A határon túli magyarokra vonatkozó feladatok is szerepeltek a magyar Országgyűlés tegnapi napirendjén. Ahogy az ilyenkor lenni szokott: a vita színvonala hullámzó volt, mindenki hozta a saját formáját.
A gyurcsányista Varju László – aki legutóbb a felvidéki kitelepítettek emléknapján fröcskölte tele epével a Házat – nem kisebb személyiséget, mint Bugár Bélát állította mindenki elé példaképül. Szerinte ugyanis a helyes út az, amelyet Bugár is jár – állítólag a szlovákiai magyarok jó részével egyetemben – midőn azt vallják: „magyar vagyok, ugyanakkor Szlovákia a hazám”. Milyen kár, hogy erről az ország miniszterelnökének és a többségi nemzet legjavának egészen más a véleménye. Mindenesetre megtalálta a zsák a foltját: senki sem lehet méltóbb példaképe Varjunak, mint Bugár. És viszont.
A Demokratikus Koalíció képviselője mindezeket azzal tetézte, hogy zavaros példákat adott elő bizonyos európai kisebbségek életéből. Hogy tudniillik a dél-tiroliakat sem köti az anyaországukhoz állampolgárság vagy kedvezmény-igazolvány, mégis milyen jól megvannak. Az „állampolgárság-osztogatás” Varju szerint balkáni módszer, amely csak egymásnak ugrasztja a magyarokat és a többségi nemzetet. Természetesen az sem maradhatott ki a jól ismert gyurcsányista litániából, hogy a magyar kormány határon túli magyar ügyben tett lépései semmi mást, csak a klientúraépítést és szavazatszerzést szolgálják.
De ha már előkerült Dél-Tirol: Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő határozottan felszólította a kormányt az autonómiatörekvések támogatására. Nem csak szavak szintjén, de keményen – ahogy fogalmazott: nyílt sisakkal. Szerinte – és ezzel csak egyetérteni tudunk – a magyar közösségek megmaradásának egyedüli záloga az önrendelkezés biztosítása.
A közelmúlt eseményeinek tükrében ez méginkább nyilvánvalóvá vált, hiszen látványosan omlik össze a mosolydiplomácia úgy a románokkal, mint a szlovákokkal. Hol vannak már a bratyizós idők, amikor jókat lehetett együtt vigyorogni Basescuval a kameráknak? Ehelyett itt van Victor Ponta miniszterelnök, az ifjú román titán, akinek minden sejtjéből sugárzik a csillapíthatatlan gyűlölet minden iránt, ami magyar. És itt van természetesen Szlovákia, ez a valódi mérgeskígyó, amelyet alig kezd az ember a keblén melengetni, már belé is fröcsköli halálos mérgét. Alig távolították el Gasparovic után Budapesten a szlovák zászlóerdőt, s alig hangzottak el az őszintétlen szavak a külügyi bizottságok együttes ülésén a „történelmi megbékélésről”, a szlovák miniszterelnök világos útbaigazítást adott mindenkinek, aki abban a tévhitben élt, hogy Szlovákia az ott élő őshonos kisebbségek hazája is. Súlyos hibát követ el a magyar diplomácia akkor, amikor végső soron asszisztál ehhez a csendes népirtáshoz a maga idétlen, felelőtlen „jól haladnak a dolgok” hozzáállásával. Pedig tudhatják ők is nagyon jól: az önrendelkezési jog biztosítása és garantálása nélkül a határon túli magyar közösségek teljes és végleges pusztulásra vannak ítélve, semmilyen más megoldás nem létezik (a területi rendezésen kívül), csak az autonómia. A többségi nemzetek hallani sem akarnak a kisebbségek jogairól, pláne nem kollektív jogokról. Azzal is tisztában vannak e többségiek, hogy az idő nekik dolgozik – elég csak rápillantani a kisebbségekre vonatkozó népszámlálási adatokra.
Mindezek fényében érthetetlen, hogy mégis mire alapozza a magyar külügy az optimizmusát például a szlovák-magyar viszonyt illetően. Lehet, hogy baromi jó üzleteket kötnek, ezt nem vitatom. Világiék nyilván véresre dörzsölik a tenyerüket, ha jól megy az ipar. Ugyanakkor a kisebbségi jogok biztosítása terén nemhogy előrelépés nem történt, de megállíthatatlanul csúszunk vissza a legsötétebb meciari idők felé. Ugyanis minél súlyosabbak lesznek az ország gazdasági problémái – lásd munkanélküliség – annál keményebben fog csattogni a felvidéki magyarok hátán a szlovák ostor…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38246, 38213″}
