A Magyar Közösség Pártja (MKP) üdvözli a szerb parlamentnek a délvidéki vérengzéseket elítélő nyilatkozatát, s olyan gesztusnak tartja, amelyet Szlovákiának is követnie kellene a felvidéki magyarokat igazságtalanul sújtó kollektív bűnösséggel kapcsolatban.
Berényi József, az MKP elnöke elismerését fejezi ki mindenkinek, akinek szerepe volt megszületésében, ám kiemelten a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ). A politikus szerint példamutató, hogy a szerbiai törvényhozás képes volt megtenni, amit a saját állampolgárai iránti tisztelet és a jószomszédi viszony megkívánt, vagyis azt, hogy elítélje a kollektív bűnösség elvét és elnézést kérjen minden magyartól akit meghurcoltak a második világháború alatt.
„Szerbia ezzel már másodszor mutatott jó példát Szlovákiának, hiszen nem csak a kulturális autonómiát teremtette meg kisebbségei számára, hanem képes volt felülemelkedni a történelmi sérelmek átpolitizáltságán és megtenni ezt a gesztust” – jegyezte meg Berényi József. Hangsúlyozta, hogy a példát Szlovákiának is követnie kellene a felvidéki magyarokkal szembeni kollektív bűnösség elvének ügyében.
Az MKP politikusa szerint szomorú tény, hogy Szlovákia egy ilyen lépés megtételére mind a mai napig nem volt képes, ugyanakkor szerinte a szerbiai példa azt is mutatja, hogy erről a jövőben sem szabad lemondania a felvidéki magyaroknak.”A kitartás jogos céljaink mellett az önbecsülésünkről is szól” – mondta a pártelnök. Hozzátette: bár meggyőződése, hogy a szerbiai döntésről „mélyen hallgat” majd a szlovák politika, a jövőben adódhat még olyan pillanat, amikor a kollektív bűnösség eltörlésének és a bocsánatkérésnek az ügyét ismét napirendre lehet tűzni.
* * *
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Kelemen Hunor is üdvözölte a szerd parlament döntését.
A második világháborúban, 1942-ben Újvidéken és a környező településeken vezetőik önhatalmú utasítására magyarok mintegy 3300-3800 szerb és zsidó embert gyilkoltak meg a szerb partizánok ellen indított razziában. Szakály Sándor történész megállapítása szerint – a közkeletű vélekedéssel ellentétben – a csendőrök részéről nem történt jogszerűtlen fegyverhasználat. Az önkényes kivégzésekért néhány alacsonyabb rendfokozatú katonatiszt volt a felelős. A háború végén a szerb partizánok módszeresen gyilkolták a magyar lakosságot: becslések szerint 30-50 ezer lehet az áldozatok száma. Az etnikai arányokat jelentősen megváltoztató, hihetetlenül kegyetlen módszereket felsorakoztató tömeggyilkosságokat évtizedeken át elhallgatták Jugoszláviában, a tömegsírokba, csatornákba, dögkutakba dobált áldozatokra emlékezni is tilos volt. A partizánok a magyarság ellen elkövetett népirtása 20. századi történelmünk egyik legnagyobb tragédiája. A szerbek közellenségként tekintettek a horvát, a német és a magyar lakosságra; ahogyan Kamarás Mihály ferences szerzetes írta naplójában: Tito katonái számára maga a magyarság volt a bűn.
A mintegy 40 ezer lemészárolt és 85 ezer, szülőföldjéről elüldözött magyar kálváriáját eddig jobbára csak újságírók és más helyi értelmiségiek által megjelentetett kisebb-nagyobb publikációk tárták fel, ezek azonban inkább csak helyi epizódokat tárgyalnak. Hogy mi történt a nagyobb városok magyar – és német – polgáraival a rettegés hónapjaiban, azzal kapcsolatban egyáltalán nincsenek szaktudományos szintű kutatások, hangzott el az MTA dísztermében Matuska Márton szakújságíró tavaly novemberben tartott előadásában. Ennek csak az egyik, el nem fogadható indoka lehet az, hogy a szerb hatalom minden eszközzel akadályozta és akadályozza máig az ilyen irányú történelmi feltáró munkát, de Szabadkán még a temetőbeli kegyhely kialakítását is. (mno.hu)
