November 24-én a kassai születésű Márai Sándorra emlékeznek a segesdi római katolikus templomban. A 14 órakor kezdődő rendezvényt Bencze Imre, a község polgármestere nyitja meg. Majd Lőrincz Sándor, a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Humánszolgáltatási Főosztályának főosztályvezető-helyettese mond köszöntőt.
Ezt követően a műsor az alábbiak szerint alakul: A segesdi múzeumban és könyvtárban 15 órakor Szalai Györgyi és Dárday István: „Az emigráns” című film vetítésére kerül sor. 16.45–kor Márai Sándor-dombormű leleplezése, mely Czimbalek Lajos alkotása. Azt Borza Miklós, Somogyszob–Segesdi esperes-plébános áldja meg. 17 órakor kezdődik a Fejér Zoltán szerkesztette műsor: „Mi lesz ezzel a nyomorult csillaggal?” – kételyek és bizonyosságok Márai Sándortól. Ennek közreműködői a kőszegi Bozsodi Elemér (hegedű) és Gamauf Márta (gordonka), valamint a nagyatádi Czindery Szépmíves Céh tagjai. Nevezetesen Hosszú Katalin és Fejér Zoltán.
A belső Somogy központját képező Segesden, mely a Nagyatádi kistérség része és több mint ezeréves történelmi múlttal rendelkezik, több mint 2600 személy lakik. Két faluból, a református Alsósegesdből és a katolikus Felsősegesdből áll. Területén kelta cserépedényt, illetve több száz római kori pénzérmét találtak. Az avarok is megtelepedhettek e helyt. A vár és a város a királynék állandó udvartartásának székhelye lett, s IV. Béla király többször hosszabb ideig tartózkodott területén. 1241-ben a tatárok elől Dalmáciába menekülő uralkodó feleségével és István fiával itt megpihent. Városi kiváltságait 1414-ben elveszítette, de jelentősége a 16. században is megmaradt. A hódoltság után a Széchenyi család birtoka lett.
A település látványossága az 1744-1777 között épült ferences templom és kolostor. Bejárata mellett tábla hirdeti, Somogy Megye Közgyűlése Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címmel látta el a Várhegyet és a templomot a ferences kolostorral, amelynek kerengőjét Udvardi Erzsébet, Kossuth-díjas festőművész rózsafüzértitkokról készült sorozata ékesíti. A freskókkal gazdagon díszített, ódon templomban érdemes az említett festményeken kívül megcsodálni a barokk díszítményeket. Belsejében látható a Krisztus keresztről való levétele Szűz Máriával. Ezt az oltárképet Schaller István (1707-1779) készítette (1777), míg a Szent Katalint ábrázoló oltárképet Dorfmeister István (1729-1797) festette (1779). A rendi hagyomány szerint már a 13. század végén fennállt. A kolostor Zsigmond király német-római császárrá koronázásakor (1433) búcsúkiváltságot kért és kapott IV. Jenő pápától.
A másfél kilométerre fekvő felsősegesdi Szentkútnál már a török időkben állítólag Szűz Mária közbenjárására, sokan visszanyerték egészségüket. Ezek hírére gróf Széchenyi Antal tábornok kápolnát építtetett föléje, ahol a nyitrai egyházmegyéhez tartozó sasvári pálos templom híres Pietàjának másolatát helyeztette el. Ma is neves zarándokhely.
A 19. században épült a Széchenyi-kastély, melyben szociális otthon működik. Kastélyparkja jelentős természetvédelmi értéket képvisel. A településen működik az Árpád-házi Szent Margit Helytörténeti Múzeum és Könyvtár is.
De miért is foglalkozunk ezzel a településsel? Mert itt fogadott örök hűséget 1936. november 24-én az Úr színe előtt a kassai születésű Groschmid Sándor és Matzner Ilona, azaz Márai Sándor és Lola. Igaz, már jóval korábban, 1923. április 17-én polgári házasságot kötöttek Budapesten, a két család bánatára. Jogos a kérdés, hogy az Istennel élete végéig küszködő, vitatkozó Márai miért kötött templomi esküvőt? A katolikus neveltetésű író nyilván arra kérte feleségét, a zsidó Lolát, hogy térjen át, hogy meg tudja védeni. „Lola tehát a felsősegesdi Szent László Plébánián vette fel a keresztséget – keresztanyja az író nagynénje, Hrabovszky Júlia volt… A házasság utolsó, szomorú-szép éveiről, közös életük nosztalgikus emlékeiről Márai naplója alapján Az emigráns címmel készült játékfilm Bács Ferenc és Gyöngyössy Katalin főszereplésével.” –írja Lőrincz Sándor Segesd és Kassa „kézfogója” – című cikkében a Família legfrissebb, novemberi számában.
„»Özvegy« vagyok és ebben van valami félelmetesen groteszk. A valóságban élek, mint azelőtt, egyes szám első személyben. Az elmúlt hatvanként éven és nyolc hónapon át (ez az idő, amit »aláírásunk« -at követően együtt éltünk – mert mi voltunk az első hippik, nem tartottunk »esküvőt«, csak éppen aláírtunk valami papírt, az egyik tanút az utcáról hívtam, Szegedi István nevű költő, aki véletlenül arra ment és feljött az anyakönyvi hivatalba tanúnak, a másik L. kétségbeesett apja, aki rémülten felrohant Pestre, mikor meghallotta, hogy készülünk »aláírni«)” – ironizál Márai utolsó, 1984-1989-es naplójában, felesége halála után alig egy hónappal. Amit a fiatalság bohósága, polgárpukkasztása még megengedhetett magának 1923-ban, azt alig egy évtizeddel később már egészen más, vészjósló körülmények között, át kellett értékelni. 1935. szeptember 15-én a náci Németország elfogadta a hírhedt rasszista törvényt. Feltehető, ennek magyarországi visszhangja késztette az írót, hogy egyházi esküvővel védje fiatal nejét. S hogy ki az úr ebben az időben az európai kontinensen, aligha lehetett kétséges. Márai fiatal korában Németországban élt, nyomon követte az ottani eseményeket, s jó érzékkel viszolygott Hitler náci ideológiájától, mely rövidesen Európa-szerte a faji ideológia beteges önvédelmi reflexe nyomán a barbárság egyre erősödő és egyre radikálisabb embertelenségbe, s Isten-tagadásba, gyilkolásba torkollott. A szertartást Törzsök Ignác (1884-1967) később a kaposvári Szent Kereszt-templom plébánosa végezte, aki az ottani Keleti temetőben alussza örök álmát.
Horváth Imre Albin ferences szerzetes szolgált egy időben Segesden. „A helytörténet iránt is érdeklődő pap sorra áttanulmányozta a régi anyakönyveket, plébániai dokumentumokat; ekkor bukkant rá a Grosschmid Sándor névre, amely mellé az volt írva: író. A párt P. Törzsök Ignác adta össze, az esketésnél Jakoda [úgy véljük, inkább Jahodának kellene olvasni] Mansvét és Vajda Benjamin tanúskodott. Az atya a bejegyzés alapján bizonytalan volt abban, melyik író rejtőzik e név mögött, ám Ivelics Jánosnéval, a segesdi Árpád-házi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhely és Könyvtár vezetőjével sikerült megfejteniük a talányt.” – írja Lőrincz. – „Ivelics Jánosné ma is beleborzong, ha arról kérdezem, milyen érzés volt látni az anyakönyvet, illetve rádöbbenni a tényre, hogy Grosschmid Márait, Matzner pedig Lolát fedi. Rögtön elhatározta: felveszi a kapcsolatot a kassai Márai Gimnáziummal, hogy egy ünnepségsorozattal vegye kezdetét Segesd és Kassa »kézfogója«. A kassai kapcsolat azonban nemcsak a világhírű Máraihoz fűződik. Lőrincz tudósít arról is, hogy „az anyakönyvet böngészve kiderült, ezekben az esztendőkben több, Kassáról származó pár is itt rendezte a házasságát; köztük egyik vagy másik fél valóban zsidó származású volt. Az akkor itt szolgáló szerzeteseknek így sokan tartoznak hálával, hiszen mindenképpen köszönet illeti őket nemeslelkűségükért, humánumukért. Minden bizonnyal Márai is így érzett…” S a cikk szerzője hozzáteszi: „Ivelics Jánosné eltökélt szándéka, hogy a malomépületből lett gyönyörű könyvtárban és múzeumban egy Márai-mellszobor emlékeztessen az író segesdi kötődésére…”
Segesden két emléktáblát avatnak ezen a keddi napon. Az egyiket a sekrestye, a másikat a múzeum falán. A szervezők szeretettel várnak mindenkit az említett napon 14 órára a segesdi római katolikus templomba és az Árpád-házi Szent Margit Múzeumi Kiállítóhelyre.
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
