„Nemzeti közösségünk régi–új kihívások előtt áll. Közép és hosszú távú céljainkat a stratégiai programunkban fogalmaztuk meg, az előttünk álló négy évre pedig a választási programunkban összpontosítottunk” – mondta Biró Ágnes, a Magyar Koalíció Pártja kulturális alelnöke és parlamenti képviselője.
Mit ért a „régi–új” kihívások alatt?
– Nem egyszer találtuk már szembe magunkat asszimilációs és nemzetállami törekvésekkel. Ezeket eddig ki tudtuk védeni, mert közösségünk összetartó ereje, kultúránkhoz, anyanyelvünkhöz való ragaszkodásunk biztosítéka volt megmaradásunknak. Ebben a folyamatban nagyon fontos, hogy az érdekeinket és értékeinket a politika színterén egy egységes magyar párt képviselje. Június 12-én parlamenti választások lesznek Szlovákiában, és ez egy újabb megmérettetés elé állítja a közösségünket. A „pártoskodás” veszélyei miatt félő, hogy ez a választás egyben komoly és tragikus választóvonal is lehet a jövőnk szempontjából. Valójában egy létharc kellős közepén vagyunk, amelyben a széthúzás, a közöny, az elbizonytalanodás és az önfeladás a legnagyobb ellenségeink. A jelenlegi politikai helyzetben óriási kockázatot jelent erőnk szétaprózása, az „újnak” hirdetett, de valójában kipróbált és kudarcot vallott út választása úgy, hogy közben megfeledkezünk saját tapasztalatainkról, amik a 90-es évek magyar pártjainak egyesüléséhez és az MKP megalakulásához vezettek. A MKP célja a megalakulása óta nem változott. Célunk a hiteles magyar érdekképviselet biztosítása, a régiók közötti gazdasági és szociális különbségek kiegyenlítése, az emberi jogok tiszteletben tartásának érvényesítése, az emberek közötti kölcsönös megértés és békesség szorgalmazása – természetesen az egyenjogúság és egyenlőség szellemében. A megegyezésre, az egyetértésre és az együttműködésre való hajlandóságot először közösségünkön belül kell felmutatni és gyakorolni. Az eddigi legnagyobb erényünk és erőnk, aminek köszönhetően céljaink eléréséhez partnereket és szövetségeseket találtunk az összefogásunkban a kitartó és következetes munkánkban volt. Mikor, ha nem most van itt az ideje az összefogásnak! Ezért a közösségünk megosztása, választás elé állítása most nem új esély, hanem történelmi felelőtlenség!
Az Európai Unió és annak intézményrendszere nem elégséges védőszárny a kultúrával kapcsolatos problémák megoldására?
– Szlovákia EU-tagsága önmagában nem jelent megoldást a problémákra. Elvárásaink csak kis részben teljesültek. Az EBESZ, az Európa Tanács, az Európai Parlament ajánlásait a jelenlegi szlovák kormány általában elutasítja, mellőzi és figyelmen kívül hagyja. Mindez még akkor is érvényes, ha Szlovákia a kisebbségi jogokkal kapcsolatosan kap ajánlásokat. Sőt, ez gyakran még az alapvető emberi jogokkal kapcsolatosan is érvényes. Példának említhetem a szlovákiai sajtótörvényt, ezzel kapcsolatban az EBESZ rámutatott arra, hogy az elfogadott törvény a szólásszabadságot korlátozza, mégsem változtatták meg Szlovákiában ezt a jogszabályt.
Választási programjuk kulturális részében mire helyezik a hangsúlyt?
– A kultúrával foglalkozó rész, amely az Értelmes és élhető jövő alcímet kapta, az Európai Unió egyik jelmondatát veszi alapul, miszerint „egységeseknek kell lennünk a sokszínűségben”. Célunk egy autonóm kulturális tér kialakítása, amely nyitott, fogadóképes, szolidáris, toleráns, és egyben meg tudja őrizni a kulturális értékeinket és hagyományainkat. Ezekkel kapcsolatban fontos jogalkotási folyamatok előtt állunk, és történelmi esélyünk van arra is, hogy törvényjavaslatainkat a parlamentben is elfogadtassuk.
Fontos, hogy törekvéseinket a szlovákokkal is megértessük. Ehhez rendkívül fontos a magyar-szlovák kapcsolatok kedvező alakulása. A szlovák–magyar együttműködést a partneri viszonyra kell építeni! Magyarország volt kulturális miniszterének ezzel kapcsolatban volt egy nagyon találó gondolata: „ha térségünkben győzni fog a szabadság kultúrája, akkor a kultúra szabadsága is valósággá válik”.
Tehát a jogszabályok önmagukban nem elegendők, mellettük magatartási és szemléletbéli változások is szükségesek?
– Így van, hiszen már ma is léteznek olyan törvények, amelyek bizonyos mozgásteret adnak nekünk, de sajnos, kevesen élnek a már korábban kivívott a jogokkal. Például ma semmi sem akadályozza a magyar hölgyeket abban, hogy a családnevek után elhagyhassák az „ová” toldalékot. És így van ez a keresztnevek anyanyelven történő hivatalos használatával is, mely természetesen már az urakra is vonatkozik. Sokkal következetesebbek lehetnénk az önkormányzatainkban is, ezekben a magyar nyelvet meg kellene tartani a hivatali érintkezésben is, például kétnyelvű nyomtatványok használatával. Említhetjük a községi tájékoztató táblákat is. A törvény az állami hivatalokban is lehetővé teszi a kisebbség nyelvének használatát azokban a községekben, ahol a számarányuk eléri a 20%-ot. Fontos, hogy jogaink ne csak a törvénytárban jelenjenek meg, hanem a mindennapi gyakorlatban is éljünk velük. Csak így és csak közösen tudjuk elérni a valódi egyenlőséget és egyenjogúságot is, és ezáltal egy magyarként is élhető jövőt megalkotni szülőföldünkön.
(Megjelent a mai Szabad Újságban, Ando Krisztina interjúja)
