Kimaradtunk – Kimaradunk?!

Ma pünkösd vasárnapja van, a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe. Jézus feltámadása után még negyven napon át többeknek is megjelent, majd áldozócsütörtökön, – amikor Jézus mennybemenetelét ünnepeljük – visszatért az Atyához. Ünnepi gondolatait Csoma László deregnyői lelkipásztor adja közre az alábbiakban.

Egyházi ünnepeink sorában a mennybemenetel és a Szentlélek kitöltetésének ünnepe sokak számára két különálló ünnep. Pedig sokszor hallhatjuk, hogy Jézus minden tette összefügg, egymásból következő egységes „váltságmű”, amelyet ha nem így fogadunk, hanem „leragadunk” bármely nekünk tetsző résznél, akkor nem juthatunk el a kegyelem teljességére. Hangsúlyozottan így van ez áldozócsütörtök és pünkösd ünnepkörével.

Az Apostolok Cselekedetei-ben olvassuk, hogy a tanítványok Jézus mennybemenetelekor feszülten néznek az ég felé. Jézus röviddel korábban feltett kérdésükre adott válasza, „Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek,…” 1,7-8a, egyáltalán nem nyugtatta meg őket. Jézus felemeltetése, mennybemenetele, az elszakadás, le és kimaradás érzetét keltve bennük csak növelte a belső feszültséget. Így néznek az ég felé. Kár lenne találgatásokba bocsátkozni, mit néznek. A kegyelem Ura azonban cselekszik ismét. Két férfi áll meg mellettük és szembesíti őket testi-lelki állapotukkal, amely – mondjuk ki őszintén – egy lélektelen állapot. Puszta nézés az ég felé. Jézus rájuk bízta a imádságod-cselekvő várakozás feladatát itt a földön, ehelyett ők lélek nélküli, feszült nézelődés (bámészkodás) állapotában vannak.

A keresztyénséget már sokszor tévesztették össze ilyen égre bámuló, a meg nem értett krisztusi válaszok belső feszültségében élő, de kegyesnek tűnő ég és föld közötti állapottal. A két férfi kérdése azonban felráz minden igeolvasót:…miért álltok itt az ég felé nézve? Ekkor döbbennek rá, hogy nem is ott van a helyük! Jézus ide hívta, vezette őket, de ez nem azt jelenti, hogy itt kell állniuk a lelki feszültség tettet és hitet bénító állapotában. A Krisztustól kapott küldetés pedig egyáltalán nem az ég fürkészése, hanem az, hogy komolyan vegyék azt amit ő mondott! Ezt pedig cselekedetekkel kell egyértelművé tenniük. Jézus visszajön feltartóztathatatlanul, de nem itt és most. Sőt nem is az a feladat, hogy megpróbálják eltalálni, kitalálni annak időpontját, hanem az, hogy készüljenek a Szentlélek kitöltetésére! A két férfi szava kiszakítanak az elhagyatottság, le- és kimaradottság állapotából. A Megváltó időt adott a készülésre. Időt, amit jól kell felhasználni, mert a Szentlélek kitöltetése be fog teljesülni. Azt olvassuk e könyv második részének elején, hogy pünkösd ünnepén mindnyájan együtt voltak, és hirtelen beteljesedett az ígéret. Nem a tanítványok állapítják meg a felkészültséget. Számukra is hirtelen, azaz meglepetésszerűen történik. Nem épp ott és nem épp akkor gondolták, hogy megtörténik, de betölti őket, és valami olyat tesznek, amire talán saját magukat sosem tartották volna képesnek, kiállnak az összefutott sokaság elé, és bizonyságot tesznek Jézus Krisztusról. Arról, hogy ő szenvedett, meghalt, feltámadt és mennybe ment. Arról, hogy Ő az Úr, övé a hatalom, mégpedig minden hatalom! Nem Pontius Pilátusé, nem a Nagytanácsé, nem az apró-cseprő fejedelmeké, de nem is a római császáré. Az a sokaság, amelyik eddig a tanítványok számára félelmetesnek tűnt, az a hangoskodó zélóta, zsarnokoskodó helytartó, taktikázó nagytanács, ügyeskedő fejedelem, önistenítő császár, akikkel nem volt tanácsos szembeszegülni, hirtelen erőtlen és szánalomra méltó bűnösök, akiknek maguknak is szükségük van a megváltó kegyelemre! Akik talán bezárkóznak fenntartásaikba, alapjaiban megrendült életük rejtett zugaiba, féltve tisztüket, jövedelmüket, továbbra is aggodalmaskodva, hitetlenkedve, de ezzel csak azt érik el, hogy az értük is történő megváltó eseményeknek érzékelői, feszültséggel teli szemlélői, mégis csak a félelem lelkét ismerik! Lehet, hogy a világ szemében bölcsnek látszanak, csak éppen a „megelevenítő Lélek” ajándékát nem nyerik el, s így kívül maradnak az életet adó kegyelem körén, és lemaradnak, leragadnak életük addigi felkészületlen és aggodalmaskodásokba süllyedő feszült nyomorúságaiban.

Mennyire más és örvendetesebb a tanítványok Szentlékekkel betelt és általa újjászületett élete, mennyivel másabb a megtért, és megkeresztelkedett „mintegy háromezer lélek” élete.

„Veni creator Spiritus – Jövel teremtő Szentlélek, és híveiddel légy vélek, szent ajándékiddal szívek, újuljon és teljesedjék.”

Felvidék Ma, Csoma László, sk