Lassan vége a nyárnak és a nyári fesztiválozó időszakot felváltja a betakarítás, szüret ideje. Nem tudom, ki és hogyan van vele, de nekem sikerült eljutnom több fesztiválra, falunapra, közösséget megmozgató rendezvényre. Az emberek örültek, felszabadultak voltak. Szeretek ilyen helyekre járni, mert ilyenkor intenzívebben lehet érezni az összetartozást.
Az egyik ilyen falunapi koncerten történt, hogy nem messze tőlem egy kis srác ezt mondta édesapjának.”Apa, poď sem”. Mi ezen a meglepő? Azt kell, mondjam, hogy mai világunkban már semmi. Sajnos. A teljes kép megértéséhez: a szülők egymás közt és a baráti társaságukban is magyarul beszéltek. Ezért volt fura számomra, hogy csemetéjüket már kiskorától valami olyanra nevelik mely merőben ellentétes azzal a meggyőződéssel melyet feltehetően apáik vallottak.
Valami elvész. A diákok létszáma a magyar tanintézményekben biztosan, de rohamosan csökken a szlovákiai magyarság száma is, lásd a legutolsó népszámlálási adatokat. Kiveszett egy generáció, mely már nem fogja a magyarságra nevelni csemetéit. Ez az új generáció már nem fogja sosem sajátjának tekinteni Csokonait, Adyt, Petőfit. Megkockáztatom, hogy államalapító királyunkról, Szent Istvánról sem fognak tudni, mint ahogy arról sem, hogy a déli harangszó mi miatt szól évszázadok óta minden nap délben.
Ahelyett, hogy felvállalnánk hovatartozásunkat, megvallanánk azt, hogy egy 13,5 milliós nemzet részei vagyunk, örökösei egy olyan kultúrának, történelemnek, mely egyedülálló Európában, inkább lemondunk minderről, nehogy a többségi nemzet szemében szálkát képezzünk. Megéri feladni önmagunkat? Kinek akarunk tetszelegni? Kedves szülők, azzal, hogy gyermeküktől megvonják ezeket az értékeket, nem lesznek sem „nagyobb hazafiak”, gyermekükből nem lesz miniszter és még a többségi nemzet tetszését sem fogják kivívni. Nekik, mi mindig csak „maďar” leszünk. Ezzel a viselkedéssel egy dolgot érünk el. Azt, hogy mindenki, aki azért dolgozik, hogy népünk, kultúránk megmaradjon, szélmalomharcot vív, felőrli erejét és csalódottan fog beletörődni harcának kudarcába.
Egy lakossági fórum keretén belül megkértek, hogy mondjam el véleményem a honi politikáról és a magyarság helyzetéről. A 2010-es választásokkal megszűnt a magyar érdekképviselet a parlamentben, sokkal nehezebb magyarnak lenni. A közösség elveszítette azt a biztos pontot, hogy nemzetisége miatt nem lesz másodrangú állampolgára ennek az országnak. A meghasonulás politikájának látjuk mi lett a következménye.Elveszett a hit a jövőben és ami fájóbb, hogy már abban sem hiszünk,hogy értékek hordozói vagyunk. Látjuk, veszélyben a jövőnk, ennek ellenére csöndben tűrjük, hogy bedaráljon a nemzetállamot létrehozni kívánó többségi nemzet és ezzel sorsunk megpecsételődjön. Ami évszázadokon át a töröknek, tatárnak, de még a kommunizmusnak sem sikerült, az most röpke 26 év alatt beteljesedik? Ez részünkről felelősségteljes hozzáállás, hol van a híres magyar virtus? Ráébredünk már végre, hogy a megosztottság és a megosztók a vesztünket okozzák?
Megmaradásunkhoz szükséges, hogy képviselve legyünk a parlamentben egy olyan politikai tömörüléssel, melynek célja, hogy mi, itt Dél-Szlovákiában ne csak a kötelességek hordozói legyünk, de legyenek jogaink is, mert egyenrangú állampolgárai vagyunk Szlovákiának. Nem akarunk mást csak azt, ami megillet. Mindezt úgy, hogy nem adjuk fel önmagunkat, mert a jogok így illetnek meg.
Köpöncei Péter, Felvidék.ma
az MKP lévai járási elnökségi tagja{iarelatednews articleid=”55556,54049″}
