A szlovák sajtó Csáky Pál visszatérésére kalkulált, vagy legalább valami párbajra a nagymegyeri tisztújításon. Ez elmaradt. A történtek így csak egy tárgyszerű hírt érdemelnek. A szlovák politikai pártok meg talán észre sem vették, mi történt az MKP-ban.
A Sme kommentátora előzetesen azt írta: „Európa úr” aligha érné be kevesebbel, mint az elnökséggel. Nos, ezt a szombati döntés áthúzta. A lap azonban ma kiemeli Csáky kongresszus utáni szavai közül, hogy célja a párt szűkebb vezetésébe való visszatérés és a nagyobb befolyás, a döntéshozatalba való beleszólás megszerzése volt. Igaz, Peter Schutz úgy véli, ma már más kihívásokkal szembesül a párt, mint Csáky miniszterkedései idején, meg aztán rendezni kell a viszonyt a Most-Híddal, s azt is el kell dönteni, „a Fidesz fiókpártja akar-e lenni” az MKP Szlovákiában, vagy autonóm politikai erő. És innentől kezdve aztán már Orbán tevékenyégének a bírálata dominál, odáig, hogy a Fidesz megakadályozója lehet az MKP és a Most-Híd esetleges összeborulásának a következő parlamenti választásokon, merthogy az 5 százalékos küszöb megugrása egyiknek sem biztos…
A másik legfontosabb kérdés a szlovák sajtóban az MKP tisztújításával kapcsolatosan, hogy van-e már Berényinek magyar állampolgársága, vagy hogy Csáky és a többiek kérték-e…
gy