A Rozsnyói Rákóczi Magyar Ház, valamint a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület és a Visegrádi Szent György Lovagrend Rozsnyói Priorátusa augusztus 7-én Csetnek községben koszorúzással egybekötött emlékünnepséget szervezett a magyar Ovidius, Gyöngyösi István emlékére.
A megemlékezés a csetneki temetőben Gyöngyösi István sírjánál vette kezdetét, ahol a Csemadok Nagybalogi Alapszervezetének képviseletében Molnár Jolán idézett a költő Marssal Társalkodó Murányi Vénusz című verséből. Ezután a szervezők nevében lovag Beke Zoltán prior köszöntötte a jelenlévőket, és egyben felkérte Nt. Dr. Buza Zsolt rozsnyói református lelkészt tartsa meg ünnepi beszédét.
Gyöngyösi István lakóháza (Fotó Beke Zoltán)
Az emlékbeszéd Lukács evangéliuma 21, 5-6 versére volt alapozva, melyben ezt olvashatjuk: „Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt:„Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.” Nt. Dr. Buza Zsolt a szerény számú, de a költő iránt ugyancsak lelkes résztvevőknek, ezen idézeten keresztül világította meg, és tolmácsolta Gyöngyösi István életét, munkásságát, valamint megpróbáltatásait, melyet az akkori Gömör vármegye felvirágoztatása érdekében tett.
Nt. Dr. Buza Zsolt tartotta az emlékbeszédet (Fotó: Beke Zoltán)
Amint az emlékbeszédben elhangzott „Három alkalommal csengtek vissza Jézus szavai Gyöngyösi életében. Először akkor látta lángokban Felső-Gömörországot, amikor Caraffával szemben kellett kivívnia az alispáni székben ülő Gyöngyösinek a teljes győzelmet. Másodszor akkor, amikor Thököly Imre fejedelem seregei vágtattak végig Gömörországon és akkori urának, Gróf Andrássy Miklós szolgálatában állva minden javainak a gondozója és megtartója volt. Harmadszor akkor igézte meg Gömörországot lángoló természetével, amikor 1700 októberében újból megválasztják alispánnak. 70 év gondja nyomta a vállát és hiába akart leköszönni alispáni hivatalából, a közbizalom nem engedte. Zrínyi Ilona számtalanszor dicsérte jogi tudását, Arany János pedig így nyilatkozott: „valahányszor a magyar költészet és nyelv oda jut, hogy idegen befolyástól lesz szükséges menekülnie: mindannyiszer nyereséggel fordulhat vissza a néphez s irodalomban Gyöngyösihez.
Molnár Jolán szaval (Fotó: Beke Zoltán)
Mi marad számunkra Gyöngyösi István hagyatékából? Mi lesz Gömör számára Gyöngyösi István sírja? Tette fel a kérdést a szónok. „Kőhalom, ahol a szabadság nem virul, hanem tovább tépelődik a magyar abban az értelmi és érzelmi rabságban, amibe nap mint nap él? Drága gömöriek, és mindnyájan, akik ma hittel és lélekkel jöttünk ki a csetneki temetőbe! Térjünk vissza Gyöngyösi Istvánhoz, akinek igazából nem volt hazája,… nem volt vallása,…de volt hite, mert íróként, költőként megvallotta kicsoda az ő Krisztusa, aki szegletkővé lett minden háznak, így a gömöri lelkek hajlékának is.
Szénási Lajos külgazdasági attasé üdvözli az emlékezőket (Fotó: Beke Zoltán)
Az emlékünnepséget megtisztelte jelenlétével Szénási Lajos, külgazdasági attasé, Magyarország Kassai Főkonzulátusának konzulja. Mint kifejtette, a Főkonzulátusnak nagyon fontos, hogy jelen legyen minden egyes eseményen, amely a múltba tekint vissza, de a jelenen keresztül átörökíthető a jövő nemzedékének. Ilyen ez a mai megemlékezés is és ez a Csetneki emlékhely ugyancsak, ahol Gyöngyösi István végső nyughelye található.
Ezek után helyezték el a kegyelet koszorúit Gyöngyösi István síremlékénél. A nemzeti imánk eléneklése után a résztvevők elzarándokoltak Gyöngyösi Istvánnak jelenleg községi tulajdonban lévő egykori lakóházához, ahol koszorút helyeztek el az épület falára, kifejezvén abbéli reményüket, hogy a temetőben elhangzott alapige nem teljesedik be. Jelesül, hogy „Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának.” A vendégek végül megköszönték a lehetőséget és a szeretetet amit kaptak a vendéglátóktól, s a legkésőbb jövőre való viszontlátás reményében búcsúztak el egymástól.
Gyöngyösi lakóházának koszorúzása (Fotó: Beke Zoltán)
Gyöngyösi István Rozsnyón hunyt el, amiről tanúskodik az 1908. november 23-án kiállított halotti anyakönyvből készült kivonat: „A halálozás éve, hava és napja: 1704.július 24.“ Rozsnyón halt meg, de lakhelyén Csetneken lett eltemetve.
Beke Zoltán üdvözli a jelenlévőket (Fotó: Beke Zoltán)
