Ki ne ismerné Dózsa György nevét és történetét, s ki ne ismerné a Boráros Színházat és Boráros Imre Kossuth-díjas színészünket? Dózsa neve a magyar történelemben éppúgy, mint Borárosé a Felvidéken, fogalommá vált.
Szombaton volt az évfordulója annak, hogy az akkor 44 éves parasztvezért 1514. július 20-án kegyetlenül kivégezték. Az 5 éves Boráros Színház minden évben új műsorral, előadóesttel, monodrámával vagy előadással lepi meg szeretett közönségét Komáromban, a Felvidéken vagy éppen valamelyik szomszédos ország magyarlakta településén.
Idén július 20-án Székely János Dózsa című, megrázó erejű felújított monodrámáját mutatta be a Kultúrpalotában, ugyanazon a helyen, ahol 1985-ben már egyszer láthatták a komáromiak.
Az előadás támogatója a Csemadok városi szervezete, melynek nevében Stubendek László elnök köszöntötte az egybegyűlteket.
A téma – talán nem is gondolnánk – ismét aktuális, hiszen az író a főszereplőn keresztül több nagyon időszerű kérdésre keresi a választ. Olyanokra, mint a vezető és a nép kapcsolata, milyen a jó vezető, valamint, hogy egy társadalmat, országot vagy kontinenst vajon megfelelő emberekre bíztak-e? Természetesen a hit védelme, s ezáltal európaiságunk megvédése is szerepel a mű üzenetében.
Boráros Imre vérbeli színészalkat, aki a fojtott szenvedélyű, erőteljesen körvonalazott figurák, s a megragadó drámai alakítások mellett bármilyen bohózat mulatságos hősét is remekül formálja meg.
Most az egyik legnehezebb prózai műfajhoz, a monodrámához nyúlt. „Szeretem ezt a monodrámát, a benne rejlő hatalmas drámaiságot és a mű üzenetét is, s a mai napig igazi kihívásnak érzem. Amikor a színész egymagában áll ki a közönség elé, előadása csak akkor lesz hiteles, ha a publikummal közös atmoszférát tud teremteni” – mondta.
(Fotó: Kelem Terézia/Felvidék.ma)
Röviden idézzük fel az 505 évvel ezelőtt történteket: 1514-ben Bakócz Tamás esztergomi érsek törökellenes keresztes hadjáratot hirdetett. A jobbágyok nagy tömegben jelentkeztek, hiszen szabadságjogokat, esetleges jobbágyfelszabadítást ígértek nekik. Több helyen gyülekeztek az országban, a fősereg Pesten. A főurak közül azonban senki sem vállalta a rosszul felfegyverzett, fegyelmezetlen tömeg vezetését, így az érsek egy ismeretlen katonára, Székely vagy közismertebb nevén Dózsa Györgyre bízta a vezérséget. Neki állítólag voltak harci tapasztalatai, korábbi történetírásunk szerint végvári vitéz volt, aki kitüntette magát egy török vitéz elleni párbajával.
Tudnunk kell, hogy Dózsa eredetileg nem tervezett háborút a nemesség ellen. Az érsek viszont megijedt a nagy tömegtől, amelyet egyre nehezebb volt fegyelmezni, ellátni, ezért leállította a toborzást, Dózsának pedig megparancsolta, hogy vonuljon délre és csatlakozzon a török elleni harcban Szapolyai János erdélyi vajdához. A fegyelmezetlen sereg fosztogatni kezdett, mivel az ellátásuk nem volt biztosítva, megtámadta és felgyújtotta a nemesi kastélyokat, az elfogott nemeseket nagy kegyetlenséggel kivégezték. Szapolyai serege a parasztsereget szétverte, Dózsát pedig foglyul ejtették, s Szapolyai különös kegyetlenséggel végeztette ki, fejére izzó vaskoronát tettek. A történészek egy része a tüzes trónt cáfolja, szerintük ez az írók fantáziájának szüleménye (lásd Petőfinél).
Egyes történészek a középkor legfontosabb eseményeinek a parasztfelkeléseket tartották, mint a feudalizmus elleni osztályharc kiemelkedő megnyilvánulásait.
Így aztán Dózsa hős lett, aki a jobbágyok felszabadításáért küzdött. Valójában a parasztháború egy tragikus esemény volt a magyar történelemben, az országban nagy pusztítást okozott, szerepe volt annak legyengítésében, amely végül a mohácsi katasztrófához vezetett.
Az így megkínzott és vélhetőleg eszméletét vesztett vértanú testével ekkor pokoli színjátékot kezdtek. A hóhérnak az volt az utasítása, hogy Dózsa György testőrségének kiéheztetett tagjaival haraptasson egy-egy húscafatot az elítélt testéből.
Boráros Imre tökéletes hitelességgel formálta meg Dózsa történelmi alakját. Az előadásból sugárzott a belső azonosulás, a lelkierő, a magyar történelem, történelmi alakjaink és a nép iránti szeretet, tisztelet. Csodát láttunk, egy igazi átváltozást, mert Dózsává lenni nem egyszerű dolog.
