajnos – ezek szerint – nem olvasta el “…Az ősi Nyitra…” c. tanulmányom 137. lapjának 4. bekezdését, ahol 12 soron át értékelem Peregrinus említésének nagy jelentőségét a városigazgatás önállósuló folyamatában!
6. Érvek nélkül cáfolni nem illik
Hiányzik az indoklás Ratkos állítása mellől, mely szerint Szent Emerám bazilikája nem az alsó várban, tehát a városban volt. 7. A nyitrai püspökség megalapításához
A nyitrai püspökség második – azaz Árpád-kori – megalapításának körülményeit a rövid tanulmány terjedelméhez viszonyítva elégségesen kifejtettem. Rámutattam arra, hogy egyértelmű datálást nehéz mondani. Éppen ezért Peter Ratkos kifogása, mely szerint Szent László-kori (1077-1095) lenne a püspökség. Könyves Kálmán 1100 körül kibocsátott I. Törvénykönyvének 22. fejezetében foglalt egyértelmű kijelentését – hogy Nyitrán akkor még csak nagyobb prépostság volt – meg kellene cáfolni, amit persze nem tesz meg. Kijelentése tehát mindenek előtt indoklás nélküli, de felesleges is, hiszen utaltam arra, hogy ilyen vélemény is létezik.
8. Gány és a Vágszerdahellyé lett Püspökfalva
Gány és Villa episcopi (értelme: püspök falva, Püspöki) – Ratkos állításával ellentétben – nem egy, hanem két különböző falu volt. Ez világosan kiderül az oklevél szövegéből is, amely elmondja, hogy “de villa Gan in villa episcopi” Gan falutól a püspök falva felé bizonyos ároknál és a Cipikas nevű halastónál van a határvonal. Gányról az oklevél maga mondja, hogy a galgóczi vár tulajdona, míg a püspök falva birtokosa a tulajdonos falunévbe foglalt hivatalán kívül nincs közelebbről meghatározva.
A zoborhegyi apátság birtokosainak 1113. évi összeírásában Gány szomszédságában említett falu a villa episcopi – a püspök falva – kérdése mindezideig tisztázatlan volt. A szakirodalom eddig Gány egy részének tekintette. Peter Ratkos ezt a régi álláspontot ismétli. Ennek tarthatatlanságát már “Az ősi Nyitra…” írása idején felismertem és ezért önálló faluként tüntettem fel. Azonban nem tisztáztam a kérdést, melyik püspök falva volt ez a falu, és hol feküdt.
Vitapartnerem ellenvetése miatt Gány falu határának kérdését mélyebb földrajzi elemzésnek vetettem alá. Ekkor figyeltem fel arra, hogy Gány mintegy 12 kilóméteres szakaszon közvetlen szomszédja a mai Vágszerdahely (Dol. Streda) falunak. Ez a falu az esztergomi érsekek ősi birtoka volt. Viszont a szerdanapi vásárra utaló neve semmiképpen sem lehet korábbi a XII. század utolsó három évtizedénél, sőt inkább a XIII. század első felének divatját jelzi. Tehát az 1113. évi oklevél megírása idején ott kialakuló falunak még nem lehetett szerdanapi vásárjogból eredő neve, csupán a birtokosára az esztergomi érsekre utaló alkalmi latin névvel villa (archi)episcopi-val látták el. A falu csak azután vette fel a Szerdahely nevet, amikor szerdanapi vásártartásra jogot kapott. Ezért tehát joggal állíthatjuk, hogy a zobori apátság 1113. évi oklevelében a püspök falva néven emlegetett falu az esztergomi érseknek későbbi Vágszerdahely néven ismert faluja volt.
VIII. KÉT FONTOS KÉRDÉSRŐL.
1. Helyes-e a morvaközpontú történelmi periodizáció?
Néhány éve a szlovák történeti irodalomban új periodizáció honosodott meg, mellyel vitapartnerem szövegében is találkoztunk. Ezért szükségesnek tartom néhány szóval érinteni a kérdést.
Az új periodizáció lényege, hogy a koraközépkori közép-európai történeti események kétirányú történelmi korhatárának az u.n. Nagymorva kort teszi meg. a nagymorva-kor így három jelentős történelmi időszakot határoz meg:
“A nagymorva-kor előtt” nevet viselő periódus fogalmán – amint az a szlovák történelmi irodalomból kivehető – többé kevésbé a népvándorlás korának végével, vagyis a VI. századdal kezdődő korszakot kell érteni.
“A nagymorva-kor” tágabb értelemben az európai Avar Kaganátus megszűnése és a “pozsonyi csata” közt eltelt időszakot (796-907) lenne hivatott jelezni. szűkebb értelemben Pribina elűzésétől (833 tájától) Szvatopluk haláláig (894-ig) eltelt hat évtizedet.
“A nagymorva-kor után” fogalmán azt az időszakot értik, amely a “pozsonyi csatáról” István király koronázásáig, 907-1000-ig terjed.
Semmiképpen sem kívánjuk kétségbevonni a szlovák történetírás természetes jogát, hogy egy-egy korszakot saját szemléletének megfelelően nevezzen el. A kifogás ott kezdődik, amikor egy új terminus takarója alatt európai és helyi szempontból egyaránt nagyjelentőségű történelmi korszakok tűnnek el.
A IX. század egészét a Kárpát-medence keretében nyugodtan nevezhetjük Nagymorva-kornak. Persze sok más, ennél kétségtelenül egyetemesebb érvényű nevet is találhatnánk. Ellenben az 567-től 796/805-ig fennálló Avar Kaganátus korára már nem illik a “Nagymorva-kor előtt” meghatározás. Hasonlóan a 894-900 közt megvalósult magyar honfoglalás első évszázadában folyó országépítésre sem illik a “Nagymorva-kor után” jelző. A morva függőség négy éve a kialakuló cseh állam történelmében sem korszakalkotó jelenség. Ott a Premysl-ház élrekerülése jelent időhatároló körülményt.
Ezért a Kárpát-medencén belül helyesnek csupán csak ilyen korszak elhatárolásokat tarthatunk: avar-kor, nagymorva-kor, a magyar honfoglalás, vagy az Árpád-ház kora, stb. Ezek tárgyilagosan fedik a történelmi valóságot és reálisan tükrözik az adott időszakot, de már összeurópai tekintetben ezek a meghatározások sem kielégítőek.
2. Az arányosság kérdése a két utolsó szlovák történeti szintézis (1961, 1971) korai történeti részeiben.
Az előbb tárgyalt újabb szlovák történeti periodizáció nem csupán külső, formális jelenség, hanem a történetkutatás szemléletét gyökeresen átható törekvések megnyilvánulása. A Nagymorva központú kutatás sokszoros kiemelése miatt a köztudatban eltörpül a többi történelmi eseménysorozat jelentősége, sőt még magára a kutatásra is negatív befolyást gyakorolhat. Mivel a konkrét hatásokról a II. Tétel 3. pontjában már szóltunk, ezen a helyen – illetve a 4. táblán – csupán az 1961.és 1971. évi szlovák történelmi szintézisben észlelhető arányossági adatok számszerű körülhatárolásának és viszonylatainak kiszámítását közöljük.92
A két történelmi szintézis arányainak vizsgálatánál a biztosan mérhető adatokból indulunk ki. Ezek egyike a kérdéses népek itt-tartózkodásának ideje években. Az időtartalomból azért előnyös kiindulni, mert ebben van a legkisebb súrlódási lehetőség. Még akkor sem lehetnek lényeges eredménykülönbségek, ha egyes kutatók a kérdéses népek itt tartózkodását némi eltérésekkel is állapítanák meg. A másik pontosan mérhető tényező az adott nép ismertetésére szánt terjedelem. Tekintettel arra, hogy csak a történelmi tárgyalásokat kísérjük figyelemmel, az 1971. évi szintézisben bőven található régészeti adalékokat az arány számításnál nem vesszük figyelembe.
A 4. Tábla adatai világosan bizonyítják, hogy e két szlovák szintézis megjelenése közt eltelt idő alatt a történelmi ismertetések arányossága területén észrevehető pozitív haladás történt. Ezt leginkább a morva-kor kiemelésének csökkenő arányán figyelhetjük meg. Az 1961. évi 1446.9 %-os, azaz 16-szoros túlértékelés, 1971-ben már 1125.7 %-ra, azaz 11-szeresére csökkent. Az aránytalanság azonban még így is igen nagy, és éppen azokon a területeken mutatkozik meg, ahol a szláv népek megjelenését várja a szlovák történetírás!
Táblázatunkkal csupán arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a kései ókor meg a korai középkor keretében a jövőben milyen kérdéseknek kell fokozott figyelmet szentelni.
IX. KISEBB MEGJEGYZÉSEK Ide soroltam Peter Ratkos minden olyan nagyobb nyomatékkal közölt kifogását, amelynek a tanulmány értékelésére nézve ugyan semmi jelentősége nincs, de demagógikus jellegük miatt számonkérésük elhanyagolása kutatói becsületem rovására menne.
1. Pribina Nitrawáját nem sorolhattam a szlovákiai Nyitra adattárába, mert az a fennmaradt források földrajzi meghatározása szerint az I. Justinianus-kori Pannónia meg a Belgrád vidékén elterülő Moesia területén feküdt.93
2. Állítja, hogy elhanyagolom a régi Pozsonyt, a mai Bratislavát az 1000 előtt említett helyek közül. Úgy vélem, hogy “Az ősi Nyitra…” c. tanulmányom első oldalán (az I.Sz. 119. lapján) az első jegyzetben szereplő mondat: “Szlovákia területén három helyről esik szó az 1000 előtt kelt oklevélben: …2. az ország fővárosa 907-ben…” ez a meghatározás minden Szlovákiában élő ember számára a szövetségi köztársaság fővárosát – Bratislavát, Pozsonyt illetve Pressburgot – jelenti. (Lásd még a következő pontot is!)
3. Azonos-e Brezalauspurc Pozsonnyal?
Peter Ratkos Pozsony első említése kapcsán – melyet addig 907-re volt szokás helyezni – elmagyarázza, hogy annak Brezalausburch (!) neve Predslavov hradot, vagyis Predslav(nak a) várát jelenti.
Valóban igaz, hogy a Salzburgi Nagyobb Évkönyvben a 907. év kapcsán olvashatjuk, hogy Luitpold bajor őrgróf “a legszerencsétlenebb háborút Brezalauspurc mellett július 4.-én vezette”94 Ehhez azonban meg kell jegyezni, hogy a salzburgi (Iuvavum) nagyobb évkönyvek nem eredeti szövegek, hanem egy ismeretlen korábbi, 826 körüli, de az eseménnyel nem egykorú kompiláció alapján a XV. században újraszerkesztett szövegről van szó. Persze vitapartnerem egyetlen szót sem ejt arról, hogy minek alapján tekintette a korábbi történetírás Brezalauspurc-ot Pozsonnyal azonosnak.
1. A kárpát-medencei államalapító népek uralmi időszaka
Az elem- zés tárgya
|
Kvádok
|
Gótok
|
Lango bardok
|
Húnok
|
Avarok
|
Nagy morvák
|
össze- sítés
|
-tól
|
21
|
406?
|
489
|
379
|
568
|
833
|
21
|
-ig
|
406 – 489*
|
489
|
568
|
454
|
805
|
894
|
894
|
|
|
|
|
|
|
|
|
az évek száma
|
385
455
|
83
|
79
|
75
|
237
|
61
|
873
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. A két szintézisben e népek történetére szánt sorok száma
1961
|
20
|
12
|
—
|
5
|
22
|
1.271
|
1.330
|
1971
|
373
|
52
|
5
|
31
|
43
|
1.462
|
1.966
|
3. Ezekre a népekre szánt terjedelem %-os arányban
1961
|
1.5
|
0.9
|
—
|
0.3
|
1.6
|
95.5
|
100
|
1971
|
18.9
|
2.6
|
0.2
|
1.5
|
2.1
|
74.3
|
100
|
4. E népek történetének ismertetéséhez az évek arányában kívánatos terjedelem %-os arányban
—
|
41.8
|
9.0
|
8.5
|
8.1
|
27.5
|
6.6
|
100
|
5. A kívánatos terjedelem (100 %) és a valóságos terjedelem viszonya %-ban
1961
|
3.5
|
10.0
|
—
|
3.7
|
5.8
|
1.446.9
|
—
|
1971
|
45.0
|
29.0
|
2.3
|
18.5
|
7.6
|
1.125.7
|
—
|
—
*) A kvádok hún függőségben 406 után is helyben maradtak.
………………………………………………………………………………………….
Az 1961. és 1971. évi szlovák történelmi szintézis terjedelmi arányai a germánok, húnok, avarok és nagymorvák történetének leírásában nem egykorú kompiláció alapján a
XV. században újraszerkesztett szövegről van szó. Persze vitapartnerem egyetlen szót sem ejt arról, hogy minek alapján tekintette a korábbi történetírás Brezalauspurc-ot Pozsonnyal azonosnak.
E két név azonosítása Aventinus Jánosnak (1477-1534) Bonfini kortársának műve. az egykorú forrásban mindössze annyi áll, amennyit fentebb idéztünk. Holott semmiféle támpont sem igazolja Aventinus Brezalauspurc-ot mégis Pozsonnyal hozta kapcsolatba. Állításának hitelét továbbá az az eljárása rendíti meg még jobban, amelyet más környékbeli helynevek azonosításának eseteiben tapasztalunk nála.
Így például Brünn-ből – az ő idejében a Morva őrgrófság székhelyéből – melyet latinul Brunno-nak neveztek, Brynná-t csinált. A Conversióban Priwina néven emlegetett Pribinából pedig Brynnus-t formált, hogy eképpen megtegye őt Brynna (Brünn) város földesurának. Aventiust egy csöppet sem zavarta, hogy Pribina 836 után élete végéig Pannónia – és nem Morávia – területén volt a Frank Birodalom hűbérese. Az “Annales Boiorum” c. történeti művében Pribina mindenkor Nyitra, Pozsony és Brünn földesura volt. (Megjegyezzük, az ő tévedése folytán tekintették a szlovákiai Nyitrát Pribina városának!)
Ugyancsak Aventinus csinált a moesiai Speculum Iulienseből azaz Iulius tükréből vagy barlangjából – Iulii Mons-ot azaz Julius hegyét. Erre a névmódosításra ugyancsak azért volt szüksége, hogy a reneszancia latinosító szellemében Iulii Mons-ként emlegetett Olomous-cal a Speculum Julii nevű helyet azonosíthassa.
Ilyen egyértelműen naív módszerrel dolgozott hát Aventinus a helynevek azonosításában, akinek Brezalauspurc és Pozsony összekapcsolásához sem volt semmi komoly támaszpontja. Az ilyen hiteles támpont nélküli névazonosítás nem más mint – szépen kifejezve – romantika.
Egyébként az Aventinusnál egyedül szereplő pozsonyi csata leírásának hitelét elsőként már a Ratkos által is tekintélyesnek tartott Dümmler vonta kétségbe. Dümmler a leírás hitelében azért kezdett kételkedni, mert az ott szereplő országnagyok sem találhatók az egykorú dokumentumokban.95
Dümmler alaposan indokolt állásfoglalásához még azt is hozzátehetjük, hogy a “pozsonyi csata” Aventinusi elbeszélése minden ésszerű taktikai szabályt felborít. Nála a bajor hadak három részre bontva jöttek a magyarok ellen. A had egyik része a Duna jobbpartján, a másik a balparton, a harmadik a vízen. Ez ugyan nagyon hatásos bemutatása egy hatalmas hadseregnek, de egyúttal halálos ítélete is. A magyar hadaknak egy ilyen jellegű felvonulás módot adott volna, hogy a három részben felvonuló ellenséges hadtesteket teljes erővel külön-külön semmisíthessék meg anélkül, hogy az ellenség másik hadteste segíthetne bajbajutott társaikon. Arról már nem is szólva, hogy a Malomvölgy és a pozsonyi vár közt húzódó szakaszon a Duna meg a hegyvonulat közt fekvő felvonulási terep sok helyen a száz méteres szélességet sem haladja meg. Ámbár “Az ősi Nyitra…” tanulmányom első jegyzetében – vitapartnerem állítása ellenére az 1000 előtti városok sorában Pozsonyt is megemlítettem, mint az ország fővárosát – ezt azúttal visszavonom, mert Pozsonyban 907-ben csata nem lehetett.
Hála Peter Ratkos további kifogásának ismét egy régi hiedelemre – Pozsony Brezalauspurc-kal való vélt azonosságának alaptalanságára – sikerült felhívni a figyelmet. Az előbbi kifogásunkban természetesen nem a hadjárat tényét, csupán az ütközet helyét tekintjük valótlannak.
4. Szőlősi Benedeket a Cantus Catholici szerzőjét nem tekinthetjük történésznek. Ő az esztergomi egyházmegye területén élő katolikus szlávok részére azok egyházi énekeiből 1655-ben hivatalos gyűjteményt szerkesztett, sőt a szükséges helyeken a magyar egyházi énekeket praeszlovák nyelvre is lefordította. Peter Ratkos hivatkozásáért mégis hálás vagyok, hiszen eggyel gyarapította azok számát, akik Nagymoráviát Pannóniában keresték. S amint már rámutattunk, Szőlősi ezt helyesen tette, mert a hajdanvolt Pannónia Dráva-Száva közi területe valóban Nagymoráviához tartozott.96 Persze Peter Ratkos ehelyütt egy történészről is megemlékezhetett volna, ha már Timon előtt mindenképpen akart valamit találni, aki a morva történettel foglalkozott. Ez volt Petrus Razanus, aki Hunyadi Mátyás király idejében megírta az “Epitome Rerum Hungaricarum” c. könyvét. Benne arról ír, hogy Szvatopluk szarmata volt, amivel azt akarta mondani, hogy országa a Duna-Tisza közében az Ipoly folyótól a Dráva torkolatáig terjedt.97
5. Peter Ratkos állítása szerint a Kvád Királyság történetének megírásában a szakirodalomból Alföldi Andrásra és (csak) részben Pelikán Oldrichra hivatkozom. A valóság: Alföldit 2-szer, Pelikánt pedig 10-szer idézem!
6. Feltűnő, hogy Peter Ratkos minden, az avarok előtt itt élő nép jelentős töredékeinek továbbélését hangsúlyozza, de a langobardok töredékeiről hallani sem akar. Lehetetlennek tartja, hogy langobard töredékek maradjanak fenn a IX. századig. Akkor hogyan magyarázza meg, hogy Wiching nyitrai püspök osztrogót volt, amikor az osztrogótok még jóval a langobardok előtt – 489-ben elvonultak?
7. A vicsapapáti leletekről
Ezeket a leleteket Ratkos úgy állítja be, mintha azok egyértelmű bizonyítékai lennének a szlávok avarokat megelőző ittlétének.
Vele szemben a tárgyilagos szlovák régész szakember, a már többször idézett Anton Tocik az 1971. évi szlovák történelmi szintézisben ezt írja a vicsapapáti leletekről: “a dunamenti kerámiatípus eredetének kérdését a kutatás mai szintjén nem lehet megoldani, de úgy látszik, hogy ez a Kárpát-medencei kerámia a keletszlovákai eperjesi típus lelőhelyeiről származik a 4. és 5. századból.”98
Ezek a leletek tehát nem azt bizonyítják, amit vitapartnerem szeretne.
8. A friauli (nála furlandi) tartományt Kegyes Lajos frank császár (814-840) 828-ban feloszlatta.99 Feltehetően csak Berengár őrgróf alatt (888-924) egyesült ismét. Következésképpen 865-ben nem lehetett e néven osztozkodás tárgya.
9. Az állítólagos “Starduna” (értsd Öreg Duna) sziget fekvése – Püspökitől északra vagy délre – nem döntő érv a Duna fő medre helyzetének és a Csallóköz Duna alatti, vagy feletti fekvésének kérdésében, mert a kérdéses oklevélben nem Star- vagy Star(a) Duna, hanem Scar Duna, azaz Szár-Duna (értsd kopasz, mint Szár László) szerepel.100
10. Peter Ratkos következetlenséggel vádol. Azt állítja, hogy én magam is írom, hogy Pribinát Mojmír helyezte Nyitrára. A kérdéses hely “Az ősi Nyitra…” 130. lapja. – Sajnos, mint sokszor – bírálómnak elkerülte a figyelmét a következő lényegbe vágó mondatom: “A hagyományos magyarázatok Pribinát a szlovákiai Nyitrával hozzák kapcsolatba”. Néhány sorral alább pedig felteszem a kérdést: “Tudjuk-e biztosan, hogy ez volt az a Morvaország, amelyhez Pribina Nyitrája tartozott?”
11. László Gyula, a budapesti régészprofesszor eléggé érthetően közölte “A kettős honfoglalásról” írt alapvető tanulmányában,101 hogy felismeréseit régészeti anyagra építi. Tehát nem Kézai Simon Krónikájára, amint Peter Ratkos állítja.
12. A néhai Szklenár Györgyöt 1784-ben, Boba Imre professzort 1971-ben, jómagamat pedig 1976-ban nem csak a Bajor Geográfus győzött meg Nagymorávia szirmiumvidéki fekvéséről, mint azt Peter Ratkos állítani szeretné, hanem az egykorú adatok hosszú sora is a bennük rejlő egyértelmű földrajzi kép. Ezekből a forrásokból mintegy 23-at bemutattam ugyan az 1977. március 25.-i intézeti vitán, melyen vitapartnerem jelen volt, de róluk nyilván nem akar tudni. (Közben a vitán bemutatott bizonyítéksorozat tanulmány formájában “Nagymorávia fekvése” címen több kiadásban meg is jelent. Lásd a tartalmi áttekintés VI. tételét.)
13. A kereszteletlen Nagymorávia azonos Szvatopluk és Rasztiszlav országával. Hiszen azért hívta Rasztiszlav a hittérítőket, hogy népét kereszteljék meg.
14. Az Orosius-féle puszta ország nem annyira a Duna-Tisza közében, mint inkább a Dráva-Száva közében volt, mert Orosius ennek helyét Karintia és Bolgárország közt jelölte ki.
15. Nyitra esetében nemcsak a nagymorva-kortól, hanem a keltáktól kezdve kell kontinuitásról beszélnünk.
16. Szent Szórád (Zoerardus) szerzetesi nevén András volt. Nyitra ilyen rövid története szempontjából lényegtelen, hogy hogyan ejtették ki a nevét a XI. században.
17. Csodálkozom Peter Ratkos mások irányában való megnyilvánulásain. Boba Imrének a Washington Állam Egyeteme professzorának a morva történet kapcsán tett felismeréseit “teljesen téves feltételezésnek” nyilvánítja. Mindezt annak ellenére teszi, hogy Boba könyvének megjelenése (1971) óta eltelt hét esztendő folyamán, semmilyen tárgyilagos, pontosabban semmilyen érvet nem tudott felhozni ellene!102
X. AMIBEN PETER RATKOSNAK IGAZA VAN
Már az eddigi elemzések folyamán több ízben kifejezetten utaltam arra, hogy Peter Ratkos egyik-másik téves kifogása már a válaszom keretében újabb felismerésekre ösztökélt. Ezeken túl azonban a vitapartneremnek néhány további észrevétele, amelynek helyességét nem kívánom elhallgatni.
Annál inkább nem, mert elhatároztam, hogy önmagam iránt is hasonló szigorral járok el, mint vitapartnerem irányában, habár azt nem tőle tanultam. E fejezet rövidségének azért örülök, mert vitapartnerem minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy legrejtettebb hibáimat is felfedje. Lássuk hát mi az, amiben igaza van:
1. Elismerem, hogy Ljubljana nem Nauportus. a teljes igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy ez a hely 9 km-re van Ljubljanától (Laibach) és neve Vrchnik (Ober-Laibach), Ljubljana külső kerülete.
2. Elismerem, hogy Magnus nemcsak díszítő jelző, hanem személynév is. Tehát I. Béla esetében nem kellett volna lefordítanom.
3. Elismerem, hogy II. Jenő pápa nevén feltehetően Pilgrim passaui püspök által készített okmányban szereplő Nitrawa – amint azt a VI. Tétel 6. pontjában kifejtettem – nem vonatkozik a szlovákiai Nyitrára. Ennek igazolt középkori története tehát 880-al kezdődik.
ÖSSZEGEZÉS
Vitapartnerem kifogásait elemezve, azok több mint hatvan esetben a tények és egykorú források fényében egyértelműen tévesnek, vagy a probléma részéről történt felületes megközelítése miatt helyt nem állónak bizonyultak. Tarthatatlan kifogásainak tömegében mindössze három – a vita lényegét nem érintő – észrevétele volt helyes.
Vitapartnerem tudományosságtól távol eső érveinek tömege engem is megdöbbentett. Föl kellett tennem ezért a kérdést: Nincsen talán kellő tudományos felkészültsége, hogy alapvető kérdésekben hibát hibára halmoz? Vagy talán más okai vannak a tarthatatlanná vált hagyományos szemlélet minden áron való megvédésének?
Az első kérdésre egyértelmű választ kell adnom. Peter Ratkos a történettudományok doktora. Oklevele bizonyítja – s abban semmiképpen sem kételkedem – hogy valóban képes kellő szintű és mélységű tudományos kutatásra.
Mi az oka hát annak, hogy elismert képességei ellenére a nyilvánvaló tényekkel mégis hadakozik? Miért nem akarja tudomásul venni az általa is képviselt hagyományos elmélet tarthatatlanságát? Mi az oka annak, hogy más tudományos kutatók – ebben az esetben az én személyem – nyilvános rágalmazásától sem riad vissza. Matús Kucera, a Comenius Egyetem Docense, akivel a közelmúltban hasonló hangnemben vitatkozott, erre a kérdésre eképpen válaszolt: “Önmagát védelmezi, szokatlan, sajátos módon … arra törekszik, hogy kétségbe vonjon miden eredményt, amit munkámban elértem”.103 A fentebbi elemzéseim alapján igazat kell neki adnom!
Már 31. éve annak, hogy Peter Ratkos a dicső nemzeti múlt lelkes kutatójaként a hagyományos morva-szemlélet képviselőinek népes táborába lépett. Azóta, amint írásaiból kiderült, megismerte a kérdés régebbi irodalmát, sőt a kor forrásait is sajtó alá rendezte.104 Meg volt hát minden feltétele a Nagymorva történet számos problémájának tisztázásához. Ennek ellenére mindent elkövet annak érdekében, hogy a forrásokkal szembenálló hagyományos elméletet továbbra is fenntartsa. Szándékát akkor árulta el, amikor a Bajor Geográfust és a Biborbanszületett Konstantin állításait nagy óvatossággal annélkül igyekezett cáfolni, hogy azokat a többi egykorú forrás fényében is ellenőrizni próbálta volna. Itt kezdődött Peter Ratkos tevékenységében az a törés, amelyre csupán két magyarázat van: vagy rendkívül felületesen végezte munkáját, vagy érzelmi kötöttségek hatása alatt áll.
E két lehetőség közül bármelyik is legyen tetteinek mozgatója az eredmény ugyanaz: minden eszközzel el kívánja kerülni, hogy tudományos tekintélyét alaposan megcsorbító tények a napvilágra kerüljenek. Hiszen be is vallotta: “Mi nem így képzeljük el a korai történelmünknek a romantikus elképzelésektől való megtisztítására irányuló igyekezetet”.105 Elképzelései érdekében az áltényekre való hivatkozástól sőt még a rágalmazástól sem riad vissza. Az elemzés során többször rámutattunk, hogy a szlovák tudományra hivatkozva nem egyszer olyan állítást hoz fel ellenünk, melyet a szlovák tudomány vagy nem igazolt, vagy éppen a fordítottját igazolta. (Pl. a Kvád Királyság fekvése. Vicsapapáti, Dowina esete, stb.)
Tudományos vitában minden résztvevőnek kétségtelen joga van arra, hogy határozottan rámutasson a másik partner tévedéseire, hibáira, sőt arra is, hogy azokat esetenként nevükön nevezze. A rágalmazás ott kezdődik, amikor a másik vitapartner tudományos tekintélyét és becsületét érvek nélkül, vagy éppen hamis (nem téves) érvekkel támadja meg, például a tények tudatos elferdítésének a vádjával. Megfeledkezett azonban az ősi igazságról: “unusquisque iudicat secundum quod est” – mindenki maga szerint ítéli meg a másikat.
Évszázadokon át hirdetett történelmi tévedéseket nehéz megcáfolni. Még nehezebb, ha azokhoz érzelmi szálak fűzik a képviselőit. A történésznek azonban hivatásából eredő kötelessége, hogy a régmúlt idők dokumentumaiban rejlő igazságot – ha már felismerte – közkinccsé tegye. Nekem is ez az egyetlen célom. A morva kérdés új szemlélete – amely megalapozója Szklenár György és tőle független új felvetője Boba Imre, s jómagam, még mielőtt őket megismertem volna, már velük egyező álláspontra jutottam – a szlovák történetírás korai korszakában alapvetően új irányt nyit.
A Nagymorávia fekvéséről és történetéről a forrásokban gyökerező új szemlélet súlyát a legnyomatékosabban éppen Peter Ratkos kirohanásai jelzik. A kirohanásokkal azonban semmiféle tudományágban sem lehet valamit hitelesen megoldani. Ennek egyetlen útja a nyilvános és higgadt párbeszéd. Örömömre szolgálna, ha ez a párbeszéd a tudományos kutatás etikájának szellemében zajlana, és munkásságomat nem igyekesznek majd az agyonhallgatás, az elnémítás, és a félrevezető hamis érvelés meg a hitelrontás praktikáival felszámolni. szeretnék abban is bízni, hogy Peter Ratkos eljárásához hasonló, az elemi kutatói tisztességet nélkülöző megnyilvánulásokkal nem kell majd találkoznom.
Tőle pedig Telegdi Miklós szavaival106 búcsúzom: “… Értem baratom mi failallya a te gyomrodat, az maria az beledet, hogy koefalul vetem magamat te ellened az Israelnec hazaert… Ez oka hogy engemed szidalmasz, atkosz, es minden rutalmas beszeddel illetcz. Banod hiszen, hog sem a te tarsaidnac nem engedtetic ollyan nyiltan es szabadon hintenetec Szombatban a konkolyt, amint ti keuannatoc”.
88 Az ősi Nyitra… Irodalmi szemle, 1976. 133-134 89 Vö.: GYÖRFFY GYÖRGY.: István király és műve. Gondolat, Budapest 1977. 340. A szakirodalom 567. 90 MARSINA RICHARD: Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae. Tom. I. Bratislava 1971. 63. old. 35. sor.
91 KUCERA, MATUS: Desatinná a stotinná organizácia obyvatelstva…. Historické studie XI. (1966) 70-71. és GYÖRFFY GYÖRGY: A tizes és százas szervezet. MTA. II. Oszt. Közl. 22 (1973) 57-64. valamint u.a.: István király és műve (vö. 89. jegyzet) 454
92 A két szintézis bibliográfiai adatait lásd a 12. jegyzetben.
93 Az I. Justinianus-kori Pannónia alatt a régi Pannónia Secundát meg a Civitas Bacensist kell érteni. Az utóbbi a régi Bács, Bodrog és Csongrád megyék területét jelenti. A Nitrawára vonatkozó földrajzi támpontokat is tartalmazó forrásokat lásd a Nagymorávia fekvéséről szóló tanulmányunk II. részének 6. pontjában (Bibliográfiai adatait lásd a bevezetésünket követő tartalmi áttekintés VI. tételénél).
94 „Bellum pessimum fecit ad Brezalauspurc IIII nonas lulii.” – Annal. Iuvavenses Max. ad annum 907. –MMFH. I. 131. 95 DÜMMLER, E.: Geschichte des Ostfränkischen Reiches 1888. III. 548. Dümmler érveit Ortvay nem tudta megcáfolni. Vö. ORTVAY T.: Pozsony város története I. 60 96
97
98 „Otázka povodu podunajského typu nie je za dnesného stavu bádania riesitel’ná, ale zdá sa, ze táto keramika v Karpatskej kotline má svoj povod uz v náleziskách presovského typu na vychodnom Slovensku vo 4. a 5. storoci.” SLOVENSKO I. –DEJ 165
99 ANNALES REGNI FRANCORUM ad annum 828. – MMFH. I. 52.
100 A Stará Duna – értelme szerint Öreg Duna – Pozsonypüspöki és Dénesdi középkori határát alkotó Duna-ág vélt szláv neve téves oklevélolvasaton alapszik. A hibás olvasat 1862. évi dátummal WENCZEL GUSZTÁV nevéhez fűződik (AUO. III. 28.). Okmánytárában Favus pannonhalmi apát egy 1262-ben kötött adásvételi szerződésének (Phalmi rendi lt. Capsa 43. V) e névre vonatkozó sorait a következőképpen olvasta: „…quandam insulam Stara Duna vocatam…” Ezt az adatot vette át a szlovák történeti irodalom és a nyelvtörténet. A Wenczel féle értelmezés paleografiai nehézségére SÖRÖS PONGRÁC már 1903-ban, az oklevél szövegének új kritikai kiadása alkalmával felfigyelt (PRT. II. 320. No. 55.). Észrevette, hogy az oklevélben a ’Stara’ alak nem található. A kérdéses helyen valóban egy rövidebb szó szerepel, amely ő – Wenczel hatásától egészen mégsem szabadulva – star-nak olvasott. Ámbár a Sörös-féle olvasat kétségtelenül jobban megfelel az okiratban szereplő betűsornak, mégsem helyes! A középkori oklevelek olvasásában járatos szakértők jól tudják, hogy a XIII. századi oklevelekbenés más írott szövegekben a kurzív ‘c’ és ‘t’ betűk írásjele azonos volt. Helyes olvasatukat csupán az értelem döntötte el. Wenczel számára azonban az oklevélben valóban szereplő alak nem mondott semmit és ezért javította ki stará-ra. Sörös javított olvasatának, a Star-Dunának valóban semmi értelme sincs. Éppen ezért keresni kezdtünk egy későbbi, de ugyanezzel a szigettel foglalkozó oklevelet, melynek írásmódjában már különbség van a c és t hang írásjele között, hogy annak segítségével a felmerült olvasati kérdést végérvényesen megoldhassuk. Ily módon bukkantunk rá a Pozsonyi Káptalan o. lt. 33-2-5 jelzetű, 1421-i oklevelében az ‘Insula Sarduna’ névre. Az oklevélben foglalt földrajzi adatok alapján ez a szigetnév az 1262-i oklevélben említett szigetre vonatkozik. A kérdéses sziget neve tehát Sárduna. Itt azonnal felmerül a kérdés, hogy az 1421-i oklevél latin szövegében szereplő ‘s’ hangértéke a magyar s, vagy pedig az sz hangnak felel-e meg. A választ éppen az 1262-i segítségével egészen egyértelműen adhatjuk meg: itt sz hangról van szó, amelyet az 1262-i oklevélben ‘sc’-vel, az 1421-iben meg ‘s’-el írtak. Ezt az ‘sc’-t pedig mind Wenczel, mind Pongrácz tévesen ‘st’-ként értelmezte. Az ‘sc’ pedig a ‘z’-hez hasonlóan, mint számos nyelvemlékünk bizonyítja, pl. a Halotti beszéd könyörgése: Scerelmetes, scegin olvasd: szerelmetes, szegin (PAIS: Ősmagyar olvasókönyv 70) a XIII. században az ‘sz’ hang jelölésére szolgált. A Szárdunának hangzó ‘Scar Duna’ névnek viszont eléggé világos értelme van. A szár szó mint a fő szövegben már említettük, a korabeli forrásokban kopasz, tar, puszta értelemben szerpel. Például: Szár-hegy (fátlan hegy), Szár László (Kopasz László) stb. A Szár Duna tehát egy olyan Duna-ág, illetve ebben az esetben egy olyan sziget neve, amelyet egy bokroktól, fáktól el nem takart,puszta környezetben folyó Duna-ág övez. (A szár szó értelmére nézve lásd KÁLMÁN BÉLA: Nevek világa. Budapest 1973. 159 és FNEtSz 596.) A Scar Duna alak Stara Duna-ként való olvasása tévedésen alapuló erőszakos szövegértelmezés eredménye és ezért tarthatatlan.
101 AÉ Budapest 1970. 161-190
102 Közben az évek száma tizenkettőre emelkedett, s Peter Ratkos mindössze csupán a bulvárlapokban terjeszt olyan hamis állításokat, mintha Boba Imre és a vele azonos nézeteket vallók állításai nem hiteles egykorú kortársi forrásokra, hanem későbbi, kétes értékű elbeszélésekre támaszkodnának. Ilyen például a pozsonyi Vecernikben 1982. január 8.-án a 8. oldalon megjelent hangzatos feliratú cikke: “Vel’ká Morava bola na nasom územi. Presvedcivé argumenty proti názorom pseudovedcov.” (Nagymorávia a mi területünkön volt. Meggyőző érvek az áltudósok nézetei ellen.)
103 „Svoju obhajohu vsak uskutocnuje neobvyklym, jemu vlastnym sposobom … usiluje sa spochybnit vsetky vysledky, ktoré som v svojej práci dosiahol.” KUCERA, MATÚS: Nad otázkami nasich vcasnostredovekych dejín (Koraközépkori történelmünk kérdéseiről.) Poznámky k úvahe Petra Ratkosa (Megjegyzések Peter Ratkos elmélkedéséhez.) Historicky casopis. Bratislava 1977. 73. (Nagymorávia és Bolgária határának kérdéséhez.) Historicky casopis . Bratislava 1977.73
104 Például RATKOS, P.: K otázke hranic Vel’kej Moravy a Bulharska. (Nagymorávia és Bolgária határának kérdéséhez.) Historicky casopis III. (1955)- 206-218. Forráskiadványát többször idéztük.
105 Irodalmi Szemle. Pozsony XXI (1978). 564
FENET/ FelvidékMa, Összeáll.: dévaTovábbi adalékok a témában az alábbi linkek alatt:
www.mariaorszaga.hu
www.shp.hu
www.kortarsonline.hu
www.foruminst.sk