Az euró bevezetésére készülő Szlovákiában beértek az egy évtizede megkezdett reformok, amelyeknek ma már inkább az áldásai, mintsem az áldozatai szembetűnőek.
EUROBAR – hirdeti Szlovákia keleti csücskében, az ukrán-szlovák-magyar háromszögben lévő Nagyszelmenc (Velké Slemence) egyik presszójának a cégére. Az ukrán-szlovák határ által kettéosztott főutcájáról elhíresült település kissé leharcolt ivójában azonban egyelőre sem eurónak, sem bárnak nincs sok nyoma, a délidőben is álmosan kókadozó néhány vendéget láthatóan nem hozta tűzbe a közös európai valuta jövő januári bevezetése. Mint ahogy nemigen érezhető jele euróláznak az ország Kassától keletre eső többi településén sem. Az unió legszegényebb régiói között számon tartott vidék – mely csak azért tudott feljebb lépni az uniós listán, mert az EU-hoz tavaly csatlakozott Románia és Bulgária szinte minden vidékén alacsonyabb az egy főre jutó nemzeti jövedelem – legtöbb településén még a közhivatalok előtt máshol megszokott sárga csillagos kék zászló is ritka látvány.
Az ország nyugati része azonban kis túlzással olyan, mintha már az eurózónához tartozna. Pozsonyban például nyugodtan lehet euróval fizetni a legtöbb belvárosi boltban, az éttermekben, de még egy gombóc fagylalt is kapható a közös pénzért, sőt a visszajárót is leszámolják eurócentben. A két évtizeddel ezelőtt még álmos Duna-parti kisváros ma élhető, lüktető közép-európai város képét mutatja, hangulatos sétálóutcákkal, felújított épületekkel, modern irodaházakkal, kérkedő bankszékházakkal, bevásárlóközpontokkal, nagyáruházakkal, városszéli hipermarketekkel, szaporodó lakóparkokkal. A szürke lakótelepek látványa is eltűnőben: javában folyik a panelházak szigetelése, színesebbre festése.
Hasonló érzést sugallnak a nyugati országrész kisebb városai Trencséntől Zsolnán át Nyitráig. A mindig is fejlettebb régió főként az utóbbi években egymás után megtelepedő külföldi befektetéseknek köszönheti újabb virágzását, az életszínvonal látható javulását, a munkanélküliség csökkenését. A betelepült cégek – autógyáraktól high-tech üzemekig – munkahelyteremtő vonzása ma már ott tart, hogy hiány mutatkozik szakemberekből. A kormány a minap el is határozta, hogy megpróbálja visszacsábítani a magasabb fizetés reményében az utóbbi években külföldre – elsősorban Csehországba, valamint Angliába – vándoroltakat, illetve várják a külföldieket, elsősorban ukránokat.
A külföldi beruházások jelentik a szlovák gazdaság motorját, és szakértők szerint nagyrészt ezeknek köszönhető az ország évek óta egyenletesen magas, 7-8 százalék körüli növekedése, az export lendülete. Mindez azonban önmagában nem lett volna elég, kellett hozzá a Mikuláš Dzurinda vezette két korábbi kormány következetes reformpolitikája is 1998-2006 között. A jobbközép Dzurinda-kabinet belebukott a népszerűtlen reformokba, ám nyolc éve alatt végrehajtotta azokat a lakosság számára fájdalmas szerkezetátalakításokat – az egészségügytől az adórendszeren át a nyugdíjasellátásig -, amelyek a mai lendület alapját adják. És ezen a reformok visszacsinálásának jól hangzó ígéretével éppen két évvel ezelőtt választást nyert baloldali populista Robert Fico kormánya sem változtatott lényegesen, noha a lendületből mindenképpen visszavett. Arra azonban Fico kínosan vigyázott, hogy a kirakat átrendezésén túl a reformok alapjaihoz ne nyúljon. Így elsősorban az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti kritériumok betartására ügyelt, aminek eredményeképpen az EU engedélyezte is Szlovákia számára a közös uniós valuta jövő januári átvételét, az árfolyamot pedig a jövő héten határozzák meg.
Ma éppen az az egyik legfontosabb kérdés Pozsonyban, hogy sikerül-e kialkudni a 30 koronás euróárfolyamot. A már eddig is látványos – három éven belüli 22 százalékos – árfolyamjavulás csak némileg mérsékelte az euróövezet tagjaival szembeni szlovákiai jövedelemkülönbséget, ezen a valószínűsíthető 30,1260 koronás jelenlegi középárfolyam lealkudása sem segítene sokat. Megkönnyítené viszont az átszámolást, a felmérések szerint ugyanis az átállással kapcsolatban ez az egyik legkomolyabb lakossági félelem. A reményt Fico is élteti, aki minden lehetséges alkalommal hangsúlyozza: a lakosság érdekében a kormány a lehető legerősebb árfolyamot igyekszik kialkudni, hogy minél több eurót kapjanak a koronájukért.
Gőzerővel folyik közben a felkészülés az átállásra. Az ez alkalomból felújított körmöcbányai állami pénzverde már csak az árfolyam közzétételére vár a szlovák euróérmék verésével. A jegybank az előzetes tervekkel szemben 20 százalékkal többet, 500 millió darab érmét rendelt, a készlet december elejére már a bankok trezorjaiban lesz. Akkor kezdik az átállás megkönnyítésére hivatott, 500 korona értékű eurócentet tartalmazó startcsomagok árusítását. A hétvégén Pozsonyban, a prímási palota és a városháza előtti téren fel is állították az első információs paravánokat. Az eurólogó alatt a „Mi pénzünk” feliratú táblán az euróhoz vezető út, az áttérés menetrendje, valamint az új papírpénzek és a szlovák jelképekkel ellátott érmék láthatók. A paravánok előtt egyelőre inkább turisták kíváncsiskodnak, a szlovák szöveg értelmezésével bajlódnak. A HVG tudósítójának ottjártakor egy idegenvezető éppen lelkesen ecsetelte a nem különösebben érdeklődő lengyel csoportnak az euróérmékre felvésett nevezetességeket, a szlovákok fő büszkeségeit, a Magas- Tátrában lévő Kriváň-csúcsot, valamint a pozsonyi várat.
A kormány mostanában elsősorban a lakossági félelmeket igyekezett oszlatni, olyannyira, hogy nem maradt ideje például a cégek könyvelési átállásához szükséges legfontosabb rendeletek egy részének megalkotására. A hivatalos kampány fő jelszava („Se több, se kevesebb”) arra utal, hogy az átállással csak az összegek változnak, a jövedelmek és az árak aránya marad a régiben.
Ezt azonban kevesen hiszik, igen elterjedt a félelem, miszerint a kereskedők drágításra használják fel az átmenetet. A kormány komoly fellépésre készül az aggodalom eloszlatására, Fico egyenesen többéves börtönt helyezett kilátásba az ilyen esetekre. Az intézkedések azonban valószínűleg enyhébbek lesznek, néhány kiválasztott árucikk esetében például a kereskedőknek fel kell tüntetniük a negyedéves és éves áremelkedés ütemét, illetve hogy csatlakoztak-e az euróátmenet etikai kódexéhez. Ha ez hatástalan lesz, akkor még az árak befagyasztása, illetve a központi beavatkozás is elképzelhető.
Az euróátállási start egybeesett a Fico-kormány nem sok közfigyelmet kapott kétéves évfordulójával. A kabinet népszerűsége töretlen, amit Öllős László pozsonyi politológus annak tulajdonít, hogy a szaporodó botrányok ellenére Fico továbbra is hatásosan kommunikálja: előnyökhöz juttatja a szerényebb jövedelmű rétegeket. Ehhez járul a helyenként jól mozgósítható agresszív nacionalista kampány. Külpolitikailag ugyanakkor a szélsőséges nacionalistákat is a kormányban tartó Fico-kabinet meglehetősen elszigetelt, jelentősebb nyugati politikusok nemigen látogattak Szlovákiába az utóbbi időben. Annál inkább erősödtek viszont az orosz és a szerb kapcsolatok.
Semmit sem tett ugyanakkor két év alatt a kormány a korrupció visszaszorításáért – véli a PAS nevű pozsonyi vállalkozói szervezet, amely szerint a jogi környezet sem javult, romlott viszont a munkajogi helyzet. Jutott ugyanakkor az infrastruktúra fejlesztésére, könnyebben lehet hitelhez jutni, és javult a fizetési fegyelem. Az ellenzéki politikusok a leggyakrabban azt vetik Ficóék szemére, hogy nem éltek a magas gazdasági növekedés nyújtotta eséllyel, márpedig az államháztartás szerkezeti átalakításának elhanyagolása néhány év múlva még megbosszulhatja magát.
Nincs fordulat az ország kettészakadtságában sem, a külföldi befektetők által preferált nyugati országrésszel szemben továbbra is lényegesen fejletlenebb a keleti régió. A Dzurinda-kormány kidolgozott ugyan egy ösztönzőrendszert az ottani fejlesztésekre, ám a mostani kabinet ezt eltörölte. Pedig a különbség látványos. Pozsonytól keletre haladva nem csak az autópályák szűnnek meg, de megfogyatkoznak a benzinkutak, egyre kevesebb az autókereskedés, megritkulnak a bevásárlóközpontok, kisebbek a városszéli szupermarketek. Aki Pozsonyból el akar jutni Kassára, jobban teszi, ha a kerülőt vállalva a magyarországi autópályákat választja. A keleti régióban mindössze egy alig 20 kilométeres sztrádaszakasz készült el Kassa és Eperjes között, ám ez sem köti teljesen össze a két várost.
A keleti országrészben járó amúgy is úgy érzi, mintha időutazáson venne részt: a házak, az utcák alig változtak a hetvenes-nyolcvanas évek óta, a legtöbb kistelepülésen még a boltok felirata, berendezése, helyenként árukínálata is a szocialista időket idézi. A falvakban szinte egyáltalán nem látni újonnan épült házakat, sok helyen a ravatalozó az egyetlen új épület. S miközben a nyugati régió nagyvárosai között már többnyire modern középkategóriás autók futnak, arrafelé gyakori látvány a csehszlovák időkre emlékeztető öreg Škoda 120-as. Lehangolóak a városokat körülfogó szürke paneltömbök, a nagyszámú roma által benépesített, igencsak lepusztult negyedek. A környék legnagyobb gondja – jelezte a HVG-nek Királyhelmecen (Královsky Chlmec) Bogoly János, a Bodrogtour információs központ felügyelőbizottságának elnöke – a munkanélküliség, ami a 10-11 százalék körüli országos átlag három-négyszerese. A kiutat a szakértő elsősorban az infrastruktúra és a szakoktatás fejlesztésében, az ukrajnai Csaphoz és a magyarországi Záhonyhoz közeli tiszacsernyői (Čierna nad Tisou) vasúti átrakodó nemzetközi forgalomba való bekapcsolásában, az ipar odatelepítésében látja. A város szélén már ki is jelöltek egy ipari parknak alkalmas területet – ám a megvalósítás egyelőre messze van.
HVG, Tuba Lajos, Vass Péter
