A Kassai Polgári Klub szervezésében „Gyufacímkék 1918-1965″ címmel Miklósi Gábor mérnök mutatta be gyűjteményének egy részét. A teljes gyűjteményt 25-30 ezerre becsüli.
A kiállításra május 24-én került sor a Nemzeti Kisebbségek Klubja – Márai szoba Mészáros utcai helyiségében.
“Bevezetésül engedjék meg, hogy egynéhány megjegyzést fűzzek magához a gyufához mert nélküle nem volna gyufásdoboz és persze a rajta levő címke sem – kezdte ismertetőjét Miklósi Gábor mérnök. – A monda szerint az első hordozható tűz Prométheusz nevéhez fűződik. Az ö tüzével az emberiség kitartott a 18. század végéig.” Ha most a kovaköves megoldást mellőzzük.
Az első dörzsgyufa az úgynevezett Congrei-gyufa nevét Congre tábornok után kapta, aki azt szétosztotta tisztjei között, így nyugodtan tudtak a lovukon is pipára gyújtani. Gyufát először John Walker angol gyógyszerész gyártott a 19. század húszas éveiben. 1825-30 között megjelentek az első Stefan Rommer-féle foszforos gyufák, melyeket a morvaországi Leibnik (Lipník nad Bečvou), városban gyártották. A gyufa fehérfoszfort, míniumot, kálium-klorátot, és mangán-dioxidot tartalmazott.
A találmány véletlennek köszönhette születését. 1826-ban John Walker skót vegyész egy fadarabkával hamuzsírt (kálium-karbonát) és durranóhigganyt (higgany-fulminát) kevergetett. A fadarabka végén egy gömb keletkezett, amit a padlóhoz dörgölve akart eltávolítani. Legnagyobb meglepetésére az fellobbant. Ezt mint látványosságot sok helyütt bemutatta, de nem jutott eszébe, mire lehetne használni.
Az első szabadalmazott gyufát John Samuel vezette be 1827-ben Lucifer Matchses néven. 1830 ban egy fiatal magyar kémikus diák, lrinyi János föltalálta a zajtalan és robbanásmentes gyufát. Gumiarábicumot, fehér foszfort és kálium-klorát helyett ólom-dioxidot alkalmazott. Egyik professzorának, Meissner Pálnak sikertelen kísérlete kapcsán jött rá a nem robbanó, zajtalan gyufa megoldásának gondolatára. Hosszú kísérletsorozat után, 1836-ban szabadalmaztatta.
A fehérfoszfor használata veszélyesnek mutatkozott mivel mérgezéseket idézett elő és öngyúlékony volt. (Sok helyütt a gyufát vízben áztatták és ezzel mérgeztek meg embereket, vagy követtek el öngyilkosságot. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén mégis csak 1912-ben tiltották be használatát.) Helyette később a vörösfoszfort használták, mely vízben nem oldódik, így nem mérgező. De azt csak 1847-ben fedezték föl. 1844-ben a svéd Gustav Erik Pasch használta először a vörösfoszfort (ez a fehérfoszfor allotróp – eltérő atom-elrendeződésű – módosulata), azért hívják azt svéd-, avagy biztonsági gyufának: Safety Match-nak. 1855-ben Johan Ludström kezdte a vörösfoszfort használni és fadobozkákba csomagolni a gyufát. Azelőtt bőrtarisznyában tárolták. Ezt használjuk mindmáig. A feltalálók közül érdemes még megemlíteni Lindberget és Brandot.
Tegyük hozzá, a magyar szabadalmat tehát a svédek tovább javították. Ennek – ha úgy tetszik – magyar-svéd kapcsolatnak nem várt következménye lett. 1957-ben Svédországban egy gyufás-skatulyát forgalmaztak, melyen a címeres magyar zászló látható. Ára 2 svéd korona volt. Ebből 1,50 koronát ajándékoztak a magyar menekültek. Felirata: För Ungern (A magyaroknak).
Ami a gyufaipar történetét illeti, a gyufa és gyártása Bécsből indult útnak. Hamarosan elterjedt az egész Monarchiában. Csehországban egyhamar 10 gyár született, a mai Szlovákia területén hat: Pozsonyban, Besztercebányán, Nagybiccsén, Zsolnán, Nagyszombaton és Rózsahegyen.
A nagysárosi születésű Rómer István (1788-1842) gyógyszerész, gyáros 1832-ben lett az Osztrák-Magyar Monarchia gyufagyártásának egyik kezdeményezője. 1832-ben – Walkerrel és Jonesszal egyidőben – Bécsben gyárat alapított ún. dörzsgyújtók s egyéb vegyi termékek gyártására. Irinyi Jánossal megismerkedve megvette tőle a zajtalan foszforos gyújtó ötletét, arra 1834-ben ötéves szabadalmat szerzett s 1837-ben megkezdte az újfajta gyújtók (gyufa) gyártását. A gyufaszálak gyalulására gépet szerkesztett.
A nemzetközi konkurencia a gyártókat kartelekbe kényszerítette (gépeket, automatákat az amerikai Diamond Match Corporationtól szereztek). Így született meg a SOLO-konszern Bécsben, valamint a Helios, Ignis és Szikra. A legrégibb társulatok közé tartozott Bernard Fürthé Schüttenhofenben (Sušice) 1838-ban. Ez a gyár azután a besztercebányai mellett tovább működött Csehszlovákiában is. A Vezúviusz Györben létesült 1852-ben, Brünnben meg 1855-ben alapítottak gyufagyárat.
A gyártás eleinte különböző manufaktúrában folyt, Szlovákia mai területén a pozsonyi volt az első (1833-1915), majd a rózsahegyi (1878-1969) és zsolnai (1915-1946) követte. Besztercebányán gyártották a legtovább (1850-2002). Kevésbé ismert helyeken is kísérleteztek a gyártással. De a most említett helyeken egy évnél tovább nem tartott a gyártás ha egyáltalán megkezdődött (Csallóközcsütörtökön, Eperjesen, Lőcsén, a ma a liptómáriai tó fenekén fekvő Nagypalugyán, Szepestapolcán, Vágselyén). Kárpátalján Beregszentmiklóson és Munkácson folyt gyufagyártás.
“A mi szerény kiállításunk főleg a dobozokon elhelyezett címkékkel foglakozik melyek hűen tükrözik a kor teljes egészét, képet mutatva a társadalom komplex tevékenységéről.’ – mondta Miklósi.
Többféle gyufát ismerünk: klub-gyufát, viaszgyufát, lapos, avagy Jupiter-gyufát, kandalló-gyufát és csomag-gyufát. Külön léteznek kiállítási gyufák, alkalmi gyufák és különböző gyártási különlegességek. A Szovjetunióban csak hazai piacra gyártottak gyufát, az nem volt gyűjthető, mert olyan volt a címkék minősége. De 16 kisdoboz került egy nagyba, ami nem került piacra. Ezekből a nagyméretű címkékből is láthattunk néhányat.
Amikor a fadobozkákat felcserélte a papírkarton ez a gyűjtés megtorpanását jelentette, hiszen a dobozka vastagsága meghaladta az 1 mm-t, nagyon vastag lett volna az album, s ez követte a “filuménia” agóniája. 1918-tól 1970-ig fadobozkát használtak, azután már papundekliből készült.
‘Mivel egyszer látni sokkal eredményesebb mint többször hallani – meghívom önöket e kiállítás megtekintésére!” – fejezte be szavait a gyűjtő, akit tovább faggattunk arról, hogyan folyt a gyűjtés. Hiszen a dobozról nem lehetett leáztatni a címkét. A papírgyűjtésben a begyűjtött papirosért pontokat kapott ember. Egy iskolaigazgató jó helyzetben volt, mert az iskola papírgyűjtése után a begyűjtött pontokat magával hozta a gyűjtők klubjába és ott megkapta a megfelelő számú címkét. De a nyomdában vagy a gyufagyárban is érvényesíteni lehetett a pontokat. A címkéknek ugyanis nem volt ára. A néha rájuk nyomatott ár a doboz gyufára vonatkozott. Magyarországon öt gyár foglalkozott gyufagyártással, Csehországban monográfia született erről.
Csehszlovák katalógust az 1961-ig kiadott címkékről adtak ki. Az árverési katalógusban is csak annyi szerepel, 1 adott címkéért hány másikat kell adni, vagyis hány pontot ér.
Azonban más módon is hozzájuthatott a gyűjtő az óhajtott képecskékhez. Levelezés útján cserével, vagy feketén pénzért. 10-15 koronáért már hozzá lehetett jutni sorozatokért is. Miklósi 15-18 külföldivel levelezett Brazíliától Új Zélandig. Amikor rigai kollégájával levelezett, az megkérte, ne oroszul írjon neki, mert ezt a nyelvet úgy ismeri mint levelező társa, hanem németül.
A feketepiaccal kapcsolatosan elmondta, egy Brabec nevezetű ostravait letartóztattak. Kapcsolatban állt vele és őt is elővették, mivel egy 256 koronás utalványt találtak nála. Elmagyarázta a hatóságnak, mivel az illető nem teljesítette ígéretét, az összeget visszautalta. Brabec nyugdíjasként hetente kétszer szállt repülőgépre és öt koronájával árulta sorozatait. A házkutatásnál 2 millió korona értékű címkét találtak nála. Ha eladta volna készletét, teljesen tönkretette volna a filuméniát. Hét évet kapott.
Egy kassai, aki már nem él úgy szerzett címkéket, hogy a nyomdából kihozta az AO-ás íveket. Három darabba becsomagolt valamit és így kihozta. Ez nem minősült lopásnak. Ha már a felvágott ívekből, vagyis a gyufacímkékből vitt volna ki, az már bűncselekmény lett volna. A három íven 1500 címke volt. Ezeket gőzölték, majd kivasalták és fölvágták.
Miklósit egy prágai minőségellenőr vette rá a gyűjtésre 1958-ban a cseh fővárosban.
A címkéken néhány szép sorozat látható. Például a foci VB-t propagálták. Magyarországon alumíniumra is nyomtattak. Érdekességnek számít, hogy egy sorozat egy királyi család tagjait ábrázolja. Készült sorozat Elvis Presleyről, hajókról, lepkékről, vonatokról… Viszont egyes gyártók exportgyufát gyártottak, így lehetetlen megállapítani, hol készültek. Az egykori Csehszlovákia 36 állam számára gyártott címkéket. A svédek Pakisztán, a finnek Taiwan részére gyártották a színes papírkákat.
Miklósi mérnök még elmondta, hatalmas gyűjteményét több kassai intézménynek, múzeumnak ajánlotta föl. Senkinek sem kellett! Pedig ezt meg kellene menteni, hiszen ilyen értéket, ma már lehetetlenség lenne összegyűjteni és Kassának ez egy különlegessége lehetne, hiszen ilyen múzeummal nem sok helyen dicsekedhetnek a világon.
A magyarországi Bagi András 50.000-et gyűjtött össze, de ő sem tudja a teljes anyagot kiállítani, csak egy ötödét. Kazáron 2003-ban nyílt meg a múzeum, mely iránt nagy érdeklődés mutatkozik.
Balassa Zoltán
{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/05/34175a.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/05/34175b.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/05/34175c.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/05/34175d.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/05/34175e, images/stories/_esemenyek/2012/05/34175f.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/05/34175g” width=”120″ height=”106″ title=”nagyithato” }nagyithato{/japopup}
Képek: A náci korszak német gyufái
A Tungsram reklámozása – ezek alumíniumcímkén is megjelentek
Az 56-os svéd gyufacímke
Lepkék
Foci Világbajnokság 1962
Madarak
Az orosz címkék a legnagyobbak
