Gaskó Miklós azon kassaiak közé tartozik, akikről a gondatlan utókor könnyedén megfeledkezett. Pedig egy kegyetlen kor hőse és fontos tanúja volt. Magyarország náci megszállása után olyan pótolhatatlan szerep jutott neki, mint senki másnak. Pedig a történet nem így indult.
De ki volt ez az ember, aki most azért került rivaldafénybe, mert kiadták emlékiratait? 1906. augusztus 19-én született Kassahámorban. Édesapja kereskedő volt, édesanyja tanítónő. Három éves korában elveszítette apját. 1918-ban édesanyjával Kassára költözött. Magyar iskolába járt, majd 1930-ban a pozsonyi Comenius Egyetemen szerzett jogi diplomát. A kassai Darvas Sándornál gyakornokoskodott. 1935. július 27-én lett ügyvéd. Ekkor sógorával – a Holló nővéreket vették feleségül -, Hajna Sándorral közös ügyvédi irodát nyitott. (Ennek fiát, Istvánt sokan ismerhetik még, mint zongoratanárt.) 1951-ben ez az Állami Ügyvédi Tanácsadónak lett a része, ahol nyugdíjba vonulásáig, 1975-ig dolgozott. 1983. október 18-án hunyt el Kassán.
A világháború után emlékeit az 1944-45-ös esztendőkre lejegyezte, habár irodalmi tevékenységet sohasem folytatott. Ezekhez a jegyzetekhez 38 év után tért vissza és gépbe diktálta leányának, Ágnesnek. Ez 14 rövid elbeszélésből áll, melyeknek A bunker felett címet adta.
Legfontosabb írása a Halálvonatok. Ezen a hét oldalon leírja, eleinte az általános vélemény az volt, amit a megszálló náci hatalom tudatosan terjesztett, hogy megkezdődik az ország teljes zsidótlanítása. Munkára vezénylik ki őket. Munkát kapnak szakmájuk szerint, „magasabb bérekkel, mint a közönséges munkás, sőt még több élelmiszerjegyekkel [élelmiszerjeggyel]. A család egységét figyelembe véve, együtt lesznek. Lehetőség szerint, minden család saját lakást fog kapni és [az] asszonyok is be lesznek vonva a munkaerőbe [munkába], [az] idősebbek fogják ellátni a háztartást, felügyelni a gyerekeket és gondoskodni a betegekről.” (117.) A kiadó állítólag elvégezte a szükséges szöveggondozást, ám ebből a szövegrészletből is kitűnik, ez távolról sincs így. Kár. Szögleges zárójelben jeleztük javításunkat és pótlásainkat. Ezt tesszük a továbbiakban is.
Az emberek zöme, Gaskó és családja, valamint barátai is elhitték ezt a mesét, mert „az utolsó pillanatig nem tudtuk elképzelni, hogy a deportáltakat az országból kivigyék, megsemmisítsék őket. A gázkamrákról először a koncentrációs táborok visszatértjeitől hallottunk.” (uo.) Ennek az írásnak legfontosabb része az a lista, mely közli a 137 szerelvény adatait. Nevezetesen, hogy melyik napon haladt át a vonat Kassán, honnan indult és hány személyt szállított. Miképpen jutott Gaskó ezeknek a fontos adatnak a birtokába? „Engem nagyon érdekeltek [érdekelt] ezeknek további sorsai [sorsa] és egy megbízható személy után kutattam. Szerencsés voltam, mert egy jó ismerősöm, Vrancsik István, a Kossuth Lajos utcai (Mlynnská ul.) [Malom u.] főszerüzlet tulajdonosa volt szolgálatban a helyi katonai vasútparancsnokságon. Ő mondta nekem, hogy melyik napon és hány vonat fog a kassai állomásra megérkezni [érkezni], és mindegyik vonat hány zsidóval, magyar csendőrség kíséretével [magyar csendőrök kíséretében]. Itt a vagonokat kinyitották, minden személyt megszámoltak és a szerelvényt a német csendőrségnek, katonáknak és szlovák vasúti személyzetnek átadták. A vagonok újból le lettek lakatolva [A vagonokat újból lelakatolták] és az egész vonatszerelvény a szlovák határ irányába elindult [elindult a szlovák határ irányába]: Hernádtéhány (Ťahanovce) – Kostolany nad Hernádom [Hernádszentistván (Kostoľany nad Hernádom)] – Margecany [Margitfalva] irányába.” (119.) A magyar szöveg gondozása nem éri el a kívánt szintet, amiről sajnálatosan további példákat tudnánk sorolni, de ettől eltekintünk. Aki elolvassa a kötetet, saját maga meggyőződhet róla. Gaskó Miklós nem ezt érdemelte! 
A táblázatnak van egy érdekessége, amelyre eddig kevesen figyeltek föl. Gaskó Ádámmal, a szerző fiával erről már beszélgettünk, de halála meggátolta, hogy ennek utánanézzen. Ugyanis Gaskó Miklós táblázatában öt szerelvény szerepel, mely Kassáról indult. Május 16-án kettő 3.055 (Randolph L. Braham kínos tévedése, hogy közismert munkájában 4055 személyről ír /A magyar holocaust II., 514./) és 3.629 személlyel, majd a következő napon 3.352-vel, 24-én 3.172 szerencsétlennel és végül június 3-án 2.499 áldozattal. Ez összesen 15.707 lélek (120-22.) Igenám, de ez ellentmond más adatoknak. Azok szerint Kassáról összesen 12.000 embert deportáltak (pl. Braham II. 62.).
Elképzelhető, hogy Vrancsik az állomáson, amikor leírta az adatokat, tévedett. Ez annál inkább feltételezhető, hiszen tiltott tevékenységet folytatott és nyilván feszült légkörben, vigyázva kellett a titkos adatokat lemásolnia. Ilyen légkörben nem életszerűtlen, hogy tévesen jegyzett le egy adatsort. Erre enged következtetni, hogy ugyanazon a napon Munkácsról is érkezett egy szerelvény szintén 3629 deportálttal. Nem lehet kizárni, hogy tévedésből duplán írta le a transzportot. Természetesen az, hogy a két szám egyezik nem jelenti automatikusan azt, hogy tévedett, de felmerül a gyanú, aligha valószínű, hogy két transzportban ugyanannyi személyt szállítottak volna. A lista felületes áttekintése nyomán, nem fedeztem föl még egy hasonló egyezést. Ha Gaskó, vagy Vrancsik tévedett, akkor Kassáról nem 15.707 személyt szállítottak el, hanem 12.078-at. Ez pedig egybevág a fenti és más adatokkal. Ez tehát további vizsgálódást követel meg.
A kötet három nyelven jelent meg. A szlovák fordítás előszavát JUDr. Ľubomír Hvezďovič, a Szlovák Ügyvédi Kamara elnöke (7-8.) és Lang Tamás docens írta (18-24.). JUDr. Peter Kerecman fontos szlovák nyelvű tanulmánya a kassai ügyvédség történetéről található a kettő között (9-16.). A magyar rész előszavát Szita Szabolcs egyetemi tanár jegyzi (77-78.), az angolét Randolph Braham professzor (135.). Az egészben az a furcsa, hogy ezeket az írásokat a többi nyelvre nem fordították le. Pedig fontos lett volna! A másik furcsaság, hogy a három rész nem autentikus. A jegyzetapparátus sem egyezik a három részben. Például a szlovák és angol részben olvasható Frank Vadász fontos megjegyzése (64., 179.), de a magyar részből hiányzik (120.). A magyar részben Kalmár Márta: Örökség c. munkájából idéznek Gaskóval kapcsolatosan (134.), de az a másik két részből hiányzik! Erre sem lelünk magyarázatot. A hátlapon a szlovák és angol szöveg egyezik, a magyar ettől eltér. Ezt sem értjük. Azt sem, hogy a szlovák és angol szöveg elszlovákosítja a személyneveket (Mikuláš Gaško, Štefan Vrančík).
Az említett 14 történet hol sikeres, hol sikertelen mentésekről szól. Csatáry Lászlóról is megemlékezik. A segítőkről és feljelentgetőkről, akiknek talán tudatukig sem jutott, milyen rettenetes következménye lehet/lesz tettüknek.
Az említett 208 oldalas kötet végén számos fényképet találunk és a kassai ügyvédek névsorát 1936-tól kezdődően 1955-ig, de ez a rész már lényegében csupán szlovák nyelvű. Ki érti ezt? Érdekes az egyes korszakokban össezvetni, miképpen jegyezték le nevüket. Irodájuk helyszíne sokszor nem változott, csak az utcanevek. A sokak által ismert Nagyidai Ernőből Ernest Nadidaj lesz (206., 207.). Aranyossy Arisztid meg 1605. május 27-e óta ügyvéd (201.). Szép kort érhetett meg!
Az elmondottak ellenére örömmel vettük kézbe ezt a munkát, melynek írásait korábban csak gépelt másolatokban olvashattuk. Valahogy azelőtt senkinek sem állt érdekében ezt kiadni. Sajnáljuk, hogy fia, Ádám nem élhette meg, hogy kézbe vegye ezt a könyvet.
„A nemes lelkű férfi tetteinek mozgatórúgója az emberi tisztesség és önzetlenség volt. Átérezte a kitaszított zsidók félelmeit és fájdalmát, a menekülők, a szököttek, a rejtekre szorulók kiszolgáltatottságát.” – írja Szita Szabolcs (77.) -, aki az ügyvédet méltán két kassai, Salkaházi Sára és Schlachta Margit mellé állítja. „Kassa társadalma, ügyvédeinek jelenlegi közössége büszke lehet dr. Gaskó Miklós és családja máig példás, mélyen humanista, önzetlen helytállására.” (78.)
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45429″}
