Soha jobbkor! Aggályokkal tele, de megkezdődött a népszámlálás. Biztató, szép kampány folyt a nem szlovákok soraiban identitásuk bevallása érdekében, s amikor élesben zajlik az emberpróba, muszáj a politikai csúcsról nyakonönteni őket egy hathatós fenyegetésözönnel.
Jobb kor? Aligha. Hétfőn a koalíció elitje a „kompromisszumos” kisebbségi nyelvhasználati törvény újabb kompromisszumait próbálja majd tető alá hozni, kedden élesben is indulhat róla a magyargyalázó vita a parlamentben, s hogy teljes legyen a „szimfónia”, Richard Sulík mégiscsak napirendre tűzi mind a Smer-SD, mind Igor Matovič állampolgársági törvényjavaslatát, hogy szlovák állampolgárságától végül csak a határon túli magyarként magyar állampolgárságot felvevőt lehessen megfosztani. Meg a magyarországi alkotmánnyal (alaptörvénnyel) kapcsolatos parlamenti nyilatkozatokat és azok vitáját se felejtsük el. Más célja ennek sincs, mint a maradék szlovákiai magyar félmilliót (?) szembesíteni tulajdon görbe lábaival, szőrös lovacskáival – meg a gettóval, ahová állítólag be leszünk csukva önkezűleg, ha nem felejtjük el minél sürgősebben anyanyelvünket, s nem adjuk fel minél gyorsabban nemzetiségünket.
Szóval, megint egyszer, akár egy álló héten át, mi lehetünk ennek a szép országnak, Szlovákiának, és galamblelkű, toleráns, nagyvonalú „standardon felüli” vezér-demokratáinak a sikerélménye. Öt magyar téma! Kész mélyszlovák politikai harmonia caelestis.
Hogy mi bírjuk-e jobban majd, vagy a kisebbségi nyelvhasználati törvény bölccsé őszült előterjesztője, aki mögül már a kormánya is kifarolt útközben, talány.
Nekünk kilencven év tapasztalata nyomja a vállunk, napnál világosabb tanulsággal: megalkuvásaink, önmegtagadásaink sem mosták le rólunk a közellenség billogát. Akkor meg minek hazudni, rettegni, remegni? Vagyok, aki voltam, vagyok. Nemzetiségem: magyar. Anyanyelvem: magyar. A leggyakrabban használt nyelvem nyilvános helyeken a valóság mondja meg; a pozsonyi szórványban nekem a szlovák. Az otthon használt nyelvem: a magyar. S van hitem is, hogy a csapkodó gyűlölethullámok ellenére bennem is kiteljesedjen a mennyei harmónia. Van, amikor a passzív rezisztencia legszelídebb formája, az érzelmi ellenállás segít át a többségi tobzódásokon.
És a remény pislákoló lángocskája sem hunyt ki még teljesen bennem, hogy most is ott ül majd a parlamentben a bölccsé őszült előterjesztő, s ha más nem, ő lesz annyira ember, hogy visszavonja javaslatát, mielőtt fékevesztett martalócok gúnyrajzot, karikatúrát csinálnának belőle.
Felvidék.ma, Gyurkovits Róza
