Ma Buzitára költözött a színjátszó sokadalom. Az ottani kultúrházban lesz versenyelőadás, vendégjáték, eredményhirdetés és díjkiosztás is a XVIII. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon. Csütörtöktől Szepsiben tekinthette meg a közönség és a szakmai zsűri a falusi színjátszó és esztrádcsoportok előadásait. Tucatnyi szervező leste minden kívánságságukat. A közönség jól szórakozott.
Egressy Béni szobrának ünnepélyes megkoszorúzásával vette kezdetét az országos színjátszó fesztivál tizennyolcadik évfolyama Szepsiben. Beszédet mondott és koszorút helyezett el Haraszti Attila Magyarország kassai főkonzulja is.
![Haraszti Attila koszorúz (Fotó: Bárány János)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/02-Haraszti-Attila-koszorúz.jpg)
A fesztivál ünnepélyes megnyitóján a helyi Vox Columbella Vegyeskar fellépése és az ünnepi beszédek után átadták az Egressy Béni Fesztivál-díjat. Az idei díjazott Bodon Andrea, kassai gimnáziumi tanárnő, rendező, a huszadik születésnapját éppen ma ünneplő kassai KGSzT diákszínpad vezetője lett, akinek munkásságát Kozsár Zsuzsanna írónő ismertette.
A megnyitó közönsége a Kupec Andrea vezette, 65 éves nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes üdvözlő fellépésében is gyönyörködhetett.
![A Nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes (Fotó: Bárány János)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/03-A-nagyidai-Ilosvai-Selymes-Péter-Néptáncegyüttes.jpg)
A színjátszók közül elsőként a rozsnyói G.I.K.SZ.E.R. színjátszó csoport adta elő Gogol: A revizor című műve nyomán készült GIKSZER EP.5 – A falu című komédiáját Kovács Péter és Kristóf Roland rendezésében. A mai falusi valóságból merítették témájukat, a környezetükben látott jelenségeket vették górcső alá.
A régi kukoricafosztások idejébe repített vissza bennünket a Csécsi Éneklő- és Hagyományőrző csoport, Snyír Mária rendezésében.
Az országos színjátszó fesztivál első napját a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes tagjainak vidám táncháza zárta, ahol együtt ropták a színjátszók, a zsűritagok és a kiváló néptáncosok.
![Kukoricafosztás (Fotó: Bárány János)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/07-Kukoricafosztás.jpg)
November 11-én, pénteken délelőtt a vendégcsoportok fellépésével folytatódott a XVIII. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál. A füleki Apropó Kisszínpad Szvorák Zsuzsanna rendezésében játszotta Tasnádi István Rebellis című színművének a rendezőnő és Mizser Attila által átdolgozott változatát, emellett felléptek a Szepsi Művészeti Alapiskola és Gimnázium diákjai is.
Délután a Jókai Színjátszó Csoport óriási sikert aratott László Miklós: Illatszertár című klasszikusának két felvonásos előadásával. Minden pillanatában kidolgozott előadást mutattak be Mészáros Beáta és Farkas Anna rendezésében, több feledhetetlen alakítással. Utánuk a füleki Zsákszínház két tagja, Nagy Andrea és Gulyás László játszották egy szőnyegnyi térben Mastrosimone A pulóveres lány című drámáját, ábrándokról és azok haláláról. Az előadás rendezői Mázik István és Gulyás László voltak.
![Illatszertár (Fotó: Bárány János)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/08-Illatszertár-2.jpg)
Először állt közönség elé a Csemadok Abaújszinai Alapszervezete működtette Rozmaring Esztrádcsoport. Miénk ez a cirkusz című előadásukban a falu legkisebb lakóitól a nyugdíjas színjátszókig mindenki megmutatta tudását, a vidám jelenetektől kezdve, a humoros úszóversenyen keresztül, a roma bálig. Az előadást négyen, Hadas K., Szakál A., Snyír K. és Ficzere T. rendezték. Emlékezetes jeleneteket hozott a fesztiválra a Nánai Színjátszócsoport. Lengyelfalusy Juhász Mária rendező Karinthy Frigyes: A teknősbéka című vígjátékát a színjátszóira szabta, akik fergeteges humorral tárták elénk egy ideggyógyintézet lakóinak mindennapjait.
Márai Sándor ma is aktuális gondolataival ért véget a péntek este a szepsi kultúrházban.
Ifjabb Havasi Péter mutatta be Őrjárat című önálló estjét. Egy sétát az ünnepelt íróval a földön és a levegőben, az örök regény és az örök valóság felé. Vallomások és gondolatok hangzottak el a második világháború tükrében, európaiságról, kereszténységről és felelősségről. Vastapsot kapott előadása végén a színész.
![A Lakoma szerkesztősége (Fotó: Bárány János)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/05-Lakoma-szerkesztősége.jpg)
Ma a buzitai kultúrházba költözött a színjátszó fesztivál. Mohňanský József polgármester fogadást adott a csoportvezetők és a meghívott vendégek tiszteletére. Kora délután a Nagytárkányi Színjátszó Csoport adta elő Martha P. Ildikó: Kukás Guru című bohózatát, amely kedvelt darabja a falusi színjátszó csoportok repertoárjának. Előadásukat, amely egyben az utolsó idei versenyelőadás volt, Bajzák Katalin és Juhász János rendezték.
![Kukás Guru (Fotó: Bárány János)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/12-Kukás-Guru.jpg)
Ezekben az órákban dönt a díjak sorsáról a szakmai zsűri, melynek elnöke az idén Regős János, a Magyar Szín-Játékos Szövetség elnöke, tagjai Szvorák Zsuzsa füleki peagógus, rendező, Havasi Péter újságíró, rendező, a Kassai Figyelő főszerkesztője, valamint Körömi Gábor drámapedagógus. Az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál idei újítása, hogy a csoportokat ma, a fesztivál végén, egyszerre értékelik majd kora este.
Amíg a zsűri dönt, a csoportok tagjai és a helyi közönség ismét vendégelőadásokat tekinthetnek meg.
Előbb, még egyszer a füleki Rebellist, majd este öt órakor kezdődik az Egmont nyitány, a Sárospataki 8-kor Színház pódiumjátéka az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére. Utána az országos hírű Buzitai Citerazenekar fellépése kögetkezik, majd a helyi Horňák Marek előadóművész és zeneszerző valamint zenekara koncertje kezdődik.
![A zsűri: Körömi Gábor, Regős János, Szvorák Zsuzsa, Havasi Péter (Fotó: Bárány János)](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/04-A-zsűri-Körömi-Gábor-Regős-Jánod-Szvorák-Zsuzsa-Havarsi-Péter.jpg)
Az eredményhirdetés és a díjkiosztás 18.30 óra körül várható. A fesztivál zárásaként Köteles László, a Csemadok általános alelnöke hirdeti majd meg a XIX. Egressy Béni Országos Színjátszó fesztivált.
Az idei fesztivál valamennyi fontos eseményéről, Kozsár Zsuzsanna írónő főszerkesztésével, naponta többször beszámolt a Lakoma című fesztiválújság, melynek borítója immár színes lett, és amelynek valamennyi példánya holnaptól olvasható lesz portálunkon is.