A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum decemberben egy pigmenthiányos mezei verebet (Passer montanus) választott a hónap műtárgyává, amelyet december végéig nézhetnek meg a múzeumba látogatók. A veréb ajándékként került a múzeum tulajdonába, de hogy mikor, arról nincsenek feljegyzések.
Nem is olyan régen a mezei veréb a házi verébbel együtt még rendkívül népszerű, mindennapi madár volt Közép- és Nyugat-Európában (de Japánban és Kínában is előfordul, ahogy különböző alfajokban Indiában, Szumátrán, Jáván, Borneón és Tajvanon is), mára azonban számuk drasztikusan megfogyott (a britek verébállománya az eredeti létszám 3%-ára csökkent).
Magyarországon védetté nyilvánították, s 2007-ben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Az év madarává is nyilvánította.
Mezei verebek. (Fotó: Fodor Henrietta)
Az intenzív, ipari jellegű gazdálkodás, a fokozott vegyszerhasználat, a veszteségmentes terménybetakarítás miatt jelentősen szűkült a mezei és a házi veréb élettere és táplálékbázisa is. Falun is egyre kevesebb háziállatot tartanak, amelyek körül sok rovar is megtalálható volt és ezeket a verebek gyűjtötték össze, ahogy kivették a részüket a háziállatoknak adott tápból is.
A mezei veréb a házi verébbel ellentétben szabad mezők, lomberdők lakója. Az emberi lakások környékét leginkább csak télen keresi föl, amikor gyakori vendége az etetőknek is.
A Gömör-Kishonti Múzeum gyűjteményében található egy albínó mezei veréb preparátuma is, amely ugyan nem teljesen fehér, de erőteljesen pigmenthiányos. Gálfy Mónika, a múzeum ornitológusa elárulta portálunknak, hogy alkalmanként előfordul, hogy pigmenthiányos egyedek bukkannak fel a természetben (legyen az emlős vagy madár), amelyek egy része teljesen fehér (a régióban több teljesen fehér őzzel is lehetett találkozni, egyiket a mátraverebélyi erdőben kaptak lencsevégre), s ezeknek általában a szemük piros.
Fotó: Jakab Lászlóné Emese
De vannak kevésbé pigmenthiányos egyedek is, ezek közé tartozik a most kiállított mezei veréb is, amely nem teljesen fehér, inkább krémszínű, a fején alig látható sapka, a csőre alatt fekete folt, ahogy az arcán és a tollazata egyéb részein is találhatóak sötétebb foltok, amely bizonyítja, hogy nem teljesen albínó egyedről van szó. Ezek az albínó vagy pigmenthiányos egyedek sokkal veszélyeztetettebbek mint a társaik, ugyanis eleve gyengébb testalkatúak, valamint sokkal inkább ki vannak téve a ragadozóknak, hiszen főleg nyáron nem képesek elrejteni magukat azok elől.
