Aki tegnap bekapcsolva felejtette a rádiót vagy a televíziót, ritka élményben lehetett része. Egész napos élő közvetítés ment a szemünk előtt zajló világvégéről, amely a múlt év végén még a nagy érdeklődés ellenére is sajnálatos módon elmaradt.
Nos tegnap, miután orvul lehullott tíz centi hó – teljesen szokatlanul az évnek ebben a szakában a világnak ezen a táján – a folyamatosan érkező híreknek, tudósításoknak köszönhetően valódi apokaliptikus élményben lehetett részük az erre vágyóknak. A helyzet komolyságát mi sem jelzi jobban, mint hogy egy napra ingyenessé tették a magyar főváros tömegközlekedését, a híres-hírhedt “békávét”. Láthattunk aztán sokféle egyéni tragédiát: a fővárosi dugóban veszteglő autósokat (noha nincs már olyan hétköznap reggel a fővárosban, amely ne így indulna), hóban elakadt kamionokat, de még – irgalom atyja, ne hagy el! – havat lapátoló embereket (köztük a belvárosi polgármestert!) is.
De nem szeretném elkomolytalankodni, hiszen a helyzet valóban súlyos. Súlyos, tünetértékű jelenség, ha már ott tartunk, hogy rendszeresen, teljes mértékben előreláthatóan és azonos időszakban bekövetkező normális természeti jelenségeken bosszankodunk – mi több, hergeljük egymást. És persze az is, hogy teret engedünk a határtalan ostobaságnak, amely olyan magvas elmélkedésekben nyilvánul meg (lásd köztévé esti híradó), hogy vajon mennyivel jobb a téli gumi a nyárinál egy totál behavazott úton…
Egy szó mint száz: nagyon jól megy nekünk, ha arra pazaroljuk energiánkat, hogy a természet dolgain bosszankodunk. Jómagam olyan kis faluban nőttem fel, amely nem feltétlenül állt a hókotrók listájának legelején, s láttam már havazást, ennél nagyobbat is. De nem emlékszem rá, hogy emiatt valaha is láttam volna akár csak egy ráncot is apám homlokán: valahogy mindig sikerült egy rossz szó nélkül megtennie azt a húsz kilométert a munkahelyére, a leghidegebb, legbehavazottabb hajnalokon is.
Most is ugyanúgy megtenné, ha hagynák. Ha valakik nem lopták volna szét azt a bizonyos munkahelyet az utolsó szegig, lapátra téve több száz, ezer embert.
S hogy ez nem egyedi eset, nos, ez a valódi katasztrófa…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
