Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az alábbi írás fikció.
A sors úgy szánta, hogy – ugyan nem messze egymástól -, de külön, körülményeit tekintve elválasztva kellett felnőnünk.Baráti, rokoni és egyéb kötelékek révén mindig is kapcsolatban voltunk egymással, ám létedet ésszel felfogni csak később – bár még mindig javában gyerekként – tudtam.
Emlékszem első találkozásunkkor én még csak gyermeteg voltam, te viszont már érett nő, bájod, tartásod és szépséged pedig egy pillanat alatt elbűvölt, s e bűvöletből azóta sem tudok szabadulni. Azt hiszem, erre mondják, hogy szerelem első látásra. Viszont aki azt hihette, hogy csupán egy gyerekszerelemről lehet szó, mely múló ábránd csupán, az nagyot tévedett! Az érzés annyi év múltán is ugyanolyan hévvel lüktet bennem, mint akkor, s bár sosem mondtad ki, érzem benned sem kevésbé.
Sokan nem nézték jó szemmel szerelmünket. Előbb tiltották, majd megpróbálták ellehetetleníteni találkáinkat. Voltak évek, mikor egyáltalán nem láttuk egymást. Az emlékek, az élmények és az érzések viszont olyan mélyen belénk ivódtak akkora, hogy ezekben az időkben is elevenen élhettük meg őket, s visszagondolva a keserves várakozás csak egy röpke pillanatnak tűnt, nem többnek.
A távoltartás csődje után megpróbáltak éket verni közénk. Aljas, alantas módon suttogtak a fülünkbe mindenfélét egymásról. Szerettek volna ellenségként, sőt átkozottként beállítani minket egymásnak. Mi csak mosolyogtunk mindezen, és alapjában sértett a feltételezés, hogy ilyen olcsó fogással azt hiszik szembe tudnak minket állítani. Bár voltak kik hozzánk hasonló helyzetben bedőltek e ármánynak s tönkrement a kapcsolatuk, ám esetünkben ennek lehetősége sem merülhetett fel. Egymás iránti tiszteletünk és hűségünk ugyanis nem ismert határokat.
Az idő csak folyt és folyt, a körülmények pedig szép lassan megváltoztak körülöttünk. Az ellenséges légkör enyhült, így ugyan szigorú feltételek mellett, de újfent gyakrabban láthattuk egymást. A sok kíváncsi és kémlelő szem ellenére egyre inkább érezhető volt a változás szele. A próbálkozások ellenünk viszont ebben az újnak mondott világban sem maradoztak el. A fizikai akadályok elgördülése után ismét körmönfontabb, alattomosabb módszerek következtek. Ekkoriban a megvetés, megbélyegzés, kigúnyolás vagy nevetség tárgyává tétel volt a fő repertoár. Mindhiába.
Ezután már azt hittük, végre felragyog a mi csillagunk, és már senkit sem zavartatva élhetjük meg a varázst. Valóban csodás évek következtek, amikor igazán felfedezhettem a benned rejlő, téged alkotó ezernyi csodát, ám megannyi millió titkodat máig sem ismerem.
Az idő malma csendben őrölt, ám a gyerekként megélt idilli állapot, mely eszmeképként kísérte végig egész életünket, sajnos mindmáig nem következett be. Kételyek merültek fel bennünk, hogy valaha is visszatérhetnek-e azok az idők. Ámbátor töretlenül hittünk benne, hogy az igazság ereje majd utat tör előttünk, de úgy tűnik egy emberöltő erre kevésnek bizonyul…
Lehet mindez egyáltalán nem véletlen, s tán maga az Úr tesz minket próbára… Mennyit bírunk ki, meddig vagyunk képesek kitartani, mi mindenre vagyunk képesek a beteljesülésért stb. Ha így van, hát csak álljuk a próbát, hisz ez számunkra ezer évnek egy reménye.
Soha semmi sem tántoríthat el, hogy büszkén megvalljuk: Szeretlek, Magyarország!
Csonka Ákos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”39979,51987,52217,49111,44592″}
