Mindenki elmondhatta végül a parlamentben, amit Pavol Minárik bizottsági elnök leváltása kapcsán Vladimír Mečiar indítványáról gondolt. František Mikloško kiharcolta, hogy 10 percnél többet beszélhessen, és ki is használta a lehetőséget. Részletesen ecsetelte a Mečiar-kormányzások minden ballépését, törvénysértését, kétes ügyét. Többször hangsúlyozta: a kulturális bizottság elnöki posztja az ellenzéké, s bár Minárik kilépett a kereszténydemokrata Mozgalomból, nem szűnt meg ellenzékinek lenni. Vladimír Mečiar semmiben nem maradt adósa Mikloškónak, így személyeskedésekkel ért véget az estébe nyúló vita. A plénum nyílt szavazáson — 76 szavazattal – leváltotta Pavol Minárikot a tisztségről.
Ma délelőtt megvitatta a plénum a Nemzeti Emlékezet Intézetének tevékenységéről szóló jelentést. Szó nem esett annak költségvetésről vagy székházgondjairól, inkább a konkrét tevékenységét bírálták. Mint ismeretes, a nemzetiek egyszer már meg akarták szüntetni az intézetet, vezérszónokuk most is felrótta, hogyan bánnak a volt állambiztonsági aktákkal. Rafael Rafaj most is követelte, hogy csak hiteles adatok kerüljenek nyilvánosságra, amelyeknek az igazságtartalmát a NEI ellenőrizte. De az ellenzék sem volt elnéző: Magda Vášáryová azzal vádolta az Intézetet, hogy neoludák szemlélettel értékel mindent. Követelte, hogy más világlátású történészeket is foglalkoztassanak. A jelentést végül a plénum nem fogadta el. Elutasította Vladimír Palko független képviselőnek a Szlovák Köztársaság demográfiai jövőjével foglalkozó nyilatkozat-tervezetét is, amely olyan intézkedések foganatosítására kötelezte volna az államot, hogy 2025-től ne következzen be népfogyás Szlovákiában. A pártok gazdálkodásáról szóló jelentést vita nélkül tudomásul vette a parlament. A leggazdagabb politikai párt a Smer, vagyona meghaladja a 90 millió koronát, a legszegényebb a Szlovák Nemzeti Párt, neki csak 443 000 koronás vagyona van. A többiek 10-30 millió közötti ingósággal és ingatlannal rendelkeznek. Kiderült a lehallgató rendszerek használatáról szóló jelentésből, hogy az elmúlt évben egyik hatóság sem élt vissza velük, így a jelentést a kormánytöbbség elfogadta, s ezzel a plénum befejezte tavaszi ülésszakát. Most két hónapos nyári szünet következik, s ősszel az első szlovák nemzeti tanács megalakulása 160. évfordulójának ünnepségével kezdi újra a munkát a Tisztelt Ház.
Pátria, ngyr
40
Előző cikk