Dr. Ujváry Zoltán a Debreceni Egyetem tudományos munkatársa, magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár volt. A Sajó völgyében született, Debrecenben élt. Oktatói tevékenységét a népballada, dramatikus népszokások, folklórkutatás története területén fejtette ki. Figyelme központjában a határon túli magyarság sorsa állt, felkutatta Gömör történelmét és néphagyományát.
Pótolhatatlan veszteség érte a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karát, a Néprajzi Tanszéket, az egész európai néprajztudományt: 86 éves korában elhunyt a kar meghatározó oktatója, professor emeritusa, Ujváry Zoltán – írja a Hajdú-Bihar megyei lap. Hozzáteszik, nem született debreceninek, de tanulmányai, munkája során azzá vált, igazi cívis polgárrá lett az évtizedek során.
Ujváry Zoltán 1932. január 25-én született a Sajó-völgyi Hét községben. Hét az egykori Gömör megyéhez tartozott, ma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében találjuk. Gömöri származását szívén viselte. 1992-ben az elnökletével Debrecenben működő ETNICA Alapítvány megalapította a Pro Gömör Díjat.
Egész életét a Debreceni Egyetem néprajzi tanszékén töltötte, 1979-től nyugdíjazásáig tanszékvezető egyetemi tanárként, 2002-től pedig professor emeritusként dolgozott. Debrecenben, az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem bölcsészettudományi karán 1955-ben magyar nyelv és irodalom szakon szerzett diplomát. Az agrárkultuszról szóló könyvéért Nemzetközi Pietré díjat kapott, mely díjat többször is átvehette. Megkapta az Ortutay Gyula, Móra Ferenc, Györffy István emlékérmeket, a Rádió Nívódíját, a Hajdú-Bihar megye Kölcsey-díját, a Borsod-Abaúj megye Alkotó-díját, Debrecen város Csokonai-díját és a Pro Urbe díjat. Kitüntették a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjével is.
1968 és 2008 között számtalan publikációja jelent meg. 1977-ben kiadta a Gömöri népdalok és népballadák gyűjteményét, 1986-ban Fejezetek Gömör folklórjához címmel írt munkát, 1988-ban megjelent az Adomák Gömörből című műve. Leírta 1990-ban a farsangi népszokásokat, Mátyás király gömöri hagyományait. A következő évben a Népi táplálkozás három gömöri völgyben című munkája után a Szülőföldön hontalanul című könyve alapmunkának számított a kitelepítések és deportálások megismerésének a történetéhez, melyet 1996-ban harmadszor is kiadott. Közben 1995-ben megjelent a Huncut adomák Gömörből gyűjtése, mely szintén több kiadást élt meg.
A Szülőföldön hontalanul munkájában egy lévárti család sorsán keresztül dolgozta fel a Beneš-dekrétumok általi jogfosztottság korszakának eseményeit. A könyv azóta magyarul több kiadásban megjelent, 1997-ben a Lilium Aurum szlovák nyelven is kiadta. 2004-ben Lévárt község díszpolgárává avatta.
A Debreceni Egyetem által közölt halálhír szerint hozzátartozói kívánságára Ujváry Zoltánt szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.
***
Takács András alábbi írása A legkisebb fiú vándorlásai című könyvében jelent meg 2010-ben. Ezzel az írással tiszteleg Ujváry Zoltán professzor, ahogy nevezi, az igen nagy „gömörológus” emléke előtt, aki életének és erejének jelentős részét a volt Gömör megye hagyománykultúrájának kutatására fordította.
A beszélgetés Ujváry Zoltán (UZ) egyetemi tanárral, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének vezetőjével a Pátria Rádióban hangzott el 1994. április 14-én.
Tudom róla, mert vagy harminc éve együtt fut az életpályánk, hogy gömöri születésű, a határnak Magyarország felé eső részéről, a Sajó parti Hét községből való, és azt is tudom róla, hogy Gömör hagyományainak nagy-nagy kutatója. Ebből a témakörből több tudományos munkája, publikációja látott már napvilágot. Két-három évvel ezelőtt meglepett bennünket egy újabb kiadvánnyal, a Szülőföldön hontalanul című könyvecskével, amely a kutatói munka, a falujárás, az emberekkel beszélgetés eredményeképpen egy olyan területet tár fel, amely terület nagyon érzékeny és fájó sebe a szlovákiai magyaroknak. A Csehországba kitelepítettek, a Csehországba „munkaerőként toborozottak“ kérdésének az életproblémáit tárta fel, írta le egy lévárti család sorsán keresztülvezetve. 1990-ben két hetet töltöttem a Vály-völgyében néprajzgyűjtéssel, ez a terület szomszédos a nevezett községekkel. Nekem is beszéltek hasonló eseményekről, pl.: Ibos Istvánné Zsábok Piroska (Nagybalog, 1902) elmondta hasonló kálváriáját. Kérlek Zoltán, szóljál erről a „melléktermékről“?
Valóban mellékterméknek tekinthető, nagyon fájdalmas mellékterméknek. Amikor a szlovákiai Gömörben elkezdtem a kutatásokat, akkor lépten-nyomon a parasztemberek visszaemlékezéseiből a deportálások időszakára is szomorú fény derült. Amikor 1946-47 telén a magyarokat nemcsak Gömörből, hanem Szlovákia más területeiről is Csehországba deportálták, akkor én még kisfiú voltam, de érzékeltem már a szomorú eseményt, tekintettel arra, hogy a nagyszüleim a szlovákiai oldalán éltek Gömörnek. A nagybátyám is menekült. Átszökött Magyarországra, és nálunk Hétben húzódott meg egy ideig, és csak, amikor konszolidálódott a helyzet, akkor szökött vissza a szülőföldjére. A szomorú és a keserű események, ahogy a jegyzetfüzetemben egymásutánjában lejegyzésre kerültek, arra gondoltam, hogy ezt meg kellene írni. Janics Kálmánnak van egy dokumentumkötete, amely erről a gyászos időszakról szól, azonban a dokumentumkötet nem tudja visszaadni azt a fájdalmat, azt a keserűséget, amit az egyszerű ember, a parasztság átélt a deportálások időszakában.
Igen, Janics Kálmán abban az időben ott azon a vidéken, Jolsván volt körzeti orvos. Tudjuk róla, hogy Ő az orvosi praxisa mellett már az első köztársaság alatt is komoly politikai tevékenységet fejtett ki -, figyelemmel kísérhette ezt az esetet, rögzíthette azokat a tényeket, mely tények, statisztikai adatok megjelentek az újságokban, vagy valahol másutt, ő ezeket a tényeket dolgozta fel a könyvében. De Te, az emberek lelkét, az emberek lelkivilágában okozott kárt próbáltad kinyomozni, megfogalmazni.
Egy lévárti parasztember mondta el kitelepítésének történetét, de természetesen nemcsak a magáét, hanem az egész falu kitelepítésének a történetét is. Ez az ember bíró volt, a nevét nem említem a munkámban, mert már időközben elhalálozott. A fia arra kért engemet, hogy ne említsem a nevüket, ne említsem a családot, mert fél a retorziótól. Tehát még az 1990-es években is ilyen problémák merülnek föl egy negyven évvel korábbi, az akkori Szlovák, illetve Csehszlovák Állam által tulajdonképpen akár nemzetközi bűntettnek tekinthető esemény miatt, még most is félelem tölti el a szenvedő fél utódait. Ez a parasztember, és természetesen a felesége, a családja több alkalommal – amikor a faluban voltam, náluk laktam –, vissza-visszatérően egy-egy epizódot mondtak el a 46-47-es kitelepítések kapcsán. Ezeket én lejegyeztem, és voltaképpen egy kicsit irodalmi stílusban megfogalmaztam és megszerkesztettem ennek az időszaknak a nép által elmondott, majdnem most már úgy is mondhatnám, hogy hagyományozott történelmét.
Mi gömöriek köszönjük, meg egyáltalán mi felvidékiek köszönjük, hogy erre vállalkoztál. Én is gyermekkori élményemmel tudom ezt a kort alátámasztani: egyrészt a szüleimnek, a saját családomnak a sorsával, akiktől 1947. február 22-én váltam el, átszöktem Miskolcra magyar nyelven folytatni a gimnáziumi iskolai éveimet, akkor otthon úgy váltunk el, hogy már csomagolt a család és nem tudta, hogy Csehországba, vagy Magyarországra telepítik ki őket. A másik, ami Téged, illetve a Te szülőfaludat Hétet is érint: a falunkból az egyik család, a velünk szemben lakó Kucserák Laci bácsiék éppen a kitelepítés, a Csehországba hurcolás elől az utolsó pillanatban menekültek el, és találtak otthont nálatok Hétben. Hát, ilyen élmények kapcsolnak össze bennünket, s mi gyerekek igazán az érzelmi oldalát vittük akkor magunkkal, de ez az érzelmi oldal egész életünkre hatással bírt.
Igen, én azt szeretném, és ez rendkívül fontos volna, hogy az ilyen jellegű munkák, akár a Janics Kálmáné, – és természetesen mások is írtak a deportálásokról – szlovák nyelven is megjelenhetnének. Tudniillik mi magyarok átéltük, tudjuk, elődeink is átélték, ők is tudják, hogy mi és hogyan történt, milyen megaláztatásban volt része a magyar nemzetiségnek, de a szlovákok erről mit sem tudnak. Nekem az az érzésem, hogy ha ezeket a munkákat szlovák nyelven is olvashatnák, a szlovákok is olvashatnák, akkor talán másképpen tekinthetnének, tekintenének a magyar nemzetiségre, és erre az igazságtalan időszakra.
Bízzunk abban, hogy erre is sor kerül, mint ahogyan sor került Miroslav Kusý komoly gondolatainak magyarra fordítására, mint ahogyan sor kerül lassan az egyes bennünket ért sérelmek szlovák nyelven tolmácsolására is. Valamikor sor kerül ennek az időszaknak a történelmi értékelésére és kellőképpen, kellő hangsúllyal elmondják, tudatják a szlovák, illetve a más szláv nyelven értő, olvasó emberek részére is e korszakot. Köszönöm a beszélgetést.
***
Mint írtuk, ezen beszélgetést követően három év múlva megjelent szlovák nyelven is a kiadvány. Azóta eltelt 20 év. A szlovákok közfelfogásában viszont semmi nem változott. Ujváry Zoltán halálával pedig az égető probléma egy újabb lámpása hunyt ki.
(haon.hu, neprajz.unideb.hu/Felvidék.ma)
