Selmecbánya Szentháromság terén áll a híres Hellenbach-ház, az eredetileg XV-XVI. századi reneszánsz épület, melyet később barokkosítottak. Ebben a házban lakott a város jeles szülötte, Hellenbach János Gottfried (1659-1728), a Felvidék egyik leggazdagabb mágnása; bányák, sörfőzdék és nagyszámú ingatlanok tulajdonosa, egyben a kor kiváló orvosa, aki olyan hírességeket gyógyított, mint I. Leopold vagy II. Rákóczi Ferenc. De mint a bányakamara grófja szintén híressé vált; híve és bizalmas embere lett II. Rákóczi Ferencnek is.
A kétszintes sárga épület később a bányabíróságnak, a Berggerichtnek, azaz a bányászat „legmagasabb instanciájának”, majd a bányakapitányságnak a székhelye lett. Aztán a Bányászati Akadémia egyik tanszéke kapott benne helyet. Ma a Dionyz Štúr Bányamúzeum székel benne: termeiben hatalmas kőzet- és ásványgyűjtemény látható, udvaráról pedig a patkó alakú, 76 m hosszú Mihály táró nyílik, amely látogatható.
A körmöcbányai gyökerű Hellenbach, aki már Selmecen látta meg a napvilágot, Wittenbergben tanult, ahol 1685-ben megszerezte az orvosi oklevelet. Állítólag itt jelent meg Dissertatioja is. Fiatal orvosként sikeresen gyógyított, s ez „az udvarhoz is utat nyitott neki”. Mint Szinnyei említi: „I. Leopoldnak egy baját sikeresen orvosolván, attól cs. kir. tanácsosi czímet és 1686-ban báróságot nyert”. (Szinnyei, 1896:668.)
A Felvidék különböző városaiban működött, s közben jelentős vagyonra tett szert. 1703-ban csatlakozott a kurucokhoz, s Rákóczi Ferenc az alsó-magyarországi kamara adminisztrátorává nevezte ki. „Ebben a minőségében, bányagrófi hatáskörrel sokat tett az ércbányák hozamának növelése érdekében, és Rákóczinak gazdasági ügyekben is egyik tanácsadója lett”. (Magyar Életrajzi Lexikon, 1967:703)
A selmecbányai Szentháromság-szobor (Fotó: Csáky Károly)
A bányák igazgatását „kemény kézzel” vezette. Mint a Borovszky-monográfiában olvassuk: „1707 szeptember havában az összes bányamunkások fellázadtak és ha Hellenbach báró erélyes, de egyszersmind veszélyes eljárásával a lázadásnak gyorsan véget nem vet, a valósággal feldühödött tömeg nagy veszedelembe sodorta volna a várost, de különösen a bányaműveket”. (Borovszky, 1906:122.) Sajnos, a keménykezű bányagróf a lázadást a szó szoros értelmében leverte, s „a rézpénzt elfogadni nem akaró bányászokra lövetett”. (Kapronczay, 1896:2085)
Az is igaz viszont, hogy Hellenbach mint a bányaorvosi tisztséget is betöltő kamaragróf „jelentős összegeket költött a bányavidék kórházainak felújítására”. (Kapronczay, 1986:2085) Mint Rákóczi tulajdonképpeni pénzügyi és kereskedelmi miniszterének „jelentős befolyása volt a korszerű katona-egészségügy kialakításában is”. (Kapronczay, 1986:2085.)
S mint a Borovszky-monográfiában olvashatjuk a továbbiakban: Hellenbach mindvégig kitartott Rákóczi mellett, „és fejedelmének letűnésével ő is letűnt a tettek mezejéről”. (1906:123.) 1708-ban a császári csapatok közeledte előtt használhatatlanná tette a bányák üzemelő gépeit. Lengyelországból, ahová Rákóczival együtt menekült, a szatmári béke (1711) után, amnesztiával tért haza. III. Károly hívta vissza, aki szintén kinevezte őt bányagróffá.
Mint Szinnyei írja: „A protestáns ügyek vezetésében is nevezetes része volt”. (1896:668.) 1721-ben az evangélikus egyház egyetemes felügyelője lett. 1728. október 17-én halt meg Selmecbányán.
