Amikor Lendvay Tibor tanárkollégám megkért, hogy olvassam el a tíz éve elhunyt édesanyjának egy nagy vonalas füzetbe leírt visszaemlékezéseit, illetve azok számítógépes változatát, örömmel tettem, mert minden ilyen hagyaték érdekel. Nagy élvezettel olvastam a kézirat valamennyi lapját, hisz egy jól megírt, élvezetes, értelmes és értékes anyagról volt szó. Biztattam is az 1926-ban született Lendvay Jánosné fiát, hogy a XX. század tragédiáiról, a család változatos eseményeiről s nem éppen könnyű sorsfordulós életéről, Kistúr történetéről, népi hagyományairól készített munkát minél előbb meg kellene jelentetni.
Lendvay Tibor azóta megszerkesztette a kéziratot, kiegészítve azt a család gazdag fényképtárából válogatott régi fotókkal, s 2018-ban az utódok támogatásával a kötet magánkiadásban megjelent. A szerkesztő szerényen megjegyzi: „Jó lenne ezeket az írásokat legalább a család tagjainak és a közelebbi ismerősöknek a kezébe adni“. Nos, én azt mondom: a közel kétszáz oldalas könyvet érdemes másoknak is elolvasniuk. A hajdani három Túr község mai lakóinak például, nekünk Ipoly mentieknek, sőt még a régiótól távolabb lévőknek is. Mindazoknak, akik szeretik szülőföldjüket, fogékonyak a hagyományaink iránt. Mert, mint Lendvay Tibor írja az előszóban:
A visszaemlékezéseken keresztül többet megtudhatunk gyökereinkről, múltunkról, és pontosabban fogjuk érteni az 20. századi történelmet is.
Az írásokat két nagyobb fejezetbe csoportosította a szerkesztő. Az első a Visszaemlékezés életemre címet kapta. Egyfajta kis önéletrajznak, naplónak is tekinthető ez a rész megrázó történeteivel, ám az élni akarást, a vitalitást, a mindig talpra állást és annak szükségét sugalló soraival. Hiszen szó esik benne az olyan sorsfordulókról, mint a visszacsatolás, a háború borzalmai, a meghurcolások és kitelepítések, a család csehországi kálváriája, a törvényenkívüliség, a természeti csapások sorozata.
Húsvéti körmenet Kistúron (Csáky Károly, archív felv.)
A második rész – a Szülőfalum hagyományai és szokásai – részletesen bemutatja a gyermek- és ifjúkort: az iskolát, a libapásztorkodást, a legényavatást, a sorozást és a nagy múltú kistúri leányegyletet. Ezek a feljegyzések helytörténeti és néprajzi szempontból egyaránt értékesek. Az utóbbi szempontból még értékesebb az ünnepeket bemutató rész. Itt elsősorban a karácsonyról, a farsangról, a húsvétról, a pünkösdről, valamint a vendégségről, a lakodalomról és a keresztelőről, pontosabban azok néprajzi vonatkozásairól, kistúri sajátosságairól olvashatunk egyet s mást.
Külön kiemelném a régi munkafolyamatokat, munkavégzéseket leíró részeket, azaz a munka néprajzát. Az aratásról, a kenyérsütésről, a dohánymunkáról, a szüretről, a kukorica- és tollfosztásról egyaránt szó esik itt, akárcsak a gyümölcsök egykori tárolási módjairól vagy a Szent Mihály havi szokásokról. Nagy nyeresége a néprajznak, hogy a tájainkon is régi hagyománnyal rendelkező dohánytermesztést és feldolgozást, a köré épült szokásokat részletesen és nagy alapossággal írta le Lendvay Jánosné.
Most boldog lehet ott fenn a mennyben, hogy sorait az utódok olvasgatják. Mi, szakmabeliek pedig örülünk annak, hogy azt a szép munkát, melynek gyümölcse most érett be, annak idején elvégezte.
