Vannak ez életben nehéz időszakok. Ilyen az, amikor közeli hozzátartozónk megbetegszik, állapota egyre rosszabb. Tehetetlennek érezzük magunkat, s azért, hogy a szenvedőn segítsünk, orvoshoz visszük. Tőle várjuk, hogy enyhítse kínjait, segítse nyugodt álomhoz.
Ahol nagybeteg van a családban, ott szinte elkerülhetetlen, hogy a családtag olykor-olykor a kórházi ügyeletre ne vigye szerettét. Ez viszont könnyen rémálommá válik, ha azt tapasztalja, hogyan bánnak ott az emberrel, főleg, ha már idős. A legtöbbször a jóérzés és a segíteni akarás szemernyi szikráját sem tapasztalja az ügyeletes orvosokban. Csak nyűg a páciens. Amikor egy orvos azzal küldi haza a mozdulni is alig bíró, nyelni nem tudó beteget, hogy otthon adjanak neki teát, enyhén szólva is megáll az ész… Vagy amikor azt vágják a hozzátartozó fejéhez, minek hozták be, ez az állapot a betegséggel jár, ez már jobb nem lesz, csak rosszabb… És még ezek az orvosok akarnak magasabb fizetést!? Pályatévesztett emberek, akiknek semmi keresnivalójuk az egészségügyben!
Ahol nagybeteg van a családban, ott sajnos, idővel már lehetetlenné válhat, hogy az egyre elesettebb beteget autóval szállítsák be a kórházba. Ilyenkor nem marad más hátra, mint mentőt hívni. Ez sem egyszerű procedúra, mert a vonal túlsó végéről sorjáznak a kérdések, a diagnózisokat, a beteg pillanatnyi állapotát illetően. Nem árt, ha kéznél van valamelyik orvosi zárójelentés, amiről be lehet olvasni a kórok neveit, mintegy bizonyítva, hogy nem szórakozásból hívja ki az ember a mentőt… Csoda-e, ha ezek után rettegéssel várja, ki fog kijönni szerettéhez.
Még szerencse, hogy az ember néha-néha kellemesen csalódik. Mert igenis vannak áldozatkész (mentő)orvosok. Akik úgy szólnak a beteghez és hozzátartozójához, mint egy falat kenyér. Minden szavuk felér egy enyhébb nyugtatóval… Amikor elég nekik egy ránézés az ágyban mozdulatlanul fekvő, szenvedő betegre, s máris tudják, hogy itt valóban súlyos esetről van szó. Máris szúrják az infúziót, veszik a vért, hamar kiírják a papírokat és ők maguk is cipelik a beteget – a mentőssel együtt – a szirénás autóhoz.
Mikor elindul a mentő, a hozzátartozó magában felsóhajt, s hálát ad az égnek, hogy ilyen orvost küldött. Aki felismerte a páciensben az embert s hozzátartozójában az érte kimondhatatlanul aggódó családtagot. Nagy kár, hogy belőlük oly kevés van, míg szenvedő emberből egyre több.
