Mi tagadás, mostanság nem kényeztetnek el bennünket túlságosan a legfőbb bírói fórumok, ha az állampolgárság ügye kerül terítékre. Szlovákia és Európa válogatott csúcsbírái Robert Fico bosszútörvényét és annak „vívmányait” kerülik.
Előbb a szlovák taláros testület metamorfózisának lehettünk szemtanúi, amint a nagy tekintélyű, méltóságteljes alkotmánybírák emberből átmentek pingvinbe és karjaikat széttárva jelentették be: mit lehet mit tenni, sajnos nem tudtak döntést hozni. Az állampolgársági törvény alkotmányosságát firtató beadványt eljárási okokra hivatkozva szeptemberben elutasították.
Nem ez volt azonban a múlt hónapban az egyetlen elbocsátó szép üzenet a jogaikért küzdő felvidéki magyarok részére: az Európai Bíróság is megüzente nekünk a maga módján, hogy mennyire rendkívüli módon érdekli a jog, igazság és társadalmi béke Európának eme távoli szegletében.
A bírói fórum e hét elején közzétett – az MTI által is idézett – hírlevelében ugyanis azt találjuk, hogy az Európai Bíróság még szeptemberben elutasította Lomnici Zoltán keresetét az Európai Parlament ellen.
Emlékeztetőül: Lomnici, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke – aki egy személyben is valóságos motorja volt a felvidéki magyarok jogaiért folytatott küzdelemnek – még 2012-ben fordult petícióval az Európai Parlamenthez a szlovák állampolgársági törvény jogfosztó rendelkezéseit kifogásolva.
A petíciót az EP szakbizottsága előbb befogadta, majd az EU kormányának is tekintett Európai Bizottság kerek-perec kijelentette, hogy az állampolgárság nem uniós hatáskör, ergo a kutyát sem érdekli Brüsszelben, hogy Szlovákia mit csinál az állampolgáraival. A petíciós bizottság így a beadványt félresöpörte, az ügy már indult is az archívum mélyébe.
Azaz indult volna, csakhogy Lomnici Zoltán, a magyar Legfelsőbb Bíróság egykori elnöke azt találta gondolni, hogy az Európai Bíróság előtt talán van keresnivalója ennek az ügynek. Hát nincs.
Hiába indokolta keresetét azzal, hogy a petíciót elutasító döntést a Bizottság nem indokolta, arról írásbeli értesítést nem kapott, illetve maga a petíciós bizottság is szabálytalanul hozta meg a döntést. A luxemburgi bíróságot ez nem hatotta meg.
Az általuk hozott végzés alapján nyugodtan kezet foghatnak szlovák kollégáikkal és elmehetnek valami naposabb vidékre, ahol kisebb a terhelés. A végzésből ugyanis az derül ki, hogy „azon túlmenően, hogy a petíciós bizottság elfogadta a petíciót, az már nem tartozik a bírák ellenőrzési hatáskörébe, hogy a testület mit kezd a beadvánnyal”.
Magyarán mindannyiunknak joga van ahhoz, hogy petícióval forduljunk a tisztelt Európai Parlamenthez, ahhoz azonban már nincs, hogy bármit is – pláne döntést – számon kérjünk rajtuk. Lefordítva mindezt hétköznapi nyelvre: a kedves választópolgár jobban teszi, ha azt a bizonyos papírt, amelyre petícióját kívánná lejegyezni, valami más, nemesebb célra használja fel.
„A bírák azt is megállapítják – olvassuk az mti anyagában – hogy a petíciós bizottság nem hozhat más uniós intézményeket vagy a parlament más szerveit kötelező határozatokat, továbbá fellépési eszközei politikai természetűek, és nem kötelező érvényűek. Ezen túlmenően a bizottságot arra sem kötelezi semmi, hogy egy petíciót elfogadjon, s ha mégis, akkor a kérdésben a beadvány benyújtójának kedvező, jogi helyzetét módosító döntést hozzon”.
A vége a legjobb: a bíróság úgy ítéli meg, hogy saját ítélkezési gyakorlata értelmében a petíciós bizottság határozata a bíróságon nem támadható meg, Lomnici Zoltán keresetét pedig emiatt elfogadhatatlannak kell nyilvánítani.
A kedves olvasó pedig a fentiek alapján szabadon eldöntheti, hogy az Európai Bíróságot, Európai Parlamentet valamennyi bizottságával és minden pereputtyával együtt, kiegészülve a szlovák legfelsőbb bírói fórummal, vajon minek kell nyilvánítani…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
