Az elnökválasztás fejleményei kapcsán jutott eszembe, hogy talán érdemes volna a közösségi médiumok által terjesztett féligazságok, hazugságok terjesztése mellett feltenni a kérdést, hogy az agyondicsőített demokráciában vajon milyen választási lehetőségük van azoknak a polgároknak, akik a jelenlegi jelöltek egyikét sem tartják arra érdemesnek, hogy szavazatukkal támogassák?
Ugyanis nyilvánvalóan valakire, a jelenlegi jelöltektől jelentősen eltérő alkatú jelöltre szívesen szavaznának, ám a demokrácia keretében jelenleg regnáló többség sajnos nem teremtett olyan körülményeket, hogy a mai maffiózóktól jelentősen eltérő jellemű és alkatú jelöltek a jelöltségért harcba szálljanak és demokratikus lehetőséget teremthessenek a maffiózók megbuktatására és a közéletből való eltávolítására.
Ugyanis a nagy demokratikus egyenlőségi elv szerint egyetlen lehetőségük marad, ez pedig a távolmaradás. Sajnos
a távolmaradással csak azt lehet elérni, hogy azok döntenek, akik a jelenlegi maffiózók jellembeli hiányosságait elfogadhatónak tartják és a kivételezést és protekcionizmust elfogadható közösségi magatartásként könyvelik el.
Nyilvánvaló, hogy az ilyen rendszeren belül lassan növekszik a hátrányosan megkülönböztetett „egyenlők” száma és a távol maradóknak még néhány távolmaradással lesz esélyük arra, hogy a bűnözői hajlammal párosuló telhetetlenség annyi károsultat termeljen, ami elegendő lesz a bűnözők likvidálásához. Sajnos azonban az emberiség által eddig véghezvitt forradalmak során a forradalmárok soraiba folyton újabb és újabb bűnözők férkőztek. Ők a forradalmárok győzelemnek hitt elégedettségét kihasználva újabb és újabb bűnpártolási technikákat csempésztek a forradalmi változások eredményei közé és pusztán csak annyi változás történt a forradalmaknak köszönhetően, hogy a gyilkosok helyett a rablók hatalmát szentesítették.
Ilyen módon nem marad más lehetőség, mint minden nehezítő körülmény ellenére kitartani az igazság mellett és akkor is igazat mondani, ha a környezetünk igazmondó elveink ellen érvel. Persze ennek köszönhetően talán csak nagyon sokára lesz olyan az emberi társadalom, hogy a többség belátja, az ilyen-olyan indokkal helyesnek és elfogadhatónak hirdetett hazugságok csak ideig-óráig teremnek gyümölcsöt, ráadásul az ilyen gyümölcsből mindig és mindenkor csak a kiválasztottaknak jut, a többiek a nagy egyenlőség keretein belül éhhalálra vannak ítélve.
Míg a gyümölcsszedők fejében is beérik a gondolat, hogy mi lesz velünk, ha egyszer kimaradunk a gyümölcsszedők táborából és az ilyen kételyeikre választ keresve belátják, hogy biztos jövőt csak az éhezők pártjára állva teremthetnek, addig sajnos néhány gyengébb szervezetű éhező földi pályája véget fog érni.
Ez hát a távolmaradás perspektívája!
