Két évvel ezelőtt az alkotó nők támogatását felvállaló civil szervezet, az Anima Társaság elhatározta, hogy díjat alapít, amellyel minden évben kitüntet egy, a művészeti életben tevékenykedő nő alkotót, aki munkájával olyan szellemi értékeket hozott létre, amely pozitívan hat közösségünk fejlődésére.
Az elhatározást az AB-ART Könyv- és Lapkiadó, a Szövetség a Közös Célokért Központi Irodája, a Csemadok OV, a Posonium Társaság, valamint magánszemélyek is támogatták. A díj, egy nagyon szép szobor alkotója, Csillag András. Az említett szervezetek képviselői, valamint maga a szobor alkotója is ott volt Pozsonypüspökiben, a Vesna Kulturális Központban 2008. december 18-án, hogy az idei év kitüntetettjét köszöntse.
Tavaly Écsi Gyöngyi vehette át elsőnek a kitüntetést, akiben a reneszánsz sokoldalúság megtestesítőjét látta a kuratórium, melynek nevében Csanaky Eleonóra üdvözölte az egybegyűlteket, és adta át a díjat az idei év kitüntetettjének. Az idén is sokakhoz szóló és sokakért tevékenykedő személyiséghez vándorolt a díj, ám a művészeti élet egy másik, nem kevésbé fontos területét célozták meg. A 2008-as év kitüntetettje Lacza Éva.
Munkásságát méltatva Csanaky Eleonóra annak néhány fontos mozzanatát emelte ki.
1970-ben, amikor a Csehszlovák Rádió magyar adásának munkatársa lett, tevékenységét az ifjúsági és gyermekműsorok szerkesztésével kezdte, majd műfajt váltott, s életképek formájában boldog és keserű sorsok megszólaltatója lett. Legsikerültebb beszélgetéseinek írott összefoglalója a Pozsonyban megjelent, cikkeket, interjúkat tartalmazó könyve, a Viszonzatlan hűség.
Pályája kezdetétől a mai napig hű maradt a rádióhoz. A Pátria Rádió irodalmi és kulturális műsorait szerkeszti a mai napig. Keze nyomán sok értékes műsor, forgatókönyv készült. Ennek tükrében értett egyet a kuratórium abban, hogy a díj az idén is jó kezekbe vándorolt. Az a díj, melynek névadójával, a fiatalon elhunyt Mikola Anikó költővel Lacza Éva évtizedeken keresztül együtt dolgozott, sőt a rádió épületében közös szerkesztőségi irodában ültek. Kölcsönösen hatottak egymásra, barátok voltak.
Felvidék Ma, hk
Letölthető a Laudáció ITT.
Az idei év kitüntetettje, Lacza Éva átveszi a Mikola Anikó-díjat (Csillag András alkotását) Csanaky Eleonórától, a Kuratórium elnökétől és Haraszti Máriától, az ANIMA Társaság elnökétől
Lacza Éva méltatása
(Elhangzott 2008. dec. 18-án Pozsonypüspökin, a CIIC dísztermében)
Tisztelt Egybegyűltek!
Épp két éve, hogy egy nők által alapított, az alkotó nők támogatását felvállaló civil szervezet, az Anima Társaság úgy döntött, hogy díjat alapít, amellyel minden évben kitüntet egy, a művészeti életben tevékenykedő nő alkotót, aki munkájával olyan szellemi értékeket hozott létre, amely pozitívan hat közösségünkre.
A Mikola Anikó-díj tavalyi kitüntetettje Écsi Gyöngyi volt, akiben a reneszánsz sokoldalúság megtestesítőjét látta a kuratórium: ő énekes — énekli a magyarlakta területek valamennyi tájegységének népdalait, virágénekeket, históriás énekeket, régi magyar énekeket, imádságokat, sőt világzenét s ha kell dzsesszt is. Ezen kívül: bábművész, mesemondó, karnagy, volt táncos és tánccsoport-vezető, népdalok, népi imádságok, mondák, mesék gyűjtője, emellett tiszteletes asszony, közösségek és egyének lelkének gondozója.
Az idén hasonló, sokakhoz szóló és sokakért tevékenykedő személyiséghez vándorol a díj, ám a művészeti élet egy másik, nem kevésbé fontos területét céloztuk meg. Ez évi kitüntetettünk a kimondott és leírt szó erejének avatott ismerője, tényeket közvetítő, az éter hullámain keresztül tízezrek tudatát formáló rádiós személyiség: Lacza Éva.
Ha összeragasztanánk csupán azokat a hangfelvételeit, amit még a digitalizált rádiózás előtt, hangszalagos formában rögzített, nem túlzok, ha azt állítom, hogy körberagaszthatnánk vele a földgolyót. Hangfelvételeinek azonban nem a mennyiségük, hanem a minőségük a lényeg. Méltathatnám ugyan a fizikai erőkifejtést, a tízezer kilométereket is, amit az ország különböző területein szervezett kulturális és egyéb rendezvények meglátogatása céljából tett meg Lacza Éva, hogy tájékoztassa a történésekről azokat is, akiknek a távolság áthidalása nem adatott meg, ám ennél fontosabb, hogy hiteles személyiségek megszólaltatásával erősítette a „még vagyunk és ténykedünk” érzését az emberekben, s ezzel a szlovákiai magyar rádióhallgatók látókörének bővítéséhez, önértékelésének növeléséhez járult hozzá.
1970-ben, amikor a Csehszlovák Rádió magyar adásának munkatársa lett, tevékenységét ifjúsági és gyermekműsorok szerkesztésével kezdte, a gyermeki lélek kitárulkozásait villantotta fel a rádióhallgatók előtt. Az évek múltával, saját tapasztalatainak szaporodtával azonban műfajt váltott, s életképek formájában boldog és keserű emberi sorsok megszólaltatója lett.
Legmegrázóbb történeteinek, illetve legsikerültebb beszélgetéseinek írott összefoglalója a Pozsonyban 1986-ban megjelent, cikkeket, interjúkat tartalmazó könyve, a Viszonzatlan hűség.
2006-ban jelent meg a Jelek a porban című, remélhetőleg többkötetesre tervezett irodalmi beszélgetéseket, vallomásokat tartalmazó kötetének első része.
Jelenleg egy a rádió történetét feldolgozó regényén dolgozik, amelynek megjelenését izgatottan várjuk.
Lacza Éva pályája kezdetétől végig hű maradt a rádióhoz. Az emberi lélek megújulásához szükséges változtatásokat ő „házon belül” végezte el, úgy, hogy ismét műfajt váltott: a gyermek- és publicisztikai rovat után az irodalmi műsor vezetője lett. Esetében ezt természetes következménynek is tekinthetjük, hiszen az irodalom az ő számára „házi kenyér”, otthon készült táplálék, hiszen a költő édesapa – Dénes György – személyisége szükségszerűen kellett hasson Éva világlátására, de ugyanígy irodalommal, közírói tevékenységgel foglalkozó férje, Lacza Tihamér hatását sem kerülhette el.
Pályafutása során szerkesztője volt a Tíz perc irodalom, a Vándortarisznya, az Egy hazában, a Látóhatár, a Fiatalok a mikrofon előtt c. műsoroknak, de számos már ifjúsági magazinnak, élő adásnak, amilyen pl. a Pavilon volt, valamint emlékezetes ünnepi összeállításoknak.
Irodalmi műsoraiban a szlovákiai magyar s az egyetemes magyar irodalom jeles képviselőinek megszólaltatásával, műveik bemutatásával a szlovákiai magyar irodalom legjelentősebb hangzóanyag-tárát, irodalmi- és kordokumentumát hozta létre. Ebben a műfajban hatványozottan érvényesült empátiája, amire a szalagok megvágásakor van szükség. Mert nagy művészet, míg a több órás beszélgetésekből megszerkesztett, tömör, ugyanakkor a beszélő egyéniségét híven tükröző és mégis mindannyiunkhoz szóló üzenetek születnek. A beleérző képességen kívül jó stílusérzék és tudás szükségeltetik hozzá. Csakis ilyen adottságok mellett születhetnek maradandó, jó koncepciójú szövegkönyvek, értékes műsorok.
Lacza Éva keze nyomán maradandó érték született. Ennek tükrében egyetérthetünk abban, hogy a Mikola Anikó-díj ez évben is méltó kezekbe kerül. Az a díj, melynek névadójával, a fiatalon elhunyt Mikola Anikó költővel Lacza Éva évtizedeken keresztül együtt dolgozott, sőt közös szerkesztőségi szobában ültek.
Vannak talán, akik a felsoroltak ellenére is megkérdezik: minek van szükség az ilyen díjakra, kitüntetésekre? A válaszom: mert mindannyian tanúi vagyunk életünk egyre önzőbbé, énközpontúbbá válásának, naponta megtapasztaljuk, hogy a mindennapi garasunkért folyó harcban mennyire leértékelődik a legfőbb érték: a lélek, a szellem. De azért ne általánosítsunk! Legyen ez biztatás és jelzés: ha úgy tűnik is az alkotó ember számára, hogy munkájának visszhangja, gyümölcse nincsen – nem így van. A háttérben még mindig ott van a csöndes figyelők és elismerők tábora, s tisztában vele, hogy aki alkot, visszafele nem tud nézni, halad a megismerés útján a felismerésig, még akkor is, ha közben sokkal több gáncsoskodással, meg nem értéssel kell szembenéznie, mint amennyi elismerő szó, pozitív visszajelzés kíséri a munkáját.
Köszönjük Lacza Évának a mindennapi apró munkát, a sok homokszemcsét, amelyből csillogó, messziről és mindenki által jól látható hegyet épít!
Köszönöm neki, hogy vállalja a küldetését, s köszönöm a családjának, hogy munkájában segíti őt! Gratulálok!
CSANAKY ELEONÓRA
