Tényleg érdekes hely ez a Szlovákia. A választópolgárai azt gondolták 2006-ban, hogy elég volt a második Dzurinda-kormány politikájából. Jöjjön valami más. A valami másnak több arca is lehetett (volna). Például ha az MKP mögött álló gazdasági csapatok nem kérték volna olyan határozottsággal a legnagyobb pénzügyi machinációk lehetőségét sejtető közlekedési minisztériumot, az MKP kormányzati tényezővé válhatott volna.
De nem vált, mert a csoportérdek erősebb volt.
Az MKP-ban ekkor vált nyilvánvalóvá a fő törésvonal. A politikai porondon pedig létrejött egy nemzeti-populista koalíció, amely négy év alatt többet nyomorított rajtunk és bennünk, mint Mečiar 1994 és 98 között. 2009-től ráadásul magyar kollaboránsai segítségével.
A derék választópolgárok pedig joggal gondolták, hogy 2010-ben illik levonni a következtetéseket. Új arcok, új pártok kellenek. Nem kell a jogainkért való kiállás (manipulatív kifejezést használva: konfrontáció), nem kell az elvi politika. Jó nekünk a magyar és szlovák milliomosok összeeszkábált pártja is. Ők is gazdagodnak, mi is elleszünk valahogy. Győzött a szolga-mentalitás.
A demokrácia eme diszkrét deformációjáról szólt oly sokatmondóan annak idején Churchill.
S lőn. Magyarország és Csehország után a szlovák parlamentben is megjelentek az új pártok.
Az emberek meg nem győznek csodálkozni azon, amit produkálnak. Néha csatlakoznak hozzájuk stílusban és bukdácsolásban a régi pártok is.
Az SDKÚ-t Dzurinda és Radičová tépi hatalmi harcával ketté – pár héttel a reményt sejtető választások után.
A KDH tartja magát deformált nacionalizmusához, s megspékeli ezt némi gazdasági ambíciókkal is. A közlekedési minisztérium megszerzését, s a témához nem igazán értő Figeľ kinevezését annak élére nem lehet máshogy minősíteni, mint a kereszténydemokrata gazdasági háttér előrenyomulásának.
Az SaS a nacionál-anarchista hab a tortán. Sulík, ha nagyon igyekszik, képes megütni egy jobbféle falusi kocsma szintjét is. Egy EU-tagország parlamenti elnökéhez képest ez nem semmi.
A nyelvtörvény-büntetéseket pedig jó utódállami liberális módjára ellenzik eltörölni. A kilencvenes évek elején a szélsőjobb pártok nagygyűléseit konferáló kultuszminiszter személye akár garanciát is jelenthetne arra, hogy a büntetések folytatódni fognak. A magyarul írt szlovák sajtó pedig lelkendezik: van köztük egy magyar is. Igen? És minek?
A szlovák sajtó közben arról cikkezik, hogy a képviselők a mobiltelefonok használatáról vitatkoznak a parlamentben. Degradálják ezzel a témát, ahelyett, hogy belátnák: az egyik legelemibb alkotmányos jog, a titkos szavazás titkossága sérül akkor, amikor bárki elfogadja, hogy bármilyen bizonyítékot készíthet a saját – TITKOS! – szavazásáról. Persze, ez nem meglepő egy olyan országban, ahol a választások alkalmával ki lehet vinni a fel nem használt választói cédulákat bizonyítandó, hogy kire nem szavazott az egyébként szabad és az alkotmány szerint választójogában nem befolyásolható állampolgár.
Így nem csoda, hogy a parlament eddig nem tapasztalt magasságokba hág. A Sulík-Fico vita arról, hogy kinek van gazdagabb felesége vagy szeretője (az informálatlanabbak kedvéért: a volt miniszterelnök és a jelenlegi házelnök cserél eszmét ilyen magasztos szinten) minden eddigi csúcsot megdönt. Túl sok lehetőség már nincs hátra: egy-két pofon talán, mint az néhány ázsiai vagy a dél-amerikai parlamentben itt-ott megesik.
S nem feledkezhetünk meg a Mostról sem. Az Új Szó első oldalán lelkendezik, hogy már államtitkáraik is vannak. Miniszterüket, Nagy urat nemes egyszerűséggel Senki úrnak titulálta a szlovák sajtó. Szakmai berkekben ismeretlen, mint az a Branislav Cimerman úr is, aki környezetvédelmi államtitkár lett. Bizniszman, hulladékügyben – mondják a jobban értesültek. Mint ahogy a miniszter úr is az. Szembefordulva az MKP eddigi igyekezetével, amelynek értelmében a múltban magyar szakembert próbáltunk meg állítani minden fontos kormányposztra. Mintha egyszerűen kívánalom lenne a Hídban, hogy mindenki olyan területet próbáljon meg irányítani, amelyen eddig sem tapasztalatot, sem ismereteket nem szerzett.
Jobb sorsra érdemes vívó irányítja majd államtitkári szinten a közlekedésügyet és a távközlést. Még szerencse, hogy a nagyszombati rendőrfőnök-helyettes, Puha úr ért a fegyverekhez. Lövöldöz mindenre, ami Dunaszerdahelyen megmozdul. A reflex és az időzítés fontos: tudni kell, mikor van a Most!
Az általuk helyükön hagyott ficóista hivatalnokok pedig vastagon tapsolnak nekik.
Bugár meg Simon a közben a marha-témán veszekszik. Fontos európai, méltó szlovenszkymagyar téma. Nem a nyelvi büntetések ügye, nem Malina Hedvig vagy a megvert focirajongók témája, nem a korrupcióellenes igyekezetek, nem a dél-szlovákiai elmaradó fejlesztések ügye, de a marhahelyzet rázza meg komolyan a szlovákmagyar megbékéléspártot. A lobbicsapatok, ugye, néha összecsapnak, írja az újság. Mindenki, aki a szlovák-magyar megbékélés nemes ügyéért szavazott rájuk, most döbbenten rágja a körmét. A kassai Luník 9 lakótelep negyvenszázaléknyi romája, akik a történelmi kiegyezés nemes eszméjétől felvillanyozva, igyekezetüket némi választási aprópénzzel megspékelve szintén rájuk szavazott, már egy hete nem tud aludni a kialakult helyzet miatt. Bugár: „Ha Simon például valóban csökkenti a szarvasmarha-tenyésztőknek járó támogatást, ez kimozdíthatja székéből.” Simon: „Egyetértek Bugár Bélával abban, hogy a lobbicsoportok nem irányíthatják sem a szarvasmarha-tenyésztést, sem semmilyen minisztériumot, de egyetlen pártot sem.” (Új Szó, 2010.okt. 27.) Még egyszer: a Mostot ne irányítsák szarvasmarha-lobbik, üzeni a párt alelnöke a párt elnökének.
Erre csak a legőszintébb bravóval tudunk reagálni. Nemes szándékok vannak itt kikristályosodóban!
Közben kérik jogaikat a két marginális párt, a konzervatívok és az Egyszerű Emberek tagjai is, akikből a szűk parlamenti többség kreál tényezőt. A koalíciós tanácsra akarnak járni. Lehet. Ha beveszik őket, hivatalosan is hat pártivá válik a koalíció, ha nem, nincsenek kötve a koalíciós megállapodások által. Szép helyzet.
Közben a diszkriminatív állami jelképek maradnak, fontos ügyekben nincs érdemi előrelépés. A sorpolgárról azért nem feledkeznek meg, a gazdag emberek kormánya legombol majd jövőre róluk néhány tucat eurót. Csak épp a saját fizetéscsökkentésükhöz nem fűlik valahogy a foguk.
Az új állapotok diszkrét bája: a nyelvtörvényben nemcsak, hogy maradnak a büntetések, hanem az elmúlt két hónap nóvuma az, hogy alkalmazzák is őket. S mit tesz Isten, minő meglepetés: csak a magyar nyelvhasználatot büntetik. Az új, úgymond demokratikusabb szlovák kormány regnálása alatt. Amely nem kiabál, csak csendben büntet.
S még játékra is van idejük a parlamentben: az állami jelképek használatáról szóló törvényt puhítani hivatott változtatás néhány beterjesztője a tervezet ellen szavaz, megbuktatva ezzel saját javaslatukat. Humorérzéke is van ennek a koalíciónak.
A szlovákmagyar pártnak is: ott akarnak lenni a Máérton is, meg a magyar jogok csorbításánál is. Szorgalmas csapat. Megszavazzák majd a nyelvtörvényben a büntetéseket is. Az nem érv, hogy csak a csökkentett szinten. Hogy az a fránya Fidesz ezt nem eszi meg?!
Közben a legnézettebb magán televízió megengedi magának azt, amit a Fico-korszak legrosszabb éveiben sem tett meg: a magyar kifejezést fő műsoridőben a hülye szinonimájának alkalmazza. Az emberjogi miniszterelnök-helyettes meg hallgat.
Erőltetett lenne azt állítani, hogy valami nem helyrebillent, hanem félrecsúszott állapotban maradt június után is? Mintha a demokrácia helyett annak karikatúrája kezdene kiteljesedni Pozsonyban.
Ennek az egész kínos cirkusznak viszont az lehet a vége, hogy Fico 55 százalékkal tér vissza. Nem lesz szüksége még koalíciós partnerre sem.
Lehet tapsolni.
Csáky Pál
Felvidék Ma
