Sohasem tudjuk már meg, milyen párt lenne ma a Magyar Koalíció Pártja, ha 2007-ben Bugár Béla maradt volna az elnöke. Egy biztos, Csáky Pál úriember módjára tudomásul vette volna a küldöttek szavazásának eredményét.
Nem így Bugár Béla, aki a kongresszus végén ugyan még próbálta tartani magát, azután minden bizonnyal konzultált a tanácsadóival, és reggel belekiáltotta a világba, hogy az ellenjelöltje tisztességtelen eszközökkel győzte őt le. Pedig túlnyomórészt a saját emberei szavaztak ellene, hiszen a kongresszus küldötteit nagy elővigyázatossággal válogatták össze, ott ahol lehetett. Például Rimaszombatban, a Nagymihályi, a Rozsnyói, a Komáromi járásban, Vágsellyén és Somorján – azokon a helyeken, ahol a párt haszonélvezői politikai pozíciójukat a gazdasági befolyásuknak köszönhették, és köszönhetik még ideig-óráig – különösen ügyeltek.
Bugár Béla politikájának eredménye, hogy 2006-ban Robert Fico megijedt az MKP gátlástalanul követelőző, telhetetlen gazdasági lobbicsoportjától. Mert valójában Bugár Bélának nem sok befolyása volt a koalíciós tárgyalások eredményére. Mi a rendkívüli abban, hogy miután ellenzékbe juttatta a pártot, elnökcserére került sor?
Bugár Béla idejében a pártfegyelem alapja csak a kormányzati partnereknek való megfelelési kényszer volt.
Valószínűleg nyolc éven át, amíg az MKP a kormánykoalícióhoz tartozott, leginkább olyanokkal került kapcsolatba, akiknek személyes és nem közösségi érdekük fűződött a pártbeli pozícióhoz, ezért fegyelmezetten bólogattak. Úgy tűnik, nem is jutott el hozzá egyetlen kritikus hang sem, és ma elhiszi önmagának, hogy az MKP az ő vezetése idején tökéletesen politizált. Pedig inkább az a valóság, hogy ha valami halk nesz hallatszott, akkor az elnök sajátos stílusában durván azonnal odacsapott … Miközben arról papolt, hogy alulról építkező a párt, nyolc év alatt teljesen leszoktatta a közösséget az önálló tervezésről, cselekvésről.
Kötelességének érzi védelmébe venni azokat, akik most kiléptek. Mert hogy ezek az MKP-tagok a kormányzás évei alatt szerinte önzetlenül támogatták a pártot, pedig az milyen nehéz feladat volt. Valóban nem tudja, hogy kikre hivatkozva fordít most hátat a parlamenti képviselői csoportnak, és zsarolja az egész felvidéki magyarságot?
Simon Zsoltot 2002-ben minden átmenet nélkül, rögtön miniszternek hívták a pártba olyan körök, akik akkor is, ma is sikerrel használják őt sajátos ügyleteikben. Korábban senki nem tudott róla szinte semmit. Néhai Komlóssy Zsolt, a rimaszombati járás elnöke nyíltan elmondta, a járási elnökség a kormány alakulása idején konkrétan azt fogalmazta meg, hogy csak Simon Zsoltot ne jelölje a párt miniszternek, miután eljutott hozzájuka hír, hogy Simon neve merült fel Pozsonyban.
Az MKP szerepléséről a Lévai járásban regényt kellene írni, vagy inkább pszichodrámát sok sötét felvonásban. Andruska Csilla népes családjával és az ő érdekkörébe tartozókkal úgy vezette az MKP-t, hogy először a város önkormányzatából, majd a megyei képviselő-testületből szorult ki az utolsó emberig az MKP, elvérzett valamennyi lévai jelöltje. Örökös békétlenkedésének, kíméletlen törtetésének esik áldozatul a lévai közélet, az egyházi gimnázium, a református egyházközösség, a lévai iskola, a lévai kórház … Ő lenne az, aki önzetlenül szolgált? Egy percig sem tett semmit ingyen. Jó pénzért is csak ártott. Most, amikor reménytelennek látszott, hogy önmagát újra – sajátos játékszabályokkal – helyzetbe hozza, az MKP járási konferenciáján látványosan kivonult.
Bugár Béla nagy általánosságban arról beszél ma, micsoda tragédia, hogy ez a párt már nem az a párt … Valóban, lassan átalakul, mert azok az élősködők, akik csak a haszonlesés miatt léptek be a pártba, nyomultak zsíros helyekre és törtettek, hogy minél több hatalmi pozíciót elfoglaljanak, most ellenzékben elégedetlenek, és kilépnek, van remény a megtisztulásra.
hanvai
