Április 14-én Kassán tudományos-szakmai konferenciát tartottak „Történelem és kultúra – a multikulturális és határon átnyúló együttműködés modellje Kelet-Magyarország és Kelet-Szlovákia régióiban” címmel, melyet a Magyar Köztársaság kassai főkonzulátusa szervezett. A rendezvényre Šafárik Egyetem történelmi dísztermében került sor, mely egykor a királyi tábla épülete volt.
A szakmai védnökséget a kassai Šafárik Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelemtudományi Tanszéke, valamint a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történettudományi Intézete vállalta. A konferencia célja, a multikulturalitás területén kialakult helyzet elemzése és értékelése régióközi együttműködés vonatkozásában különböző történelmi korszakokban. A kassai és miskolci székhellyel rendelkező szomszédos régiók együttműködési lehetőségeinek feltárása, beleértve az ott működő kulturális intézményeket (iskolákat, múzeumokat, könyvtárakat, galériákat, levéltárakat), melyek a történelem tanulmányozásával és kultúra művelésével foglalkoznak. Új és közvetlen kapcsolatok kialakítása a jövőbeni együttműködés elősegítése céljából mindkét régió társadalmi elitje számára.
Patkó Gyula egyetemi tanár, a Miskolci Egyetem rektora egyből magasra emelte a mércét, amikor szlováknyelvű bevezető beszédben üdvözölte a konferenciát. Beszélt a közös történelemről, a békében elszállt évszázadokról. Figyelmeztetett, 1836-ig a latin nyelv volt a Magyar Királyság nyelve. 1844-ben a magyar a középiskolákban vezették be, az idáig csak a lutheránus iskolák képeztek kivételt. A selmecbányai akadémián a németül oktattak. Ma a latin helyébe az angol lép, mint globalizációs nyelv. Az iránti reményét fejezte ki, hogy ennek következtében, további ezer év békés együttélés vár ránk. Ezt a gesztust nagyon magasan értékelte Renáta Lénartová főpolgármester-helyettes és az iránti bizodalmát fejezte ki, hogy a 2013-as projekt, Miskolccal kapcsolatosan is gyümölcsöző lesz.
Szerencsés János főkonzul Magyarország az EU-elnökségre helyzete a hangsúlyt, melynek keretében szervezték meg ezt a tanácskozást is, hogy a különböző történelmi korszakokat vizsgálva a jövőben az elitek együttműködését készítsék elő. Ez a régiók felemelkedését szolgálja az eredményes kapcsolatteremtés által. Juraj Černák professzor, a Šafárik Egyetem prorektora a rektor nevében köszöntötte a konferenciát, de nem volt felkészülve, hogy viszonozza Patkó gesztusát. Bessenyei Lajos, volt rektor. Miskolc város polgármesterének képviseletében elmondta, városuk rendkívül értékeli a két város között és annak intézményei közötti szellemi kapcsolatokat.
A megnyitót követőén Štefan Šutaj professzor közölte, a két történelmi tanszék közös tevékenységet fejt ki. Majd Szőlős János Zdenko Trebula üdvözletét tolmácsolta.
Šutaj Sápos Arankával készített előadásában Kassa történelmének kulcsfontosságú eseményeit tekintette át napjainkig. A város színtere volt a szlovák-magyar közös, majd az egymás mellett folyó történelemnek. Kassa nyitott más entitások iránt, mégha múltját illetően szellemileg multikurtulási tér – vélték az előadók. – Majd sorjáztak a fontos események kezdve az Anjoukkal. Ehhez annyi hozzáfűzendőnk van, hogy Kassa címert nem elsőként kapott Európában 1369-ben Nagy Lajostól, ahogy sokan terjesztik, hanem másodikként. Temesvár ugyanis négy évvel megelőzte (1365). Érdekes módon Bocskai István fejedelem korszaka kiesett, holott éppen ebben az időben – 1604-1606 között – Kassa Erdély fővárosa volt. A bécsi döntést mint a zsidók deportálásának előzményét bemutatni kockázatos dolog. Ugyanis, ha Kassát nem csatolták volna Magyarországhoz, akkor a nemzeti-szocialista Szlovákiában marad, ahonnan a zsidókat már korábban deportálták. Az igaz, hogy a lágerekből csupán 600-at tértek vissza, de sokan bujkáltak a városban és környékén, s így megélhették a háború végét. Sokan csak azért, hogy azután viszont magyarként hurcolják meg őket. Tehát nem csupán a szerencsétlen 1945-ben évben vergődött fővárosi rangra Beneš idejében, ahogy sokan hiszik. A második világháború utáni korszakot felszabadulásként emlegetni méltatlan történészhez. Márainak van igaza, aki megszabadulásról ír. Európa szerencsésebb, nyugati felében felszabadulás zajlott, de a mi térfelünkön nemi erőszak, rablás, elhurcolás, gyilkosságok és egyéb atrocitások kísérték a szovjet hadsereg érkezését és ennek egyenes következménye lett a kommunista hatalomátvétel. Szabaduljunk meg végre a kommunista szuggesztiótól. Az egykori Kassai Vasmű létesítése a város etnikai szerkezetét változtatta meg – hangzott el. Arról viszont nem esett szó, hogy az ilyesmit már akkor is nemzetközi szerződések tiltották, ám a korabeli Csehszlovákia ezzel mit sem törődött.
Gyulai Éva egy eddig ismeretlen költőt, Marussi András nemest, költőt és hivatalnokot mutatta be. Amikor foglalkozni kezdett vele jó egy évvel ezelőtt, ő sem tudott róla semmit. Bár Kemény Lajos kassai levéltáros vele kapcsolatban száz évvel ezelőtt közzétett néhány adatot, ám a kassai költőt voltaképpen senki sem tartotta számon. Vélhetőleg Marosszékről származott. A bécsi egyetemen folytatott tanulmányokat. Kiérdemelte az uralkodótól a Poeta Laureatus címet ugyanúgy, mint kassai társa, Bocatius János. Nemességet kapott s címerébe a Pegazus került. A Szepesi Kamara harmincad hivatalában dolgozott Ugocsa vármegyében, 1615-ben Ugocsa vármegye táblabírája, de 1614-ben Kassán telepedett le és a helyi költői kör tagja lett. Itt mint adószedő dolgozott. Alkalmi költeményeiben Forgách Zsigmond felső-magyarországi főkapitányt és családját éltette. Ám mivel hivatalnok, így elöljáróiról sem feledkezik meg, mint Hoffmann Györgyről és Péchy Zsigmondról. Verseiben címerállatát beszélteti. Máskor a Pegazus testvérpárt röpít. De a városról sem feledkezik meg. Kassának szerinte nyilas a zodiákusa. Béccsel hasonlítja össze, amelynek természetesen Jupiter az istensége, Kassának Mars. Ha Kassán villámlik egy nagyot, Bécsben dördül meg az ég. Bethlen Gábor kassai lakodalma alkalmából is köszöntőt írt. Latin nyelvű versei a kassai nyomdában jelentek meg. Akad olyan költeménye, melynek csak egy példányáról tudni. Mint vérbeli hivatalnok, a császárról sohasem feledkezett meg, majd a Kassát birtokló fejedelmet üdvözölte. Címzettei a Szepesi Kamra tisztségviselői, maga a város, a kassai arisztokratát és a nemesi elit tagjai, a Forgách család. Katolikus lévén, a katolikus egyház, a prímás, Kassa urai, a Bethlen-házaspár, Természetesen a Habsburg császárról és családjáról sohasem feledkezik meg.
Ján Gbúr irodalomtörténész, a Šafárik Egyetem dékánja előadását Ján Sabol nyelvész, prodékán olvasta föl, néhol kiegészítve a mondanivalót saját ismereteivel. A kulturális sokszínűség – nyelvi-irodalmi párhuzamai a magyar-szlovák kultúrkör kapcsolatrendszerében elsősorban Aranynak és Petőfinek jutott szerep. Az utóbbi esetében fel kellett hagyni az irodalmon túli szempontokkal, tehát a nemzetelhagyási váddal. Ezután lehetett kutatni költészetének hatását. A szlovák költészetet Ady Endre is inspirálta. A politikai szempontokat mellőzni kell, mert csak akkor gyümölcsöző a komparatisztikai megközelítés. Néha zavar az ideológiai látásmód. A szlovák-magyar irodalmi kapcsolatok területén fontos szerepet töltött be Balassi Bálint szerelmi lírája, de a kétnyelvű költőknek is több figyelmet kell szentelni, mint Beniczky Péternek és Madách Gáspárnak (Madách Imre rokona). Ugyanúgy vannak magyar vonatkozásai Pavol Jozef Šafárik munkásságának. Nincsenek alaposan földolgozva Ján Kollár pesti évei, holott mint lelkész harminc évig dolgozott ebben a városban. Versének, a Slávy dcérának (Szlávia leánya) vannak Kisfaludyhoz és Vörösmartyhoz kapcsolható vonatkozásai. Ugyanúgy Petőfi és Janko Kráľ között is találhatunk párhuzamokat, mint Ady és Hviezdoslav között. Az utóbbi költő Miskolcon ismerkedett meg Vörösmarty, Petőfi és Arany költészetével és élete végéig figyelemmel kísérte a magyar költészet fejlődését. A miskolci környezet ajtót nyitott számára az európai irodalomba.
Hiányzik a fordítások minőségének elemzése, milyen kapcsolatokkal rendelkeztek költőink. Koloman Banšeľ 1874-ben új módon közelítette meg Petőfi költészetét és annak szerepét. Erre a munkára nem figyeltek föl. Mikszáth Kálmán szlovák vonatkozású írásait sem dolgozta föl még senki. Eötvös József munkásságát is érdemes ilyen szempontból górcső alá venni. S azután itt vannak a kétnyelvű szerzők, mint Karol Tomiš. Velük is foglalkozni kellene. És egyáltalán a szocialista korszak szlovák-magyar irodalmi kapcsolataival és annak minőségével. Kiragadva az előadás néhány mozzanatát látható, munka van bőven. Remélhetőleg a jövőben elmélyültebb együttműködésre lesz lehetőség.
Bona Gábor a szlovákok részvételét mutatta be az 1848-1849. évi forradalomban és szabadságharcban, Ha a történelmi folyamatokat nézzük, akkor ebben nincs semmi újdonság – szögezte le az előadó -, hiszen a szlovákok Rákóczi szabadságharcában is tömegesen vettek részt. Jánošík mielőtt betyár lett volna, a fejedelem katonájaként jeleskedett. Ebben a témakörben a visszaemlékezések fontos szerepet játszanak. Például Karsa Ferencé. Leírja, amikor Görgey táborát kereste föl, nem tudott szót érteni az őrséggel, mert azok szlovákul beszéltek. Görgey maga is jól tudott szlovákul. Karsa szintén tudott szlovákul így végülis a borovicskánál kötöttek ki. Summa summarum, a magyar honvédség kötelékében körülbelül 25.000 szlovák harcolt. Ebből húszezer volt a felvidéki és ötezer az ország többi részéből verbuválódott.
A magyar honvédsereg tömeghadsereg volt. 1848 szeptemberének végén kezdték szervezni. Minden város és megye 127 lakos után egy újoncot volt köteles kiállítani. A 18 felvidéki megye összesen 48.000 katonát adott, akik között voltak a szlovákokon kívül magyarok, németek és ruszinok is. Mivel pontosan ismerjük Fényes Elek nyomán e megyék nemzetiségi összetételét, így tudhatjuk, hány szlovák harcolt ténylegesen. Olyan szlovák ezredek is hazajöttek, amelyek külföldön állomásoztak és becsülettel végigküzdték a szabadságharcot. Általában elmondható, dezertálások nem voltak. Komoly forrást jelent az, hogy a kiegyezés után I. Ferenc József 100.000 aranyat ajánlott föl az egykori harcosok számára. Így aki tudott, jelentkezett. 1890-ben is összeírták azokat, akik még éltek. A 160 honvéd zászlóalj közül három tisztán szlovák volt, tizennégy esetében nagyobb részük az volt és további 21-ben szolgáltak szlovákok. Az előadó konkrét példákat sorolt föl. Éppen egy Skurka Pavol nyomán tudjuk nyomon követni Petőfi életének utolsó óráit. A szabadságharc idején a honvédsereg teljes állománya 170.000 fő volt, ennek 20%-át szlovákok alkották. Ők tehát arányuknál több katonát adtak, mint a színmagyar területek.
Mi okozta ez? Ennek természetesen több oka volt. Az egyik a szociális-egzisztenciális. A Priateľ ľudu c. lap és Janko Kráľ felvilágosító körútra indult. Elmagyarázták a jobbágyfelszabadítás jelentőségét. A másik ok az volt, hogy a túlnépesedett Felvidéken megélhetési gondok mutatkoztak. Aki pedig beállt katonának, az 20 forint fejpénzt kapott, ruhát és napi ellátást. Nem beszélve róla, ez társadalmi felemelkedést is jelentett. Így jöttek az apák és hozták a fiaikat katonának. Az erőszak ebben nem játszott szerepet? Senki sem akar katonának állni, így alkalmaztak kényszerítő eszközöket toborzáskor. De ez ugyanúgy zajlott a magyar, mint szlovák falvakban. Később mégsem voltak dezertálások. A komáromi vár őrségéből, a 10 ezredből három szlovák volt. A császáriak szlováknyelvű proklamációkat juttattak be a várba.“Szlovákok, hagyjátok el a magyarokat!“ Mégsem hallgatott ezekre a szirénhangokra senki.
Ez viszont kilóg a jelenlegi szlovák történelemszemléket főcsapásából. Štúrnak minden nehézség ellenére nem Bécsben, hanem a magyar oldalon kellett volna keresnie a megoldást. Bécs ígéreteiből végül semmit sem teljesített. A magyar kormány autonómiát adott a nemzetiségeknek. Mégha ezt a szót akkor nem ismerték.
Nos erről még egy darabig vitatkozni fogunk a szlovák kollégákkal – zárta szavait Bóna Gábor.
Pollák Róbert múzeumigazgató a szlovák-magyar kulturális-történelmi kapcsolatok a muzeológiai munkáról tartott előadást anyanyelvén. Jövőre lesz 140 éve, hogy megalakult a Felső-magyarországi Múzeumegylet. 1903-ban költözött mai épületébe, mely akkor a Ferenc József-téren állt. 1919-ig nem beszélhetünk szlovák-magyar kapcsolatokról ezen a területen ugyanúgy, mint 1938-45 között sem. E két korszak között ezek a kapcsolatok részben helyben zajlottak, de Josef Polák cseh-zsidó igazgató jóvoltából Budapesttel is kiépültek. Polák magyar festőket mutatott be, mint Kernstok Károlyt és Bortnyik Sándort. Lefordíttatta Karel Čapek R.U.R. c. darabját, melyet a magyar fővárosban mutattak be. A bécsi döntés utáni helyzetet szokás egyoldalúan bemutatni, holott ekkor épült föl a Rodostói Ház, ásatás folyt a Miklós-börtönben és a Hóhér Bástyán. 1945 és 1989 között a szokásos módon zajlott az együttműködés. Számos szerződéskötésre került sor. Inkább úgy lehetne jellemezni: elkezdődött az együttműködés. 1989 óta határtalan lehetőségek állnak előttünk – mondta az igazgató. – A kassai aranykincset Budapesten mutatták be. A kiállítás március végéig volt látható. Ha minden sikerül, akkor a Wawelban is bemutatják. 1991-ben megnyitották a Rodostói Házat a nagyközönség előtt. Ez a miskolci Herman Ottó Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum segítsége nélkül nem sikerült volna. Tehát kézzelfogható eredményeket értek el. Elsősorban a képzőművészet terén sikerült számos kiállítást megvalósítani márcsak azért is, mert a képek szállítása egyszerűbb, mint más tárgyaké. 2006-ban azért Debrecen segítségével Rákóczi Ferenccel és Thaly Kálmánnal kapcsolatos kiállítás valósult meg Kassán. Egy évre rá a csabai kolbász titkaival ismerkedhettek meg az érdeklődők, és itt mutatták be az újfehértói leletet, ugyanúgy mint az erotikus ex libriseket. Tavaly a gótika gyöngyszemeivel „házaltak” több magyarországi városban. Jakab Gábor keramikus Kassán lépett a nagyközönség elé és minden évben sor kerül több művészettörténeti, történeti és tudományos konferenciára. Volt ilyen Rákócziról, Thökölyről… 2013-ban Kassa Európa Kulturális Fővárosa lesz, ami további lehetőségeket kínál.
Jövőre közösen a 140 évre fognak emlékezni egy konferencia keretében. Mégha sokat sikerült letenni már az asztalra, van mit behozni az egyetemekkel együtt.
Németh Györgyi Márta a manufaktúrák és a gyáripar kezdeteivel foglalkozott Abaúj, Gömör és Borsod vármegyékben a 18. – 19. században. A kutatási területét kezdetben idegenkedve fogadta, ám azután lelkesen látott neki a feltárásnak. Kutatásának célja az volt, hogy nyomon kövesse az ipari forradalom terjedését, milyen szakaszokon keresztül jutott el térségünkbe. A forrásanyag azonban nem állt minden vonatkozásban rendelkezésre. Két idősíkot választott (1780, 1840). Az első időpont II. József iparpártoló intézkedéseihez kötődik. A második a reformkorhoz. Habár léteznek összeírások, de nem lehet mindig egyöntetűen eldönteni, mikortól beszélhetünk már tőkés vállalkozásról és mely esetekben nem. A textilipart, az üveghutákat, a papírmalmokat vehette figyelembe elsősorban a vaskohókon kívül. Az állapotokat négy megyében vizsgálta (Abaúj, Gömör, Borsod, Torna). Összességében a Habsburg Birodalomban 7300 fölött volt az ipari létesítmények száma, a Magyar Királyság területén 528, a vizsgált megyékben viszont 42, ami egyértelműen hátrányos számadat. Ezen a területen a vasipar dominált. A textiliparban viszont lemaradás volt tapasztalható, ami azzal függött össze, hogy a Habsburgok a cseh és osztrák országrészeket favorizálták.
Milan Kolcún tanár és idegenvezető Kassa és környékének kulturális örökségét mutatta be szlovák és angol nyelven sajátos optikán keresztül. Kassa minden építészeti stílust fel tud mutatni a románon kívül a gótikától egészen a funkcionalizmusig. A nemzetiségi sokszínűség is erényei közé tartozik, hiszen tíz nemzetiségi klub működik a város területén. Tizenegy vallás él békében egymás mellett, holott a 16-17. sz.-ban ez a viszony meglehetősen viharos volt, mint ahogy az ortodox és görög-katolikus egyház között a 20. században. Ezek az egyházak viszont a nyelvi sokszínűséget tovább bővítik, mert még ószláv, héber és latin nyelvű szertartásokat is lehet látogatni. A városban három katedrális van, a katolikusoké, 1997. február 21-e óta a görög katolikusoké és 2009 óta az ortodoxoké. Az évente megismétlődő passió keretén belül a hívek vallásfelekezeti különbség nélkül vesznek ezeken részt. Óvárosa 1982 óta védett. Az egykori Csehszlovákiában második legnagyobb ilyen területtel rendelkezett, most az első helyen áll. Állatkertje harmadik legnagyobb Európában, a Szlovák Műszaki Múzeum egyedüli Szlovákiában. Ezen belül bányát lehet látogatni és részét képezi a repülőgép-múzeum is. A Rákóczi- és Márai-hagyomány is Kassa erősségei közé tartozik. Annak a vágyának adott hangzott, hogy úgy mint Lőcse és Bártfa, Kassa is egyszer fölkerül az UNESCO listájára.
Tóth Árpád adjunktus az evangélikus népesség családi hálózatát tekintette át a Magyar Királyságban, főleg Kassa vonatkozásában. A polgárság kutatása elég újkeletű. A németek is csak 80-as évek második fele óta foglalkoztak vele. Azelőtt inkább negatívan ítélték meg. 2000 óta a vizsgálódás kiterjedt a vidéki városokra, s így Kassára is. Izgalmas kérdés, volt-e a polgárságnak stratégiája a társadalmi megmaradás szempontjából?
A nevezetes evangélikus személyiségeket mindenki ismeri: Bél Mátyás, Mikovinyi Sámuel, Róth Mátyás, a kassai születésű Henszlmann Imre, a Mauksok és Laszgallnerek vagy a Szontágh família. A Tekusch család hét nemzedéken át tartotta magát. Német nyelvterületről jöttek Körmöcbányára, onnan Selmecbányára jutottak, majd Pozsonyba, később Pestre és Budára, majd innen Angliába. A polgárság részévé válni társadalmi emelkedést jelentett.
A polgárság kutatása még mindig a legelején tart.
Tibor Ičo a Kassa-Miskolc regionális, illetve a szlovák-magyar régióközi együttműködés helyzetét és perspektíváit taglalta. Ez az együttműködés a Kárpátok-Eurorégió keretében kezdődött, melyet eleinte a szlovák legfelsőbb politikai reprezentáció elutasított. 1993-ban Debrecenben került sor ennek létrehozására a szlovák kormány ellenkezése ellenére, mivel a kassai nyomás eredményre vezetett. Belső szabályozásnak van alávetve és önkéntes társulás, melynek alapját az önkormányzatok képezik. Öt ország régiói vesznek ebben részt (Lengyelország, Magyarország, Románia, Szlovákia, Ukrajna), ami nagyon színessé teszi azt, ám a munkanélküliség is jellemzi e térséget, mivel a legszegényebb régiók közé tartozik. Ám kulturális, földrajzi és egyéb adottságai okán ezt egy föl nem fedezett paradicsomnak kell tartanunk a turizmus szempontjából. Mivel ez a régió túl nagy és így nehézkes az együttműködés, Kassa és Miskolc külön is együttműködni kezdett. Ezen a téren már több figyelemreméltó rendezvény valósult meg, több terv is készült. Ez az együvé tartozás érzését erősíti meg. Az alulról jövő kezdeményezést kell fölkarolnunk – hangsúlyozta az előadó -, hiszen ez a meglévő emberi potenciálra és igényekre épít. Az egyik rendezvénysorozat Szent Erzsébetet tette meg ilyen integráló személyiségnek. A műsor Sárospatakon kezdődött, ahol talán született, majd Sátoraljaújhelyen folytatódott. Tőketerebes, Széplak és Bárca voltak a további állomások. Mindenütt kiállítások, kísérőprogramok és rendezvények tették bensőségessé azt, melyet a helyiek állítottak össze.
Csíki Tamás docens a kassai zsidóság gazdasági viszonyait értékelte a dualizmus korában, összevetve Miskolc, Kassa és Nagyvárad társadalmát ebből a szempontból. Kassára a vizsgált városok közül a legkésőbb sikerült a zsidóknak betelepülniük, mert a város védte saját céheit a konkurenciától. Csak 1839 után telepedhettek meg az első zsidók, de azokat is gátolták tevékenységükben, így országos intézkedésekre volt szükség érdekükben, hogy zavartalanul folytathassák iparűzésüket. Az élelmiszer- és szeszipar területén (konyak, likőr) kapaszkodtak meg Kassán több generáción át, de azután Budapestre, Bécsbe mentek tovább. A Kassa-oderbergi vasút a gabona- és árpakereskedelemnek kedvezett. A hegyaljai borokat is exportálták Oroszországba, ám még a tengerentúlra is. Egyikük, Horowitz Hermann Angliába és Kelet-Indiába is szállított. Fia Lipót a bécsi udvar legnevesebb portréfestője lett. Bródy Fülöp viszont apjával Miskolcon lett nagykereskedő 1858-ban, majd Kassán kelmefestőgyárat hozott létre. Az előadó leszögezte, nincs egységes karrierminta. Mindig a családi hagyomány és az egyéni ambíció volt döntő, valamint az alkalmazkodóképesség a helyi viszonyokhoz. Visszahúzó erőként hatott a tőkehiány és a bizalmatlanság. Ez főleg az első generációt sújtotta. A második generáció már Pest és Bécs felé tájékozódott. Kassán ellentétben Nagyváraddal és Miskolccal nem alakult ki vállalkozói középpolgárság.
Az előadások után Ladislav Tajták professzor kért szót, aki nem a konferencia előadásaival, hanem a szlovák nemzet történetével foglalkozott. Arról beszélt, hogy mivel a Nagymorva Birodalom széthullása után a szlovákok (!!!) a Magyar Királyságban találták magukat, nekik senki sem adott olyan kiváltságokat, mint a németeknek, vagy nem kötöttek velük olyan szerződést mint a horvátokkal. Ez igaz is, csak elfelejti, hogy akkor még szlovákok nem léteztek, így a nagyjából 18. sz. közepéig-végéig nem lett volna kivel a szerződést aláírni. A Magyar Királyság északi területein alakult ki a szlovákság. Ha a Felvidék nem lett volna része a királyságnak, akkor minden jel szerint, a szlovákság nem alakul ki. Még egy általa sokat emlegetett, ám elavult statisztikai adatot vett elő. Szerinte Vámbéry Ármin nemrégiben (!!!?) megjelent munkájára hivatkozva azt állította, hogy Magyarországon egykor 20% volt a magyar és 80% a szláv. Majd még tett néhány leegyszerűsítő megjegyzést 1848-cal kapcsolatosan is.
Máté László is szót kért és a Kassai Magyarok Fóruma nevében elmondta, Miskolcon a vendéglátóipari egységekben megszokott, hogy van szlovák étlap. Kassán a magyar nyelv helyzete nem az őt történelmileg megillető helyet kapja meg. Említette a Rákóczi-, Márai- és Esterházy-szobrot ért támadást meg azt is, hogy az 1848/49-es honvédemlékművel együtt az a „20%-ot”, vagyis a szlovákokat sértették meg, mely a szabadságharc oldalán harcolt hazája érdekében.
Šutaj az utóbbi megjegyzéseket politikai indíttatásúaknak vélte. Szerinte politikai programoknak nincs mit keresniük egy ilyen konferencián. Csakhát a ma politikája a holnap történelme és ha a történelmet nem a jövőépítés okán elemezzük, akkor nem sokat teszünk a tisztánlátás érdekében, amire olyan nagy szükségünk lesz továbbra is.
{phocagallery view=category|categoryid=201|imageid=6429|pluginlink=1|float=left}Délután, a konferencia második felében workshop találkozóra került sor az egyes területeken megvalósítható együttműködések lehetőségeiről és távlatairól (főiskolák, középiskolák, alapiskolák, múzeumok, könyvtárak, galériák…) Rendkívül, közvetlen, színes, ötletes bemutatkozásra került sor a rektori ülésteremben. Bevezetőt Szerencsés és Šutaj mondott. Nagyjából a két tucatnyi panel mellett álltak a bemutatkozó intézmények képviselői 2-3 diákkal együtt. Az érdeklődő megtekinthette a Kelet-szlovákiai Múzeum, a Rovás társulás, a kassai Márai Gimnázium bemutatkozását. Ez utóbbit Csurkó Éva igazgató-asszony vezette. A kassai magyar iparit Mihályi Molnár László tanár mutatta be, a szlovák kereskedelmi iskolát Országh Peter mérnök-igazgató ismertette. Jelen volt a miskolci Földes Ferenc gimnázium a két város egyeteme és karai, melyeket az egyetemisták mutatták be.
A középiskolai panelben a magyar és a szlovák gimnáziumok képviselői tájékoztatták egymást tevékenységeikről és problémáikról, valamint véleménycserét folytattak együttműködésük lehetőségeiről, annak formáiról, esetleges közös projektek kidolgozásáról.
A panelek szövege célratörő, tömör és tárgyilagos volt. Zavart okozott, hogy az asztalok középre tolva a teremben maradtak s így nehéz volt közlekedni. Többen leültek és spontán beszélgetések alakultak ki. A terem egy állandóan nyüzsgő, kis csoportokban zajló de szervezett kavalkáddá vált, mely vélhetőleg gyümölcsöző kapcsolatok lehetőségét teremti majd meg. A résztvevők között megjelentek a civil szervezetek képviselői is.
Balassa Zoltán
