Nyílt levelet kaptam a Demokratikus Hálózat tagjától. Galba-Deák Ádám azt veti a szememre, hogy mivel cégem Szlovákiában van, és szlovák rendszámú autóval járok, ezért a magyarverő szlovák rendőröket támogatom az adómmal, s felteszi a kérdést, hogy „főállású magyarként” ezt miképpen tudom összeegyeztetni a lelkiismeretemmel.
Tisztelt Galba-Deák Úr!
Először talán arról, hogy miért vittem a cégemet Szlovákiába. Számos oka volt, nézzük sorjában!
Nem titok, hogy soha nem voltam lelkes híve az Európai Uniónak. De mivel Magyarország tagja lett ennek a szervezetnek, attól fogva muszáj komolyan venni ezt a tényt. Nos, uniós csatlakozásunk előtt s azóta folyamatosan azt mondják a globalizáció hívei és papjai, hogy az Európai Unió lényege a tőke és a munkaerő szabad áramlása. Jómagam komolyan vettem az állítást, és megvalósítottam a gyakorlatban. Miképpen ezt teszi mindenki, aki a globalizáció haszonélvezője és nyertese. Ezért jön Magyarországra az úgynevezett működő tőke. Olcsó munkaerőért és nagyon nagy adókedvezményekért. A multinacionális vállalatok munkahelyteremtésre annyi pénzt kapnak a magyar államtól – vagyis az adófizetőktől –, amennyi pénzről egy hazai kis- és középvállalkozó nem is álmodhat. És annyi adókedvezményt, amennyiről szintén nem. Nem hiszem, és nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy ezt az előnyt kizárólag a multinacionális tőke élvezheti és használhatja ki. Nem vagyok hajlandó elfogadni már csak azért sem, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök járt elöl jó példával ez ügyben. A vagyonosodását vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottság feltette neki a kérdést annak idején, hogy miért vitte ki pénzét offshore cégekbe. Erre a miniszterelnök azt válaszolta, hogy azért, mert az törvényes és bevett eljárás. Nos, ugyanilyen törvényes és bevett eljárás, ha egy egyszerű közember oda telepíti vállalkozását, ahol elviselhető mértékű az adózás. Amikor Komáromban bejegyeztettem cégemet, bizony majdnem az ezredik magyar cég voltam ott. Tudja, Galba-Deák úr, olyan ez, mint amikor a középkori jobbágy megszökött a földesúrtól az elviselhetetlen terhek elől, és a városba ment. „A városi levegő szabaddá tesz” – hangzott a középkori mondás. Mivel adóterheink meghaladják a középkori állapotokat, az ember a lábával szavaz. Amúgy nagyon hiányzott az a nyílt levele, amelyet Gyurcsány Ferencnek címzett volna, amikor ezek az offshore cégek kiderültek. Miképpen talán a Fittelina-ügyben is tollat ragadhatott volna. Emlékszik, Galba-Deák úr, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és becses neje kft.-jére, a Fittelinára? Amelyet azért hoztak össze, hogy cégként újítsák fel családi villájukat, és építsenek a villa alá úszómedencés fitnesztermet. Tették ezt csak azért, hogy az építkezés után visszaigényeljék az áfát. S ezért papíron úgy tettek, mintha a családi villa alagsorában lévő fitneszcentrum valamiféle vállalkozás lenne. Holdampf Lajos barátom lassan két esztendeje alapította meg hasonló nevű cégét, majd levelet írt az APEH elnökének, amelyben tájékoztatja, hogy ezzel a céggel szeretné felújíttatni családi házát, és szeretné visszaigényelni az áfát, s kéri az elnök úr véleményét, vajon megteheti-e ezt törvényesen. Választ azóta nem kapott… Nos, Ön írhatna egy levelet Gyurcsánynak, hiszen soha nem késő. S írhatna azért is, mert én komolyan vettem a miniszterelnök szavait akkor is, amikor két évvel ezelőtt a munkaadókkal és a vállalkozókkal folytatott tárgyalásán, amelyen Demján Sándor azt mondta neki, hogy a magyarországi adóterhek miatt a vállalkozások el fognak menni külföldre, kijelentette: „Akinek nem tetszik, tessék, elmehet!” Akkor mélyen magamba néztem, és rádöbbentem, hogy nekem nem tetszik. És elmentem. Ennyit az okokról.
Nézzük a következményeket!
Ön a hozzám intézett levelében azt próbálja érzékeltetni, hogy mivel nem itthon adózom, ezért nem vagyok hazafi. Akkor igyekszem erre is válaszolni. Először is: itthon (is) adózom. Talán az Ön figyelmét sem kerülte el, hogy a baloldali kormány úgy döntött néhány évvel ezelőtt, az újságírók nem dolgozhatnak vállalkozóként, muszáj alkalmazottnak lenniük. Sok százezer forint bevételkiesést jelent ez az újságíróknak éves szinten, de most alkalmazottak vagyunk. Én alkalmazottként a fizetésem csaknem felét befizetem adóként a magyar állam kasszájába. És ez nem kevés pénz. Hanem inkább sok. Mondhatnám, ez az összeg bőségesen fedezi mindazt a szolgáltatást, amelyet én a magyar államtól igénybe veszek. Mondhatnám – de nem mondom. S tudja miért nem, Galba-Deák úr? Azért, mert amit ma a magyar adófizetők személyi jövedelemadóként befizetnek a magyar államkasszába, az az utolsó forintig elmegy a külföldi hitelek kamataira. Mondom, az utolsó forintig. Abból nem lesz se iskola, se kórház, se metró, se semmi. Mi, magyarok, azért adózunk, hogy az Ön kormánya által felvett kölcsönök kamatait törlesszük. Ehhez jön most még ötezermilliárd forint hitel… Vagyis, tisztelt Galba-Deák úr, a mi adónkból nem lesz lélegeztetőgép, erről a vonalról le kell hátrálnia… S levelem ezen pontján vissza kell utalnom mondandóm első részére, ugyanis a helyzet a következő: miután a vállalkozásom Szlovákiába menekítettem, így elértem, hogy minden száz forintomból mindössze tizenkilencet fizetek be adóként, míg ha itthon maradtam volna, úgy minden száz forintomból nyolcvanat kellene ilyen-olyan címen az államnak adnom. Annak az államnak, amely lassan semmilyen szolgáltatást nem nyújt ezért cserébe. Így a minden száz forintomból megmaradó nagyjából hatvan forintot viszont itthon tudom elkölteni. Ez pedig „forró pénz”, Galba-Deák úr. Ezekből a hatvan forintokból vásárolok, fogyasztok, ezáltal keresletet generálok. Ez pedig a jelenlegi helyzetben maga a nemzetmentés. Mert, tudja, Galba-Deák úr, azt is komolyan vettem, hogy ideje van az öngondoskodásnak. Az önök kormánya szajkózza ezt évek óta, s mindig hozzáteszi, hogy ideje leszoknunk a kádári nosztalgiáinkról és a gondoskodó államról. Nem foglalkozom most ennek a kijelentésnek penetráns gusztustalanságával, csak megjegyzem, önmagában még igaz is lehetne. Mert, ugye, a modern kori kapitalizmusban az állam kétféle megoldást választhat, s Ön mint szépreményű politológus hallgató talán hallott már erről. Követheti, mondjuk, a skandináv modellt, vagyis magas adók mellett széles körű és kiterjedt állami szolgáltatások és szociális háló. Vagy az amerikai modellt, vagyis alacsony adók mellett kevés állami szolgáltatás és öngondoskodás. Nos, az ön kormánya feltalálta a harmadik utat: iszonyú magas adók mellett semmilyen állami szolgáltatás. És ez egy baloldali kormány… Viszont kétségtelen tény, hogy ebben a helyzetben a polgár kénytelen gondoskodni saját magáról. Például úgy – mint mondtam –, ahogy a középkori jobbágy. Elmenekül. Pénzét viszont hazahozza, és itthon költi el, ami a közjót szolgálja. Arról nem is beszélve, Galba-Deák úr, hogy az én generációmnak, úgy tűnik, most már nem is lesz nyugdíja. Nem lesz, aki megtermelje. Mindeközben a maguk kormánya kötelezően magánnyugdíjpénztárakba terelte az embereket, és ezek a magánnyugdíjpénztárak éppen most veszítették el a vagyonuk jelentős részét. Nagy kuss van ekörül, nem gondolja? Amit az emberek befizettek, azt elvitte a pénzügyi válság. S hogy van-e rá állami garancia? Nem tudom, de ha van, akkor legfeljebb befizetik még egyszer, igaz?
Összefoglalva tehát, Galba-Deák úr, aki ma komolyan veszi az öngondoskodást és segíteni akar ennek az országnak, az elmenekül innen, viszont az így megmaradt – megmentett – pénzét idehaza költi el, ahelyett, hogy a Gyurcsány-kormány feneketlen zsákjába hajigálná.
Végezetül pedig arról, hogy milyen érzés egy olyan országban adózni, amelynek kormányfője, annak koalíciós partnere és egész államgépezete magyargyűlölő.
Nagyon rossz érzés, Galba-Deák úr. S hogy én az adómmal a magyarokat verő szlovák rendőröket támogatom? Ez még rosszabb érzés. Ennél már csak egy rosszabb érzést lehetne elképzelni: ha háromszor ennyi adóval támogatnám a magyarokat verő magyar rendőrséget, és a magyarok verését parancsba adó, amúgy pedig mindent ellopó, aljas Gyurcsány-kormányt. S azt soha ne felejtse el, Galba-Deák úr, hogy a szlovák nacionalisták, a szerb nacionalisták, a román nacionalisták éppen annyit merészelnek megtenni a magyarokkal, amennyit mi megengedünk nekik. S amikor maguk, élükön a Himnuszt szívére tett kézzel éneklő, farizeus Gyurcsánnyal, saját nemzetük ellen kampányoltak 2004-ben, akkor adtak zöld jelzést minden magyargyűlölőnek. Úgyhogy maguk soha ne vegyék a szájukra a hazafiság szót.
Amúgy érdekes ez a nyílt levél. Amikor a nyár végén Monokon eltöltöttünk két napot, egészen olyan volt, mintha emberi lényekkel lettem volna együtt. Ugyan mindenben mást gondoltunk a világról, de beszélgettünk, borozgattunk, nevettünk, egészen meg voltam hatva. Nem gondoltam, hogy önök közben az autómat fényképezik, „hátha jó lesz még valamire” alapon. Persze mit várjon az ember azoktól, akik 2006-ban besúgókat küldtek a templomokba, hogy felvegyék, mit mond a pap a misén és az istentiszteleten. Egy illúzióval megint kevesebb.
Minden jót, Önöknek…
Bayer Zsolt, főmunkatárs, Magyar Hírlap
