November 20-án elhunyt Sisa István Virginia állambeli huddlestoni otthonában, életének 95-ik évében. Személyében a külföldi magyar felvilágosító munka legnagyobb alakja távozott.
Azt a munkát végezte szinte egymaga, amit a mindenkori magyar kormányoknak kellett volna. Ezt azért kell hangsúlyosan kiemelnünk, mert a többi ország diplomáciája megteszi kötelességét.
Megérdemli, hogy emlékezzünk rá, mert páratlan, nemzetünk érdekében kifejtett fáradhatatlan munkássága erre kötelez bennünket. „Sokan vagyunk, akik példája nyomán előbb-utóbb felsorakoztunk mögé vagy mellé, de kevesek azok száma, akik egy emberöltőn keresztül megszakítás nélkül, tudatosan a célt – hazánk felszabadítását és a trianoni gyalázat orvoslását – szem előtt tartva, olyan eredményesen dolgozott volna, mint István barátunk” – mondta róla harcostársa, a Kanadában élő Magyaródy Szabolcs.
Családja Hortról (Heves) származott, de ő Újpesten született. Szülőhelyén érettségizett, majd a Keleti Akadémián szerzett diplomat. A magyaróvári Kühne Mezőgazdasági Gépgyár budapesti irodájának lett a tisztségviselője. A gyár nyugatra menekítése során, 1944-ben került feleségével együtt külföldre. Ausztriában, Linzben találtak otthonra. Látva, hogy Magyarország a szovjet érdekszféra karmaiba kerül, nem tért haza. Külföldi pályafutását Innsbruckban kezdte 1947-ben. Már a számkivetése első évétől tudatosan készült a nagy feladatra. Három nyelven tanult meg tökéletesen: németül, franciául és angolul. Azok segítségével, idegen földön megalapozta életét, de a nyelvtanulás azért is fontos volt számára, hogy fogalmat alkothasson a körülöttünk nyüzsgő, magyarellenes világról.
Osztrák lapok munkatársaként megkezdte nemzetünk szolgálatát. Eközben rengeteg adatot, újságcikket, könyvet ismert meg és gyűjtött. A magyarokkal foglalkozó idegen nyelvű könyvek listáját állította össze. Ez máig alapvető munka. Megalapította és szerkesztette az „Emigrációs Sajtóarchívum Tájékoztató Szemléje” című kiadványt, a Duna-völgyi társemigrációk tevékenységének a rendszeres figyelésére.
Miután az USA-ban telepedett le, kiadta az Exiled Europe Review (Száműzött Európai Szemle, 1951-56) című tájékoztatóját, American Survey on Emigré Activities Today – and Problems of Liberated Europe Tomorrow (Amerikai felmérés a mai emigráció tevékenységéről – és a holnap felszabaduló Európa problémái) alcímmel. Ezzel elindította azon sajtótermékek sorozatát, amelyek kiadása a mindenkori magyar állam kormányainak feladata, sőt kötelessége lett volna.
Ezt követte a Free World Review (A Szabad Világ Szemléje, 1956-61), egy igen magas színvonalú, világviszonylatban ismert külpolitikai szemle, amelyben ismert nyugati gondolkozók, politikusok cikkei jelentek meg, sőt nyugati államfők és miniszterek is megszólaltak benne. Közöttük Habsburg Ottó is.
A kanadai Rákóczi Szövetség megbízásából összeállította a Magyarság Kézikönyvét több ismert nyugati magyar író részvételével (Endrey Antal, Földváry Gábor, Gallus Sándor, Bodolai Zoltán). Közben a Külföldi Magyar Cserkészszövetség felkérésére összeállította legszebb kiadványukat Szétszórt árvalányhaj címmel. Később is a Szövetséget támogatta cikkeivel, tanulmányaival és előadásaival.
Legjelentősebb munkája és egyben az emigráció legnagyobb könyvsikere a Spirit of Hungary (Magyarország lelke) volt, amelynek első kiadása a kanadai kormány és a Rákóczi Szövetség segítségével jelent meg. Ez felbecsülhetetlen munkásságának csúcsa. 374 oldalon, 260 képpel és 35 térképpel mutatta be a magyarok történetét és kultúráját. Jelentőségére felfigyeltek az amerikai könyvtárosok is, és folyóiratukban ajánlották annak beszerzését. 1995-ben harmadik kiadása is megjelent. Ennek magyar változata a Magyarságtükör – Nemzet határok nélkül (Püski, 2001). Az összeállítást saját költségén adta ki.
Fontos kötet Az Őrállás Nyugaton c. munka is, melyben emléket állított és fejet hajtott mindazon külföldi magyarok előtt, akik önzetlenül, elismerés nélkül, szinte az ismeretlenség homályában, évtizedeken át, sokszor utolsó leheletükig munkálkodtak hűséggel hazánk és nemzetünk érdekében.
Leánya és veje érzékelve, elérkezett élete utolsó pillanata, bekapcsolta a magnetofont. A Himnusz hangjai és a budavári Nagyboldogasszony-templom harangjainak zúgása repítette „a Kárpát-medence igaz fia” lelkét Teremtőjéhez.
Nyugodjék békében, nekünk meg kötelességünk megőrizni emlékét és forgatni, terjeszteni, népszerűsíteni munkáit!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
