November 13-a 2011 óta a magyar nyelv napja. Ebből az alkalomból a budapesti Magyarság Házában konferenciát tartottak, melyen részt vett és beszédet mondott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Potápi a nyelvünk és nemzeti önazonosságunk között lévő rendkívül szoros kapcsolatra hívta fel a figyelmet. Mint mondta: nincs még egy nemzet, amely identitásának a nyelvkérdés ennyire sarokköve lenne. S valóban: történelmünk viharos fordulatai és az a tény, hogy a ránk minimum gyanakvással tekintő szomszédos népek között élünk immáron több mint ezer éve Európa közepén, tanúskodik a nemzetpolitikai államtitkár szavai mellett. Nyelvünk elemi erejét s nemzetünk gerincét mutatja, hogy még mindig itt vagyunk és őrizhetjük ezt az egyedi kincset: anyanyelvünket.
Idén negyedik alkalommal ünnepeltük a magyar nyelv napját november 13-án, köszönhetően a 2011-ben hozott országgyűlési határozatnak. Annak emlékére, hogy 1844-ben e napon vált hivatalos nyelvvé a magyar – magyarhonban. Éppen százhetven éve tehát, ami történelmi léptékkel mérve alig egy szemhunyásnyi idő. Arra azonban elég volt, hogy többször is a feje tetejére álljon a világ, hogy a hazát és nemzetet darabjaira szaggassák s e „darabok” ott folytassák a nyelvi küzdelmeiket, ahol eleik másfél évszázada abbahagyták. Mert ma, a XXI. század Európájában – közelebbről: Szlovákiájában, Ukrajnájában stb. – már nem csak azért kell megküzdeni, hogy a hivatalos életben zavartalanul használhassuk anyanyelvünket, de azért is, hogy szülőföldünkön, az általunk többségben lakott területeken a hétköznapok része lehessen az, ami mások számára oly természetes, mint a lélegzetvétel.
Ha úgy van, ahogy a nemzetpolitikai államtitkár is elmondta beszédében, vagyis hogy nemzeti identitásunknak sarokköve a nyelvünk, akkor világos, hogy minden egyes lépés, minden egyes adminisztratív intézkedés, tett, ami a nyelvünk, szabad nyelvhasználatunk ellen irányul, az egyben nemzeti önazonosságunk ellen irányul. S ugyanígy: minden, ami anyanyelvünk megóvását, ápolását szolgálja, az egyben nemzeti megmaradásunkat szolgálja.
Ne legyen kisebb a kitűzött cél, mint az, hogy anyanyelvünk újra hivatalos nyelvvé váljék szülőföldünkön. Ugyanúgy, mint 1844 novemberében…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
