Úgy szól a mondás, hogy csodák márpedig vannak. S ha azt gondolja a kedves olvasó, hogy ez túlzás, akkor a most következő történetből kiderülhet számára, hogy nem az, hiszen néhány fiúról lesz szó, akik 10 évvel ezelőtt alig húszévesen álmodtak egy nagyot és az álmuk valóra vált.
2006 nyarán Hennyey István, Fráz László, és Méry János eldöntötték, létrehoznak egy nagypályás focicsapatot, és ráveszik barátaikat, legyenek a csapat tagjai, melynek az FC Friends nevet adták. A kezdetekkor havi egy-két meccset játszottak, a csapat pedig azokból a játékosokból verbuválódott, akik éppen ráértek: volt, hogy hobbicsapatokkal, s volt, hogy a járási bajnokság utolsó osztályában szereplő csapatokkal meccseztek a srácok, de később több felsőbb osztályú ificsapat is rákerült az ellenfelek listájára.
Szinte már állandó ellenfélként tarthattuk számon Béke és Úszor csapatát (az utóbbit a megszűnéséig), de Tárnokkal is több meccset játszottunk. Csapatunk legnagyobb sikere az volt, amikor 2007 őszén megverte az előbb említett Tárnok akkor járási első osztályban szereplő felnőtt csapatát idegenben, 2:1-arányban.
A Béke – FC Friends meccs után 2007. április 4-én
Úgy látszik, a sors hozta úgy, hogy az FC Friends csapata első hivatalos idényét Tárnok „B“ néven kezdte meg. De erről majd később.
Minden kezdet nehéz, tartja a mondás, és ez most is igaz volt! Megalakulása, azaz „összehozása“ után egy évvel az FC Friends csapata alig játszott mérkőzést, és nagyon sok játékos megfordult a csapat meccsein. Valószínűleg ennek is tudható be, hogy a csapat az utolsó meccseken általában vereséget szenvedett.
2008 tavaszán aztán Méry János megpróbálta újraéleszteni a csapatot. Ebben az időszakban tíz hét alatt kilenc meccset játszottak, igaz, ebből mindössze egyet nyertek meg. A csapat ez alatt a pár meccs alatt eléggé összekovácsolódott, így János szükségesnek tartotta, hogy benevezzenek a Dunaszerdahelyi Labdarúgó-szövetség alá tartozó járási harmadik osztályba.
Innen pedig meséljen tovább Méry János, akinek határozott fellépése miatt lett a hobbicsapatból egy hivatalos bajnokságban játszó csapat.
Hogyan indult a csapat?
Nagy nehézségek, egyeztetések és viták után végül Tárnokon kötött ki együttesünk, ahol második csapatként, Tárnok „B“ néven szerepelt. Edzőként Kovács József mestert kértük fel, hogy vezesse edzéseinket, aki némi hezitálás után belement a dologba. Őt a csapat több tagja ismerte, hiszen néhányan a tárnoki ifiben játszottunk, ahol az edzőnk volt. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy még egyszer köszönetet mondjak Tóth Imrének, a csapat akkori elnökének, a későbbi polgármesternek, aki sajnos már nincs közöttünk, valamint Tóth Ferencnek, aki máig aktívan részt vállal a tárnoki csapat életében.
Méry János, a csapat kapitánya
Milyen volt az élet Tárnokon? Milyen volt a két csapat kapcsolata?
Tárnok ide, „B“ csapat oda, a tárnoki vezetőkkel úgy egyeztem meg, hogy a két csapat kerete között nincs átjárási lehetőség, kivéve persze a vészhelyzeteket.
A legnagyobb gondot a szponzorok hiánya okozta. Az első két évben Tárnokon mi, játékosok havonta összeadtuk az anyagiakat a csapat működésére, mely alatt a bérleti díjat és a bíróknak fizetendő járandóságot értem. Havi két hazai meccsünkön kellett fizetnünk a játékvezetőket, és a tárnoki pályáért pedig havonta egy bizonyos összeget. A második évben a bérleti díjat a stadion körül végzett munkákkal törlesztettük.
Hogyan zajlott le egy átlagos meccsnap?
Az első év nagyon kaotikus volt. Mivel azzal szedtem rá a csapat tagjait, hogy csatlakozzanak, hogy minden adott lesz, az elején szinte mindent magam csináltam. Meccs előtt feltettük a hálót, olyan is volt, hogy kicsíkoztuk a pályát, bár ezt Tóth Feri bácsi, Tóth Imi bácsi, vagy a gondnokok általában megcsinálták. De ügyelni kellett a mezekre, nadrágokra, stucnikra, frissítőkre, fel kellett állítani a csapatot, mivel Józsi bácsi csak az edzéseket tartotta, meccsre nem jött velünk. Azaz ott volt, de rám bízta a felállítást. Meccs előtt be kellett gépelnem még a jegyzőkönyvet, kezelni, intézni kellett az igazolványokat. Miután lejátszottuk a meccset, folytatódott minden, tehát, bírókat megfizetni, mezeket összerakni, elrakodni, fölmosni, mezeket otthon kimosni. S ez csak a meccsnapok kronológiája volt.
A harmadik évben Somorjára költözött a csapat, mégpedig a Pomléba, edzőnek pedig György András református lelkészt kértétek fel, aki 16 éves koráig a Dynamo Kijev korosztályos csapatában játszott. A csapat pedig GBS Somorja néven futott tovább. Hogyan éltétek meg a váltást? Milyen volt a csapatmorál, és milyen volt az új edző?
Kovács Józsi bácsi a harmadik évben ajánlatot kapott a Tárnoki „A“ csapattól, mi pedig eldöntöttük: hazajövünk Somorjára. Viszont senki nem próféta a saját hazájában. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nehezebb volt itt működtetni a csapatot, de könnyebb sem. Igaz, bérletet nem kellett fizetni a somorjai komplexum használatáért – innen is köszönjük Csutora Norbertnek a segítséget -, de cserébe egy adott óraszámot ledolgoztunk a pályán és környékén. Füvet vágtunk, kerítést festettünk, takarítottunk, az STK meccsein voltunk a rendezőstáb tagjai. György András edzősége jól indult, de később sajnos egyéb elfoglaltságai miatt már nem tudta ellátni az edzői feladatait, sokszor nem jelent meg sem az edzésen, sem a meccsen.
A csapat 2011. május 22-én
Az utolsó évben Tejfalu lett a csapat székhelye, és ekkor már Somorja „C“ néven futottatok. Érdekes, hogy ekkortájt alapítottad meg az FC Friends Somorja 2006 Polgári Társulást, mert a terv az volt, hogy az ötödik szezont már ezen a néven kezditek meg. De végül nem így lett. Mi történt?
El kell mondani, hogy az első két évben szinte egyszemélyes feladat volt a klubot működtetni. Ez azt jelenti, hogy mint már mondtam, ugyanaz az egy, legfeljebb két ember csíkozta ki a pályát, tette fel a hálókat, gépelte be a jegyzőkönyvet, szedte össze a rendezőket, készítette, frissítette, kezelte az igazolványokat, fizette be a kezelési költséget a szövetségnek, mosta a mezeket, takarított, rakodott össze. A harmadik, negyedik évben már szinte az egész csapat kivette a részét a munkából, sőt Somorja városától anyagi támogatást is kaptunk. Szóval látszólag könnyebb lett a dolgunk. De valójában az idő előrehaladtával mindenkinek gyűltek a problémái, államvizsgák, munkahelyi problémák, család, barátnő és így egyre nehezebben lehetett összetartani a csapatot. Az is baj volt, hogy míg az első két évben nagyon jó és rendszeres edzések voltak, addig az utolsó két évben – bár nem célszerű általánosítani – ez nem volt így. Sokan mondták, hogy addig lesz csapat, amíg csinálod. Így is lett. Az ötödik évben azzal a kéréssel fordultam a tejfalui csapat – Somorja „B“ – vezetőségéhez, hogy maradhassunk Tejfalun, de már mint FC Friends Somorja 2006. Azért ragaszkodtam ehhez, mert bár voltak előnyei annak, hogy a Somorja C csapata vagyunk, pontosabban lehettünk volna, de hátrány is akadt bőven. Ebbe most ne menjünk bele. De azt akartam, hogy négy év kemény munka után végre saját név és címer alatt induljunk. Viszont a vezetőség ebbe nem ment bele. Ez volt az a pont, amikor eldőlt, nem folytatjuk tovább.
Nem bántad meg ezt a döntésedet? A többiek mit szóltak?
Mint mondtam, mindent megtettem azért, hogy a csapat működjön. Sokak szerint sokkal többet is. A többiek is segítettek a meccs körüli dolgokban. De egyre jobban kellett egy-egy jó szó, a noszogatás, a biztatás. Ha megengedték volna, hogy Tejfalun játsszunk, lett volna csapat, de már nem lett volna meg az a természetes lendület, ami az első két évet jellemezte. Mondtam, ha vége lesz, akkor nincs visszaút. A többiek azóta mondogatják, hogy milyen jó volt, mindig jó érzéssel gondolnak az edzésekre, hozzátéve, hogy bizony nem volt semmi, amit végigcsináltunk.
Az FC Friends – Mad mérkőzésen 2015. május 15-én
Térjünk vissza még a négy aktív évhez. Melyik volt a legjobb szezon?
Az első szezonban szereztük a legtöbb pontot, s Ajpek Marián, aki jó barátom és volt osztálytársam, lett a nem hivatalos gólkirály. Azért nem hivatalos, mert az egyik mesterhármasát rosszul írták be a jegyzőkönyvbe, s így a végelszámolásnál csak a második lett két góllal lemaradva.
Legjobb meccs?
Az egy barátságos meccs volt Vitnyéd ellen, ahol 6:1-es félidő után 9:2-re nyertünk. Pedig ők akkor megyei I. osztályt játszottak.
Legjobb játékos?
Volt több olyan játékos, aki nélkül egy pontunk sem lett volna. De a teljesítmény miatt senkit sem szeretnék kiemelni. Viszont a csapatnak voltak egyéniségei. Először is Cséfalvay Andrást emelném ki, akire nemcsak a csapattal kapcsolatban, hanem az életben is bármikor számíthatok. Az életemet is rábíznám. Korábban kajakos volt, de nagyon sokat fejlődött, csupa szív játékos. Ugyanúgy fontos személy volt Gódány Tibor, aki ha csak tudott, eljárt az edzésekre és mindenben segített. A mindennapi életben is jó barát, lehetett rá számítani. Mint ahogy Fráz Lackóra is, aki bár nem szeretett annyira edzeni, de a pályán nagyon jól játszott, és amiben tudott, segített. Az alapító tagok közül kiemelném még Fekete Adriánt, akinek voltak bár gyöngébb fázisai, de az utolsó edzésig kitartott a csapat mellett. A második évben csatlakozottak közül Bohony Krisztián az, akire mindig számíthattam. Minden edzésen ott volt, minden párharcba belement, otthagyta a szívét a pályán. S ezt folytathatnám, leírhatnám még nagyon sok jó játékos nevét, Ajpek Mariánét, Mózes Gyuriét, Csuba Christiánét, Czetli Marciét és másokét…
Milyenek voltak az edzések Kovács mesterrel?
Kemények, de egyetlen fölöslegesen eltöltött percük sem volt az edzéseknek. Egy kör futással kezdtünk, majd az általa felállított, gumiabroncsokból kialakított akadálypályán melegítettünk be. Utána jöttek a hosszú futások, a rövid sprintek, labdagyakorlatok, passzok, kapura lövések, és végül egy kis foci. Van itt egy videó, ezt mindenkinek ajánlom megnézni. S nem volt megállás. Mondok egy példát. November 12-én vasárnap lejátszottuk az utolsó meccsünket, s kedden, 14-én kezdődött a felkészülés. Akinek lemaradása volt az erőnlét terén, az novembertől januárig behozhatta azt. Januártól pedig kezdődött a buli. Hóban, fagyban, esőben, sárban, kinn a töltésen, pályán, szántóföldeken. Kondiban nem volt hiány.
Az utolsó év
Annak alapján, amit elmondasz, a legjobbaknak kellett volna lennetek, nem?
Ez azért nem ilyen egyszerű. Az első évben a csapat 18 tagjának a fele addig szinte sosem focizott, vagy csak néha kispályán. A másik felének a fele pedig még ificsapatban. Szóval volt 4-5 úgymond focista, de 19-20 évesek voltunk, senkinek nem volt tapasztalata felnőtt bajnokságban. Ennek ellenére az első évben 24 meccsből 4 győzelmet, 4 döntetlent és 18 vereséget szedtünk össze, ami szenzációs eredmény a tények ismeretében. A második évben még ennek a keretnek a fele sem maradt meg, és a húzóemberek, többek között a 21 gólos Ajpek elment. A játékosok nagy részét nem tudtuk megtartani, hiszen némelyikükért nagy pénzeket kellett kifizetni. A harmadik, negyedik évben pedig már nem volt meg az az edzésmunka, amelynek köszönhetően fejlődött volna a csapat, pontosabban az olyan játékosok, akik ezelőtt soha nem fociztak. De ennek ellenére, mint mondtam, sikernek tartom ezt a négy évet.
Miért narancssárga-fehér a csapat színe?
A válasz egyszerű, mivel a csapat első meze az FC Bacsfa hőskorszakából való Viesmann-mez volt, amit máig nagyon köszönünk Albert Gyuszi bácsinak. Innen a narancssárga-fehér. Mindig el szoktam mondani, ha valaki a Most-Híddal piszkál engem a színek miatt, hogy először a FIDESZ volt narancssárga, azután az FC Friends, s végül a Most.
A címeren egy madár látható fehér-narancssárga csíkokkal, s magán a címeren ott a Szent Korona.
A madár egy főnixmadár, mely ugye egy idő után elég, de feltámad poraiból. Jelen esetben ez azt hivatott jelképezni, hogy bár a csapat bele-beleszalad egy-egy vereségbe, de feláll, s újrakezdi. A címer az én ötletem volt és Ajpek Marián valósította meg még 2009-ben, egy szép tavaszi délutánon.
Ha jól tudom, 2011 májusában Gazdag József egy cikkben írt az FC Friends csapatáról és az FC Barcelonáról.
Igen. Írtam Gazdag Józsinak, hogy az évszázad meccse lesz a Pomléban, hiszen az első Somorja „B“/Tejfalu és az utolsó GBS Somorja/FC Friends játszott somorjai rangadót. Az eredmény végül 2:2 lett, úgy, hogy az elején 0:1-re vezettünk a megpattanó szabadrúgásommal. S Gazdag Józsi a foci őszinte szeretetében vont párhuzamot az FC Barcelona és az FC Friends között. Nagy megtiszteltetés volt, az biztos.
2009. április 5-én Gomba ellen játszottak
Így 10 év után visszanézve megérte?
Mindenképpen. Semmit sem csinálnék másképp, persze okosabb lennék a mai fejjel, de akkor, azzal a tudással, abban a helyzetben azt hiszem, hogy csoda volt, hogy elindult a dolog és hogy négy teljes szezont le tudtunk húzni a hivatalos bajnokságban, még ha nem is FC Friends Somorja néven.
Említetted, hogy a volt csapattársak mondogatták, jó lenne, ha megint lenne csapat. Van ennek valami esélye?
A megszűnés óta azt mondogattam, hogy nincs. Bár amióta nem edzettünk Kovács József mester úrral, azon voltam, hogy beajánljam őt valamelyik csallóközi csapathoz, hogy újra dolgozhassunk a keze alatt. Körülbelül fél éve körvonalazódik egy lehetőség. Van egy csallóközi csapat, azaz tavaly még volt csapat, de idén már nincs. S a helyi polgármester támogat abban, hogy ő legyen az edző. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.
Tehát újraindul az FC Friends?
Nem. Abban a formában, ahogy játszottunk, biztosan nem. Viszont van rá esély, hogy a Kovács mester tartotta edzéseken bárki részt vehessen. De erről egyelőre többet nem szeretnék mondani. Ez még a jövő zenéje. Egy biztos. Ha megvalósul a tervem, és ha végigcsináljuk, ahogy elterveztem, annak nagy visszhangja lesz!
