Ma van a boldogság világnapja, s ennek olvastán most képzeletben akár lapozhatnánk is tovább, hiszen a naptárban minden naphoz rendeltek egy világnapot, ám ennél – kiváltképp ezekben a koronavírustól fertőzött időkben – mégis érdemes néhány gondolat erejéig elidőznünk.
Amikor az ENSZ Közgyűlése 2012 júniusában a boldogság nemzetközi napjává nyilvánította ezt a napot, hangsúlyozta, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A boldogság nemzetközi napjának ötlete talán nem véletlenül egy kis himalájai buddhista királyságból, Bhutántól származik. Az ázsiai ország a világon elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, úgy vélekedvén, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék.
A boldogság talán a legáltalánosabb, legnemzetközibb cél, kék madarát egyaránt keresi élete során mindenki, fajra, nemre, vallási meggyőződésre való tekintet nélkül, vágyik rá szegény, kutatja mibenlétét a gazdag, s figyelemreméltó, hogy sokszor a szegény lel rá hamarabb.
Pénzért ugyanis nem megvásárolható, még akkor sem, ha a pénz ideig-óráig hozzásegíthet, hogy úgy véljük, rátaláltunk. A pénznek azonban nem a boldogsághoz, sokkal inkább a biztonsághoz, a biztonságérzethez van köze. Keressük a boldogságot a világban, a kapcsolatokban, a munkában és a szórakozásban, keressük mindenütt, mégsem találjuk!
Vannak, akik egy életen át űzik, és közben nincs idejük észrevenni, amikor megélik, mert valami nagynak, rendkívülinek képzelik el. Holott a boldogság nem egy misztikus dolog, sokszor, miközben keressük, ott van velünk, szürke hétköznapjaink minden pillanatában, s csak arra vár, hogy észrevegyük, ott van, ahol megtaláljuk, nem pedig ott, ahol sokszor tévesen keressük.
Akárhogy is nézzük, a boldogság titka az emberekkel való viszonyainkban van elrejtve. Azok az emberek, családok érzik magukat boldognak, akik szeretetben, jó emberi viszonyok között élnek, akiknek a kapcsolatait a megértés és a tisztelet jellemzi, és akiknek széles a baráti, családi, kapcsolati hálózatuk, mert ők mindig remélhetnek segítséget és támogatást a különböző élethelyzetekben.
Amikor a boldogságról beszélünk, nem a tartós boldogságra kell gondolni, mely valójában nem létezik. Inkább arra, amikor átéljük egy-egy pillanat szépségét, fontosságát, mert a boldogság általában csak egy pillanatnyi érzet, sok apró, alig érzékelhető mozzanatokból is állhat. De ezeket a pillanatokat, mozzanatokat észre kell vennünk, meg kell ragadnunk.
Az apró örömök, varázslatos pillanatok itt vannak körülöttünk. Egy gyermeki kacagásban, baráti kézszorításban, a tavaszi madárdalban, édesanyánk frissen sült kalácsának illatában, egy szál virágban, egy biztató szóban, egy kutya ragaszkodásában, egy tisztán csengő énekhangban, a jól végzett munka örömében, megannyi apróságban. Néha nehezen vesszük ezeket észre. Sőt, sajnálatos módon általában már csak akkor ismerjük fel őket, amikor tovatűntek.
Néha elég egy apró változás, amely újdonságot, örömet hoz az életünkbe, és boldognak érezzük magunkat. Mindenkinek más dolog lehet ez a boldogságot hozó apróság, általános recept nincs rá.
Kinek-kinek magának kell átgondolnia, mi is jelenthet számára boldogságot. Például ha egy hosszú sétát teszünk a természetben. Vagy, amikor a családból, baráti körünkből meglepünk valakit valami aprósággal. Ha újra elmegyünk gyerekkorunk kedvenc búvóhelyére. Ha főzőcskézünk, mézeskalácsot sütünk, vagy egy jót beszélgetünk a barátainkkal.
Ezeket adagoljuk, mintha gyermekként egy adventi kalendárium ablakait nyitogatnánk napról napra, várva az ünnepet. És ne feledjük, hogy a boldogság nem a pénzen, sokkal inkább a barátságokon és az egészségi állapoton múlik, vagy azon, hogy olyan munkát végezhetünk-e, ami örömet okoz, amiben kiteljesedhetünk.
Mindezekért a boldogságmorzsákért tenni kell, építeni és ápolni kell őket.
S végezetül, ha valaki képes arra, hogy őszintén szeressen és vannak körülötte, akiket szerethet és tud nekik segíteni, akkor boldognak mondhatja magát. Ezt pedig kiváltképp érdemes megszívlelni ezekben a válságos napokban, hetekben, amikor különösen oda kell figyelnünk egymásra…
