Pozsonypüspöki valójában város a városban. Századokon át ugyanis önálló város volt. Ma viszont a főváros egyik városrésze. A városrész művelődési házában Ožvald Erzsébet polgármester védnöksége alatt, a helyi hivatal anyagi támogatásával állandó jellegű múltidéző néprajzi kiállítás nyílt.
Pozsonypüspöki a szlovák főváros legnagyobb városrésze. A Csallóköz északnyugati csücskében, Pozsony keleti peremén fekszik. A községet 1909-ig Püspökinek hívták, és csak ezt követően kapta a Pozsony jelzőt, 1928-tól hivatalosan a Biskupice pri Dunaji, majd 1944-től a Podunajské Byskupice elnevezést viseli. A település területe már a rámai korban lakott volt, ezt egyebek mellett a Püspökiben talált, bizonyítottan helyi eredetű római mérföldkő is igazolja. Pozsonypüspöki kilenc éve Pozsony 17 kerületének egyike. A városrésznek a múlt nyáron közzé tett adatok szerint 22 609 lakosa van. A polgárok háromnegyede szlovák nemzetiségű, egynegyede pedig ma is magyar, valamint cseh, roma és más nemzetiségű.
Püspöki a korán polgárosodó mezővárosok közé tartozott, lakosainak nagy többsége mezőgazdaságból, a kisebb hányada pedig iparból élt. A parasztemberek és a kézművesek az évszázadok során sajátos tárgyi világot hoztak létre, amely jellemző volt Bécstől Komáromon át Győrig az egész Kisalföld térségére.
Püspöki fővároshoz kapcsolása után a múlt századok hagyományai, a családi házak mellől a földművelő és iparos életmód természetes kellékei lassan eltűntek, megfogyatkozott a néprajzi jellegű tárgyak száma, és eltűntek a szőttesek és hímzések jellegzetes darabjai is, ezért nem is öt perccel tizenkettő előtt, hanem szinte éjfél előtt néhány másodperccel került sor a még fellelhető értékek összegyűjtésére.
A gyűjtőmunkát Csanaky Eleonóra, a Határokon Átívelő Információs Központ vezetője vállalta magára.
– A Központot az INTERREG III. A program keretében európai uniós alapokból és saját tőkéből alakítottuk ki – magyarázta a lelkes kultúraőrző és szakavatott szervező –, és a polgármester asszony 2008 szeptemberében felkért, hogy a december elejére tervezett megnyitóra készítsek az egyik emeleti helyiségben Püspökit bemutató „falumúzeumot”, néprajzi kiállítást.
Mivel Csanaky Eleonóra nem ismer lehetetlent, azonnal munkához látott.
– Nagy kihívás volt számomra – magyarázta a minap –, mert egyébként is lépni kellett. Pozsonypüspöki mindig önálló mezőváros volt, 1972. január elsejétől viszont Pozsony egyik városrésze lett, a városiasodás következményeként pedig a néprajzi tárgyi emlékek fokozatosan szemétdombra kerültek. Mindenképp meg kellett hát menteni a még menthetőt!
A tárlat röpke két hónap alatt kész lett. Az anyaggyűjtésben és katalogizálásában Molnár Rozália sietett Csanaky Eleonóra segítségére. Minden egyes kiállított tárgyat tősgyökeres püspöki lakosokból szereztek be. A legtöbb anyagot Nagy Vilmos volt polgármestertől kapták.
Nóra asszony büszkén újságolta: – A falumúzeum létesítésének hírére az őslakosok „megmozdultak”, és különösebb unszolás, kérés nélkül is a segítségünkre siettek. Egyesek terítőt, hímzett réklit, mások ivóvízszállításra való füles kishordót: vatalét, esetleg lopótököt vagy kaszát, varrógépet, mángorlót, meg korabeli gyermek tűzoltóöltözéket hoztak. És sok-sok múltat idéző írás és fénykép is előkerült.
A megnyitóra négy nyelven, a szlovákon kívül magyarul, németül és angolul is feldolgozták Püspöki történetét. A „falumúzeum” látogatói az idő óta, remekül megfogalmazott múltfeltáró írás és látványos mozgóképsorok segítségével ismerkedhetnek a település rég- és közelmúltjával.
A kiállított tárgyakat kiváló restaurátor, Kele Ödön, a Szlovák Nemzeti Múzeum szakembere „rakta rendbe”. És sokat segített Papp Évának, a kiállítás rendezőjének is.
A kiállítást április végéig már több mint ötszázan látták.
Az ötletgazda elmondta még, hogy:
– Mivel az eredeti elképzelés szerint néprajzi kiállításról volt szó, a gyűjtéskor arra is ügyelni kellett, hogy modern gépi gyártású tárgyak ne kerüljenek a közszemlére tett eszközök közé. Ezért úgy határoztunk, hogy csak 1950 előttről származó tárgyakat állítunk ki. A döntésnek köszönhető, hogy a múzeumunk falai között látható tárgyak a 19. illetve 20. század elejéről valók. És mivel mindegyik kiállított tárgy a maga nemében egyedi darab, ahhoz is ragaszkodtam, hogy kincseiket senki se adományozza a néprajzi múzeumnak, hanem kizárólag kölcsönbe adják.
Minden egyes tárgyról jegyzőkönyv készült. Tudom, hogy egyszer a legállandóbb állandó kiállításnak is vége lesz, ezért a központ majdani vezetője és majdani polgármestere felelős lesz azért, hogy mindegyik rendelkezésünkre bocsátott tárgy visszakerüljön a tulajdonosához, vagy annak legközelebbi hozzátartozójához.
A kiállítás szervezése idején olyan megjegyzést is hallottam, hogy „mit lehet Püspökiről bemutatni, hisz egy jelentéktelen múltú település”. Akkor is azonnal megjegyeztem: már a város szülötte, a neves történész Püspöki Nagy Péter is bebizonyította terjedelmes könyvében, hogy valaha itt egy municípium, azaz egy helybeliek által lakott, de római polgárjogú városka állt, ennek emlékét többek között a Szent Miklós plébániatemplom hajó- és szentélypadlását elválasztó falán talált töredékes felirat is őrzi.
A kiállított tárgyak, eszközök hűen tükrözik és jellemzik is a pozsonypüspöki emberek tárgyi kultúráját, tárgyi műveltségét. Nagy József püspöki képzőművész mondta: a legmélyebb kultúra, a legősibb és a legigazibb, legtisztább kultúra a paraszti kultúra volt, a parasztember ugyanis soha sem parancsot teljesített, amikor a villától a kosarakon át a szentképekig kialakította a maga eszköztárát.
(Zolczer László, Megjelent a Szabad Újság 2008-19-i számában)
