Évekkel ezelőtt költözött a Rimaszombati járásban található Balogfalára a Botos család, akik már több generációnak húzták el a nótáját, lévén neves zenész család a Botosék. Tavaly gondoltak egy nagyot és nótaestet szerveztek. A siker láttán úgy döntöttek, az idén folytatják. Jól tették.
Bár már a tavalyi első évfolyam is nagyot lendített az elmúlt években a kultúrától elszoktatott községben, de még érződtek a kezdeti gyermekbetegségek is, mintha egy kicsit túl sokat akartak volna markolni. Az idei második évfolyamon még magasabbra tették a mércét, de megbirkóztak vele. A régió nótaénekesei mellett már sztárvendégeket is hívtak, akik nem kis mértékben emelték az est színvonalát, s akik a nézőket is becsalogatták a balogfalai kultúrházba, ahol pótszékekre is szükség volt, s az egész környékről özönlöttek a nézők.
A színvonal emelkedtével a támogatók is kedvet kaptak, míg a helyi önkormányzat főtámogatóvá avanzsált, s a vendégek között több polgármester mellett Vavrek István roma kormánybiztos-helyettest is üdvözölhették. Az énekesek és a zenekar is ugyancsak kitett magáért, a mostanában brácsásként jeleskedő Botos Béla Bumbi profi magabiztossággal irányította mind a hattagú zenekart (amelyben a három Botos mellett – az édesapa nagybőgőn, a nagypapa pedig brácsán segítette az összhangzást, míg Axman Dezider cimbalmon, Molnár Géza brácsán és Horváth Roland klarinéton tette hozzá a magáét), mind az énekeseket.
„Ebben az összeállításban nagyon ritkán játszunk együtt, s bizony az elején volt némi lámpalázam, hiszen nem csak az énekesekre kellett figyelnem, hanem a zenekarra is” – összegezte a nótaest végén a látottakat-hallottakat Botos Béla Bumbi. De ez a lámpaláz nagyon gyorsan feloldódott, s a helyi énekesek (a simonyi Kökény Szilvia, a rimaszombati Tamás László és Kukolík Rózsa, a rimaszécsi Váradi Béla s a helyi Mihályi Edit) mellett fokozatosan színre léptek az est sztárjai is, az Ózdról érkezett Budai Zoltán, az ipolynyéki Básti János, s míg az első rész végén Rigó Mónika, a második rész végén az alistáli Lőrincz Roland emelte meg az addig is remek hangulatot.
A közönség akár még órákig elhallgatta volna a magyar nóta gyöngyszemeit, amelyek közé egy-egy hazafias dal is „bekéredzkedett”, de nem maradhatott ki Kondor Ernő halhatatlanja, A vén cigány, mint ahogy a Mert a nézését és a járását sem című örökzöld sem.
Vége, vége, vége már – énekelték kórusban a színpadra felsorakozott és oklevéllel jutalmazott előadók, de a szervezők mindenkit biztosítottak arról, hogy jövőre következik a harmadik évfolyam.
