Az ír-skót nemzetségből származó Vendel a 7. században élt. A királyfi a mai fogalmaink szerint egy törzs vezérének a fia volt, aki a keresztény műveltséget követte, s ezért atyja nem nézte jó szemmel cselekedeteit. Vendelre bízta nyájának őrzését, hogy a gyermek figyelmét elvonja az egyház iránti buzgalmától. Ezzel azonban az ellenkezőjét érte el: a mezők csendjében még inkább elmélyült Isten iránti szemlélődése.
Vendel Rómába is elzarándokolt, s hitbuzgalma egyre inkább fokozódott. Vágyódott a pusztai remeteség iránt, s olykor koldulnia is kellett. Hogy bebizonyítsa a munka iránti elszántságát is, egy gazdához szegődött, ahol előbb a disznókat, aztán a marhákat, majd a juhokat őrizte. Itt történtek vele az első csodák. Amikor cellája közelében nem volt víz a juhoknak, fohászkodni kezdett, pásztorbotját a földbe szúrta, ahonnan nyomban bő forrás fakadt. A pásztor oly kedves volt Isten előtt, hogy amikor cellája után vágyott, angyalok jöttek hozzá, hogy nyájával együtt felemeljék, s elvigyék őt oda. Remetetársai annyira tisztelték őt, hogy elöljárójukká választották, s a legenda szerint kolostort építettek, a bencés regula szerint éltek. A közösséget Vendel apát irányította.
Halála után remetekunyhójánál egy kápolnát építettek, amely a csodák következtében zarándokhellyé vált. Csodáit 
főleg azok tapasztalták, akik az állatbetegségekkor hívták őt segítségül. Trierben az 1320-as nagy pestisjárványkor is az ő segítségéért könyörögtek, s mivel a járvány hirtelen megszűnt, 1360-ban templomot építettek tiszteletére, ahol ereklyéit is elhelyezték. Európában mintegy 1500 templomot ajánlottak oltalmába, s közülük 160 zarándokhellyé vált. Tiszteletét a német telepesek hozták magukkal Kelet-Európába is.
Somogyba is német földről került a kultusza, s a lett a pásztorkodó magyaroknak is fontos patrónusa. Jószágvész idején hozzá fohászkodtak errefelé is, emeltek tiszteletére fogadalomból kápolnákat és útszéli szobrokat. Vendel napján szokás volt pásztormiséket tatani. Egykor az állatokat is kihajtották a szobra elé, ahol a pap litániát tartott. A miséről hazavitt szenteltvizet pedig a gazdák az állatok itatójába öntötték, bízva abban, hogy az majd megvédi a jószágot a betegségtől. Zamárdiban az állatpestis emlékére a Vendel-napot fogadott ünneppé tették. A Vendel-szobrok kapcsán pedig azt írja Király Lajos, hogy azokon a szentet a dunántúliak „Rajna-vidéki rokokós pásztoröltözetben, az alföldiek viszont magyaros pásztorruhában (ingben, gatyában, cifra szűrben, tarisznyával, széles karimájú juhászkalappal) ábrázolják”. (1995,83)
Szent Vendel kisalföldi emlékeiről Liszka József írt alapos összefoglalót. Mintegy 75 Vendel-ábrázolást mutat be munkájában, helyenként érintve a szobrokhoz fűződő szokásokat is. (2000,81-126)
A bakonyi és a Balaton-felvidéki Vendel-kultuszt S. Lackovits Emőke érinti szokásmonográfiájában, megemlítve, hogy ez kiszorította az ugyancsak „pásztorszent” Dömötör kultuszát. Errefelé is sok helyen fogadott nap volt Vendel, kötelező szentmise-hallgatással. (2000,247)
Csallóközben is látni lehetett a falvak végén Vendel szobrát. Régebben körmenettel is kivonultak ezekre a helyekre. Medvén e napon a pásztorok dudaszó mellett vigadoztak védőszentjük tiszteletére. (Marczell 1997,75)
A Rábaközben ehhez a szenthez is fűződtek tréfás dolgok. Szilban például azt tartották, hogy azért nincs a szent kezében pásztorbot, mert „az egyik háznál állatvész pusztítván, a gazda odafutott hozzá, a botot kicsavarta a kezéből, és ezt kiáltotta: >Minek az neked, ha úgysem vigyázol a jószágra!<.” (Balogh 2000,15)
Vendel kultusza természetesen az általunk vizsgált Palócföldön, illetve Ipoly mentén is elterjedt. A jószágok és jószágtartók, vagy amint errefelé mondogatták, a pásztorok és a barmok védőszentje volt ő. Október huszadikán valamilyen formában szinte mindenütt megemlékeztek róla. A csépai palócok ilyenkor pénzt tettek Vendel perselyébe, hogy „jószágukat tartsa meg a Jóisten”.
Vidékünkön Ipolybalogon azért tettek e napon a „pörsölybe pízt”, hogy Vendel „megóvja az állatokat a dögvésztől”. Van e helyen szobra is e szentnek. Ez a falu főterén áll, s része ama szoborcsoportnak, melyet itt hármasszenteknek vagy csomószenteknek is neveznek. Ugyanis ritka alkotás ez: három szent áll együtt a magas kőtalpazaton, Vendel, Flórián és Nepomuki Szent János. A kőoszlopon ez a felirat olvasható: „Isten dicsőségére/ csináltatták/ Pásztori István/ és neje/ Török Katalin/ 1872dik évben”. A színezett szobrok puha homokkőből készültek. Vendel imára kulcsolt kézzel áll fehér ingben és kék palástban, lábánál báránnyal, fején glóriával. Egy pásztorbot is van nála.
Kérték a védőszent segítségét a nagycsalomjaiak is, akik azért fohászkodtak hozzá, hogy állataikat „se pusztulás, se betegsíg ne érje”. Itt is van szobra a szentnek, amely a század elején épült templom kertjében áll. Valószínűleg a huszadik század elején állították ezt is. A színezett homokkőszobor egy magas talpazaton áll, felette horganyfedéllel. Vendelen fekete kalap, barna köntös, kék palást és barna csizma van. Rekvizituma a pásztorbot, lábánál pedig a bárány. Az itteni Vendel-tisztelet bizonyítéka lehet a Vendel név gyakoribb előfordulása is a faluban.
A szomszédos Kóváron a főút menti egyik ház kertjében áll Szent Vendel 1905-ben emelt, de valószínűleg régebbi eredetű klasszicista kőszobra. Vendelt kezét összefogva, pásztorruhában, oldalán pásztortáskával, lábánál báránnyal ábrázolja. Botja azonban nincs.
Kedvelt szentje volt Vendel a Korpona- és a Csábrág-patak völgyében fekvő Palást községnek is, hisz egykor gazdag állattartó falu volt ez. A szentnek a 19. század elején emeltek egy barokk-klasszicista szobrot. A faszobrot egy kőtalpon álló, üveges szobortartó fülkében helyezték el. A színezett szobor Vendelt kezében pásztorbottal, vállán palásttal, lábánál egy báránnyal ábrázolta. Ez ma már nincs a fülkében, mert – mint a helybeliek állították – magyarországi cigányok el akarták lopni, de leleplezték őket, s a szobrot bevitték a mögötte lévő ház tulajdonosai. A kőlapon ez a név olvasható: Barbes Frigyes. (Csáky 2006,90)
A mai palástiak szerint Vendelnek nem volt itt fogadott ünnepe, de a régiek emlékeztek arra, hogy egyszer elpusztultak az állatok, s attól fogva Szentháromság vasárnapján fogadalomból sohasem ettek húst a helybeliek. Ha a szobor előtt a férfiak elhaladtak, megemelték kalapjukat, és elmondtak egy fohászt. Az asszonyok pedig olykor elimádkozták a Bagó Márton nyomtatta imádságot. A Szép imádság a szent Vendelinushoz, a barmok mindenféle dögleletességek ellen való Patrónusához című lapocska két fohászt tartalmaz. Közülük az egyik így hangzik: „Oh te dicsőséges, kellemetes és Istennél kedves pásztora a te nyájadnak, szent Vendelinus! Tekints szorongatásunkra és nyomorúságunkra és távoztasd el a mi marháinktól a mérges és veszedelmes dögöt: hogy azokat minden veszedelem nélkül, jó állapotban megtarthassuk. Azon is kérünk téged oh irgalmas Isten, hogy a mi kérésünket a te kedves szolgádnak szent Vendelinusnak érdeme és esedezése által meghallgassad, és ezen elmúlandó életünk után az örökké való életet megadjad, hogy téged örökké szerethessünk, dicsérhessünk és magasztalhassunk. Amen.”
A palásti asszonyok vallásos ponyvairodalma közt akadtam arra a kis füzetre is, mely Igen szép énekfüzet az egri Fájdalmas Szűz képe előtt a Szerviták templomában és szent Vendel officziuma címmel jelent meg Bartalis Imre nyomdájában Budapesten 1889-ben. Szent Vendel officiumának egyik énekszövege így hangzik:
„Istennek kedves szolgája,
Tökéletesség példája,
Szent Vendel, üdvözlégy,
Értünk könyörgést tégy
Az Úr Krisztusnál.
Kóczia királynak fia,
Voltál szeretett magzatja,
Igaz hit fáklyája,
Szeretetnek lángja
Tündöklött szívedben.
Könyörgésedet mutasd be
Urunk Jézus elejébe,
Hogy a marha vésztől,
Döghalál éhségtől
Őrizze országunkat.”
(1889,5)
A közeli Középtúron is egy ház kertjében áll egy magas kőtalpazaton Szent Vendel színes kőszobra. Alatta ez a dedikáció olvasható: „Szent/ Vendel/ Légy párt/ fogónk/ dögvész/ ellen/ szószólónk/ 1935″. Vendel oldalán pásztortáska, kezében pásztorbot, mellette gy bárány van. Elképzelhető, hogy a szobrot a jelzett dátumnál korábban állították.
Az egegi Vendel-kultuszról Limbacher Gábor és Lengyel Ágnes írt részletesebben, megemlítve, hogy itt a l9. és a 20. század fordulóján pusztított állatvész elmúlására emeltek Kliment Ignác búcsúvezető szentember vezetésével Vendel-szobrot: „Valamikor-valamikor kipusztult a faluba az összes állat. Kolerajárvány volt. Minden kipusztult. És annak, hogy ez megszűnjön. Gyönyörű szobor volt, két báránka mellette, kezében pásztorbot. Amikor a szobrot fölállították, a dögvész megszünt.” Háború után a szobrot újra fel akarták állítani a falubeliek, de nem engedték. Egy kápolnát terveztek helyette, de azt sem hagyták nekik megépíteni. Végül egy festményt rendeltek Vendelről. A hetvenes években ezt a templomban a lourdes-i-oltár melletti falon helyezték ezt. A nyolcvanas években végzett templomfestés után a plébános azonban ezt nem engedte visszatenni eredeti helyére, ezért a kórusra került. Majd onnan is le kellett venni, s a kultikus térből kikerült a torony alá. Példája ez annak, hogy egy kultuszt maga az Isten szolgája is negatívan befolyásolhat. (Lengyel Á–Limbacher 1997,74-75) Az egegi képen Vendel pásztorruhában, oldalán pásztortáskával, kezében bottal áll juhai közt.
Ipolyságon a Pincék és a Kálvária utca közti kis terecskén látható a homokkőből faragott szürkés színű Vendel-
szobor. A szent fején kalap, bal kezében pásztorbot, lábánál egy bárányszerű alak van. A pásztorruhába öltöztetett Vendel haja hosszú, s bajúszt is visel, jobb kezét pedig szíve felett tartja.
A szobor egy szépen megmunkált magas kőtalpazaton áll, s dedikációján ez olvasható: Szent Vendel tiszteletére/ Seres András/ és neje/ Erzsébet”. Ipolyság történetének régi kutatója, Rozsnyó József írja egyik kéziratos munkájában, hogy a szobrot, melyre a „Szent Vendel/ pásztoroknak, gulyásoknak, juhászoknak/ Patrónusa könyörögj értünk” felírás is rákerült, 1826. október 20-án szentelték fel, amikor is nagy Vendel-bált és Vendel-napi állatvásárt rendeztek Ipolyságon. A szobrot egyébként egy nagy dögvész után állították, amely végigsöpört a juhállományon, ám a betegség a sertésállományt megkímélte. A kanászok ezért nem is támogatták a szoborállítást. Ám amikor egy év múlva, 1827-ben sertéspestis köszöntött a városra, elhatározták, hogy ha elmúlik a vész, saját költségükön díszes vaskerítést húzatnak a szobor köré. Ez meg is történt, s művüket később „kanászkerítésnek” nevezték.
Ugyancsak Rozsnyó József tesz említést a régi Vendel-napi körmenetekről, melyek minden év október 20-án, hol a reggeli szentmise után, hol pedig az esti litánia után történtek. A nép kijött a szoborhoz, a pincéket pedig már előtte kidíszítették a helyet. Az ipolysági plébánia tulajdonában is van egy fa Vendel-szobor, a szent nyakában egy báránnyal. Valószínűleg egykor ez a plébániatemplomban lehetett.
Liszka József említi, hogy „Viszonylag gyakran előforduló, ám aránylag újabb attribútuma Szent Vendelnek a lábai mellett heverő királyi korona és jogar. Ezek állítólag királyi eredetére utalnak.” (2000,120) Nos, egy hasonló Vendel-szobort láthatunk Pereszlényben is az egyik faluszéli ház kertjében. Egy magas kőtalpazaton áll a homokkőszobor. A pásztorruhába öltöztetett Vendel födetlen fővel látható, jobb kezét szíve fölé tartja, bal kezével kalapját a lábához szorítja. Karjai alatt egy botszerűséget is látni. Lábánál ott a bárány s a királyi korona. Felirata így szól: „S.Vendel/ lénmus/ Csomó/ Istvány/ és/ Csomó/ Ferencz/ cináltat-/ ták/ 1846″.
Köztudott, hogy a pereszlényi népet is több tragédia, természeti csapás érte élete során. „Az 1846-os évben egy szörnyű csapás érte a mi kis községünket – olvassuk Horváth Mihályné írásos krónikájában. A háziállatok és a barmok mind elpusztultak kolera által. A maradék egy-két állatot a község bírója elégettette. A község népe felajánlotta, hogy ezt a napot megünnepli, hogy Isten ilyen csapást többet ne adjon rájuk. Ennek emlékére két testvér, Csomó Ferenc és Csomó István egy Vendel-szobrot készíttetett. Ez a mai napig megvan. Október 20-án, Szent Vendel napján a falu népe megünnepelte, mint a barmok védőszentjét. E napon senki sem fogta be a tehenét, lovát munkába, mind pihentek, velük együtt a község népe is.” (Közli: Csáky K 2004,104)
Van szobra Vendelnek a dél-honti Ipolytölgyesen is. A főút mentén látható festett mészkőszobor eredetileg a mezőn állt. A 18. századi barokk alkotás a szentet pásztorruhában, fején kalappal, lábánál báránnyal s egy magas pásztorbottal ábrázolja. A magas alapzat felirata így hangzik: „Vannak e bar/ maid figyelmezd/ azokra és ha/ hasznosak, meg/ maradgyanak/ Ecclesiastici/ 7 v 24 Ao 1814″. S hogy egykor, de még a múlt század hatvanas éveiben is jártak ide körmenettel a helybeliek, erről Bene Zsuzsanna 1961-es felvétele is tanúskodik, mely a Néprajzi Múzeum fényképtárában is látható (F 160349).
A tájainkhoz közeli Kéménd Szent Vendel-szobráról Liszka József közöl adatokat monográfiájában. A műemlék nyilvántartóra hivatkozva írja, hogy a szobrot a 20. század első felében készítette Bartusz J. (=Július=Gyula) és Berényi J. A szobor ma a templomkertben látható, s a szentet pásztoröltözetben, köpenyben, tarisznyával a vállán, kalapot tartó, imára kulcsolt kezekkel, lábánál borjúval ábrázolják. (2000,94) A Kéménd című helyi kiadványban is olvashatunk a szoborról, meg pedig az alábbiakat: „A templom mellett négyszög alaprajzú talpazaton áll a Szent Vendel betonszobor, a szent lábánál heverő báránnyal /!/. Ő a pásztorok védőszentje. 1947-ben állították, alkotói id. Bartusz György helyi kőfaragó (talpazat) és Bergner György szobrász, akivel ifj. Bartusz György Prágában tnault.” (Resko 2006,51)
A képoszlopok közül megemlíthetnénk a zsélyi Szent Vendel-képoszlopot, vagy ahogyan itt nevezik: Vendel-kápolnát. Ez a sósári út mentén, a volt Dorcsány nevű falurész alatt áll. Ez egy kis négyszögletes építmény. Az alsó része vakolatlan piros téglákból készült. Felette van a szoborfülke egy háromszögletű orommal, nyitott nyeregtetővel, tetején kereszttel. Az ablakkeretes fülkében eredetileg Szent Vendel fából faragott szobra állt, de ezt kilopták belőle. 1997-ben a képoszlopot megjavították, s az új faszobrot Martin Barnabás készítette Késmárkon. A helyi kiadványban azt olvassuk, hogy a képoszlopot 1860 körül emelték (Resko-Mlinárik 2002,12), ám a plébánia irattárában őrzött alapítványi levélben ez olvasható: „Tekintetes Sóoky Endre urad. Felügyelő alapító letett az általa Dorcsánban emelt sz. Vendel szobor fenntartására 1910. aug. 10-én 100 koronát.” (Danczi 1975,88) Olvashatunk a plébániairatokban egy körmenetről is, mely ide vezetett hajdan, s melyet most újra felelevenítettek a helybeliek. Ezt írta néhány évtizede Danczi Lajos plébános: „Zsély lakói nem felejtkeztek el múltjukról, és minden esztendőben körmenettel vonultak ki a templomból Dorcsányig, ahol most az országút mellett Szent Vendel szobra áll, és hálaadást végeztek, hogy az Isten a török időkben a falut megőrizte a végső pusztulástól.”
A képoszlopokon kívül emeltek kápolnákat is Vendel tiszteletére. A kultusz elhalványulásával ezek tisztelete azonban háttérbe szorult, s itt-ott nevük is megváltozott. A palócföldi népi vallásosságot bemutató monográfiában írják, hogy például a Nógrád megyei Somoskőújfaluban a 19. és a 20. század fordulóján pusztított állatvészt „természetfeletti erejű csapásnak tekintették”, ezért egy „káponkát” építettek, s abban Szent Vendelnek, a jószágtartó gazdák védőszentjének szobrát helyezték el. S mint olvassuk: „Később a Vendel-szobrot, sőt az egész építményt, csak >Vendel-Jézuskának< nevezték az utódok. Évek múltán tehát a Szent Vendelnek szóló fogadalmi vonatkozás elhalványodott, és már csak Jézus jelzőjévé válva, beolvadt a mintaadó második isteni személy kultuszába”. (Limbacher – Lengyel 1997,52)
Mikszáth Kálmán falujában, Szklabonyán azt a kápolnát, melyet az író Szent Vendel-kápolnaként emleget, s így mutatják be ezt a szakrális helyet 1910-ben a Vasárnapi Ujságban is, a helybeliek csak Rózsafüzér Királynője-kápolnaként emlegetnek. A kápolna ma már a főút mentén, épületek közé beszorítva áll. Valószínűleg a 19. század elején épülhetett egy kis harangtoronnyal. Fa oltárának közepén egy Mária-kép látható, mellette két térdeplő angyallal, előtte egy-egy Jézus Szíve és Mária Szíve kisméretű keretezett képpel. 1997-ben a kápolnát az önkormányzat megjavíttatta.
Szent Vendelről maga Mikszáth is sokat írt munkáiban. Az a fekete folt című novellájában például arról olvashatunk, hogy Olej bacsa házának falát is „a juhászok mennyei közbenjárójának, Szent Vendelnek” képe díszítette. Aztán írt a savanyúkút közelében állított Vendel-szoborról, illetve Vendel-kápolnáról is. Olvashatunk erről a Krúdy Kálmán csínytevései című művében s a Hova lett Gál Magda című novellában is. Ez utóbbiban például ezt: „A rétet már nem is sajnáljuk, a Szent Vendelen is segítettek, rávésve, hogy: >Ezen Szent Bodok költségén emeltetvén, ámbár most kápolnástól, mindenestől a majornoki határban vagyon, mindazonáltal a bodoki határra ügyel fel<, de bezzeg a kút, vagyis az újonnan támasztott követelés miatt nagy rémület volt a faluban”. Akárhogy is lehetett, Szent Vendelnek valóban nagy kultusza volt ezen a vidéken. Említettük már fentebb a zsélyi Szent Vendle-képoszlopot is például.
Drégelypalánk drégelyi falurészén is áll egy régi kápolna, melyet szintén Vendel tiszteletére szenteltek egykor. Ma azonban ezt is Mária-kápolnaként tartják számon. A 19. század közepén itt nagy marhavész dühöngött, amely a plébánia összes „svejci marháit” is elpusztította. Talán ez is indokolta a kápolnaépítést. Ma a templomban látható egy újabb keletű Szent Vendel-szobor. A szentet hosszú fehér ingben, barna palástban, fején kalappal láthatjuk. Imára kulcsolt kezében hosszú kampósbot, oldalán pásztortáska, lábánál egy bárány van.
Láthatók Vendel-szobrok más templomokban is az Ipoly mentén. Inámban például a szobor Vendelt barna ruhában, imára kulcsolt kézzel, fején glóriával, lábánál báránnyal mutatja be. Az alsószemerédi Vendel-szobrot 1903-ban vásárolták a hívek. Vendelt imára kulcsolt kézzel, pásztortáskával, lábánál báránnyal láthatjuk itt is.
Az ipolyszalkai templomban, az egyik oldalhajóban egy Szent Vendel-képet láthatunk. Vendel itt kint van a természetben, körülötte a nyája, ő pedig szerzetesi ruhában látható, amint térdre ereszkedve, imára kulcsolt kézzel fohászkodik. A mennyből egy angyal nézz reá. Valószínűleg az a legendajelenet ez, amikor Vendelt az angyalok elviszik barlangjához.
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55424,55175,56608″}
