Időről időre felmerül, hogy egy-egy kijelentés, elejtett szó, amely valamelyik magyar politikus szájából elhangzik, sértheti, sőt mi több, provokálhatja a szlovák politikusokat vagy az egész közvéleményt.
A vélemény elhangozhat felvidéki vagy anyaországi politikustól, hivatalos államközi találkozón, nyílt, de magyarok közötti megbeszélésen vagy szűkkörű rendezvényen, és egyformán borzolhatja a kedélyeket. Sőt arra is van példa, hogy magyar politikusok határolódnak el egy másik magyar politikus véleményétől. Legutóbb Orbán Viktor egyik kijelentése okozott közfelháborodást, amit a Mária Valéria híd alatt mondott, az esztergomi oldalon.
A fő érv az elhatárolódók számára, hogy az ilyen kijelentések provokálhatják a szlovák oldalt, legfőképpen Ján Slotát és elvtársait. Akár más pártokat is, mint például a Smert. Kritikusok a szabad véleménynyilvánítás jogát azért nem vitatják, de legalább valamiféle öncenzúrát szeretnének. Azt, hogy a magyar politikusok vigyázzanak a szájukra.
Az mindenképpen igaz, hogy a politikai dialógusok és véleménykinyilvánítások legyenek korrektek, vegyék figyelembe a másik fél elvárásait. Lehetnek akár erősebbek is, de mindig hagyjanak kiskaput a megegyezésre. A kérdés mégis inkább az, meddig lehet ebben elmenni, hogy ne kerüljön sor az önfeladásra.
A leggyakoribb érv bizonyos kijelentések ellen, hogy lovat adnak Ján Slota alá. Ma már, amikor mindenki előtt világos, hogy a volt zsolnai despota számára a legfontosabb dolog a pénz, a nemzetieskedés pedig csak eszköz az anyagi javak megszerzésére, idejétmúltnak tűnik ez a félelem. De furcsa ez a félelem más okból is. Miért kellene aggódni Slota miatt? Talán olyan ember ő, akinek a véleményére adni kell? Vagy egyáltalán, provokálni kell őt, hogy valamilyen magyarellenes kijelentést tegyen? Sokan mondják manapság, hogy Slota a szlovák folklór része, kijelentéseit nem kell komolyan venni. Nemrég a magyar külügyminiszter mondta, hogy Slota szavait nem hallja meg. Figyelembe kell akkor hát venni Ján Slota reakcióit?
Persze az ignorálás sem az igazi megoldás. Végül is ezt tette a nemzeti párt vezérét azzá, ami és biztosította sok-sok évre politikai karrierjét. Nemcsak saját választói tartják benn a politikai életben, hanem a többiek is, mégpedig a közönyükkel. A „Slota már csak ilyen” kijelentések tompítják szavai erejét és tulajdonképpen erősítik őt.
Nehéz tehát jó megoldást találni. Ha odafigyelünk Slota véleményére, ezzel gyakorlatilag megtiszteljük és partnernek ismerjük el. Ha rá se rántuk, akkor passzívan támogatjuk. Slota igazi sikere az, hogy a szlovák közpolitika nem tudja magából kivetni. Van akkor egyáltalán valamilyen megoldás?
Ha már Slota ellen nincs fegyver, saját szempontból kell megközelíteni a kérdést: mennyire szükséges Slotát figyelembe venni? Miként kezeljük a Slota-jelenséget? Hiszen mindegy hogy mi hangzik el, ő úgyis talál benne kivetnivalót. Akkor inkább helyesebb konstruktívan őszintének lenni, kimondani azt, amit gondolunk. Tudván, hogy erre Slota reagálni fog, de ettől mégsem befolyásoltatni. Nem megengedni, hogy ő diktáljon. Nincs ideális megoldás, de legalább mi próbáljuk megőrizni tartásunkat.
Felvidék Ma, HZs
