Nem szívesen bírálgatom azt, ami már elmúlt, bár ahhoz, hogy jövőnket szebbé és tartalmasabbá tehessük, a közelmúltat sem árt ismernünk. Okulásként, vagy elrettentő példaként olykor fel kell idéznünk mindazt, amivel még nem is oly rég a pedagógustársadalom ezreit zsarolták: állították sarokba; megnyomorítva s már-már ronccsá téve a gyengébb idegzetűeket.
A fiatalabbak alig tudnak valamit az ideológiai megszorításokról
Arról például, hogy a tanár a szocialista korszakban nem gyakorolhatta nyilvánosan a hitét; figyelték őt, jár-e zarándokhelyekre, részt vesz-e az istentiszteleteken, avagy egyéb egyházi szertartásokon, van-e kapcsolata lelkipásztorokkal, papokkal stb.
Az iskolát szinte teljesen kisajátította az állam, uralkodott felette „pártunk és kormányunk”. Iskolaigazgató vagy helyettes nehezen s csak kivételesen lehetett párton kívüli. Az ezerkiláncszázötvenes években a tanítóval végeztették vidéken az adóösszeírást, a szövetkezetesítési propagandát.
![A transzparens innen sem hiányzott (Fotó: CSK reprodukciója)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/09/A-transzparens-innen-sem-hiányzott-CSK-reprodukciója.jpg)
Ha véletlenül szülei nem léptek be a közösbe, vagy kulákká nyilvánították őket, könnyen állásába kerülhetett a tanárnak. De vezetnie kellett a pedagógusnak az ideológiával átitatott népművelődési otthont (Osvetová beseda), illetve az agitációs központot (Agitačné stredisko) is. Később a pártlektorok vezette politikai iskolázásokat kellett hallgatniuk havonta 2-3 órában a tantestületek tagjainak. Aztán vizsgáztatták őket a járási elvtársak.
Május elsejéken, a nagy októberi szocialista forradalom ünnepén felvonulásokra kellett menniük a diákokkal; május 9-én a tábortüzeknél kellett szolgálniuk.
Az iskolák előterét, folyosóit, azok környékét telerakták ideológiai szlogenekkel, pártaktualitásokat idéző szövegekkel, kibiggyesztették Lenin elvtárs szobrát vagy óriás portréját.
![Május elsejei felvonuláson Ipolybalogon (Fotó: CSK archívumából)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/09/Május-elsejei-felvonuláson-Ipolybalogon.-A-szerző-archívumából.jpg)
Az egyébként tanárként egykor tehetséges és ügyes igazgatókat, helyetteseket annyira megfélemlítették, hogy nem mertek ellenállni, sőt esetenként inkább még maguk is megfejelték az ideológiai túlkapásokat.
Ipolyszécsénykén így került például a szép kastélyépület (ebben volt az iskola) timpanonjába az Aurórát ábrázoló, tanárokkal festetett kép, a bejárat fölé épített erkély valamennyi oldalára pedig a piros transzparens. Egyik kollégám politikai arborétumnak nevezte ezt a helyet, mert még az egykori szép szökőkút elé is egy monumentális partizánszobrot építtetett a főnök. Aztán itt rendezték a megyei pártbulikat is, kényszerítve a tanárnőket, tanárokat a termek kidíszítésére, a tálalásra, a fel- és kiszolgálásra.
A gyermekeket és szüleiket a komplex értékelés keretében a pedagógusoknak káderozniuk kellett, amikor továbbtanulásra jelentkeztek
Ebben feltétlen meg kellett említeni, milyen volt a szülők viszonya a Csehszlovák Kommunista Párthoz, illetve a Szovjetunióhoz s a „baráti” országokhoz. Továbbá: járt-e a gyermek a vallásoktatásra. Ha viszont az utóbbit feltüntették, a tanuló csak nehezen kerülhetett be például a pedagógiai szakközépiskolába.
![Az ipolysági alapiskola transzparenssel díszített bejárata előtt (Fotó: CSK archívuma)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/09/Az-ipolysági-alapiskola-transzparenssel-díszített-bejárata-előtt-Fotó-CSK-archívuma.jpg)
Nálunk, Ipolybalogon, amely mélyen vallásos falu volt, szinte minden diák járt hittanra akkor is. A helybeli plébános, Montskó kanonok úr a hittanórákat mindig az iskolában tartotta, s ott fekete reverendában jelent meg.
Az igazgató kijelentette, hogy ama néhány gyermeknél, akiknek szülei párttagok voltak, nem kell emlegetni a hitoktatást. Egyik ipolykeszi diákomnak, akinek édesapja nem volt a pártszervezet tagja, hanem még a templomatya szerepét is betöltötte, nem írtam be a jelentkezési laphoz mellékelt „komplex értékelésbe”, hogy a gyerek látogatta a vallásoktatást.
A járási pártbizottságon ezt mégis kinyomozták, s a tanítók tanévkezdés előtti nagygyűlésén a járási székhely színháztermében a párt ideológai titkára bírálóan olvasta fel, hogy Ipolybalogon a pedagógiai iskolába jelentkező diák tanára az értékelésben megkerülte ezt a kérdést. Jó, hogy komolyabb bajom nem lett belőle.
Ipolyságon is sokat foglalkoztak a vallásoktatás, a templomba járás kérdésével
Itt a kiváló tanulók szüleit külön-külön is behívatták, figyelmeztetve őket, hogy vegyék ki a gyereket a hittanról, ne járassák gyakran templomba, ne ministráltassák őt, mert – lévén az tehetséges – biztosan tovább akar tanulni, s bizony gondjai lehetnek majd emiatt.
Amikor a város katolikus templomában elsőáldozásra, bérmálkozásra került sor, az iskola gyakran szervezett úgynevezett „elvonó akciókat”. Előfordult, hogy ilyenkor a gyermekek egy csoportját külön autóbuszokkal vitték ki a városból a közeli Somos nevű pionírtáborba.
![Szimbólumok az iskolaépületen s azon kívül (Fotó: CSK archívuma)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/09/Szimbólumok-az-iskolaépületen-s-azon-kívül-Fotó-CSK-archívuma.jpg)
A fordulat után lehetőség nyílt aztán az egyházi iskolák szervezésére is. Itt sem volt könnyű a helyzet, hiszen a tanároknak meg kellett küzdeniük a kívülről és belülről ért támadásokkal egyaránt. Régebben azon meditáltak, ki az ideológiailag elkötelezettebb káder, a jobb kommunista, az odaadóbb és buzgóbb pártkatona; politikailag melyik iskola vagy iskolavezetés a megbízhatóbb.
Néhány évtizede iskolavezetőként egy másfajta „káderezéssel” találkoztam. (Persze korántsem akarom a két dolgot összehasonlítani; egyenlőségjelet tenni a pártideológia és a vallás közé.) Előfordult, hogy most a templomba járást kellett figyelniük a hitoktatóknak, pontosabban arról vezettek kimutatást, melyik gyermek volt, illetve nem jelent meg a vasárnapi istentiszteleteken. Ebben egyféle türelmetlenséget láttam, mert az egyház alapelve nem a kényszerítést szorgalmazza.
Az iskolaalapító helyi képviselője, mintha nem bízott volna beosztottjaiban sem
Kétségbe vonva hitük mélységét és tisztaságát. Olykor már ki is mondta, hogy a testület nem elég Krisztus-hívő és Krisztus-követő, nem elég alázatos stb. Mikor jeleztem, hogy ugyanezeket az embereket néhány éve viszont azért bírálták és fenyegették, hogy nem igazán marxista gondolkodásúak, nem lépnek be a pártszervezetbe, nem harcolnak következetesen a hitoktatás ellen, sőt szimpatizálnak a vallással, felettesem dorgálása kicsit alábbhagyott. Bizonyára ő sem gondolta rosszul a dolgokat, s az is meglehet, hogy mi voltunk túl érzékenyek.
Iménti soraimmal azt a felesleges terhet is szerettem volna érzékeltetni, ami helyenként és időnként a pedagógusok vállát nyomta (s nyomja tán ma is itt-ott) sok egyéb más nemkívánatos jelenség mellett. Ami olykor ellehetetleníti, elkedvetleníti, félelemben tartja az optimizmussal, energiával teli, tehetséggel megáldott tanárt is. A háttérben ármánykodó (basáskodó?) hatalomról, a gonoszságoknak utat törő szellemidézőkről szerettem volna legalább képletesen lehúzni a leplet. Már nem is önmagunk, nyugdíjas pedagógusok miatt, hanem a mai porondon és küzdőtéren szorgoskodó utódok érdekében.