A „Legbátrabb Város” büntetés-végrehajtási intézetében, a balassagyarmati börtönben a fogvatartottak nem mindennapi vállalkozásba fogtak – a lengyel–magyar vértanú, Isten szolgája, Esterházy János életét, pontosabban börtönéveit feldolgozó színdarabot valósítottak meg az intézményben, A 7832-es számú rab címmel, Tóth István „Kígyó” fogvatartott rendezésében. Az intézmény lakói maguk írták a drámát, és maguk is adták elő, szintén saját zenei kísérettel. A járvány miatt zártkörű volt a bemutató, de amint a pandémia elmúlik, nyilvánosan is előadják majd.
A fogvatartottakat arról kérdeztük, honnan jött az ötlet, hogy darabot kellene készíteni Esterházy János életéről?
2019-ben Szent Adorján (a büntetés-végrehajtás védőszentje) életéről készítettünk egy darabot, melyet az Adorján-év zárásaként a József Attila Színházban adtunk elő. Ez meghatározó élmény volt számunkra, és reméljük, hogy a nézők számára is. Ezen a sikeren felbuzdulva kerestük az újabb kihívást, amire nem is kellett sokáig várni. Intézetünk parancsnoka által ismerhettük meg Esterházy János életét, ami – csak a börtönévek miatt is – azonnal elindított egy folyamatot bennünk. Így született meg „A 7832-es számú rab” című darab, melyet Esterházy János börtönévei, az arról rendelkezésre álló kevéske dokumentáció ihletett. A darabban igyekeztünk Esterházy János élettörténetéhez hű maradni, hisz élete, erős hite példa lehet mindenki számára.
István Károlyné programszervezőtől, a drámapedagógiai csoport vezetőjétől arról érdeklődtünk, vajon milyen szerepet játszik a büntetés-végrehajtás hatékonyságában és a sikeres rehabilitációban a kultúra és a művészet?
Szervezetünk megnevezésében benne van az alapvető feladatunk, azaz a kiszabott büntetések végrehajtása. Ezen belül, természetesen a törvényi keretek között, lehet emberarcúvá változtatni a munkánkat. Nem feladatunk ítélkezni az elítéltek felett, nem is akarjuk ezt megtenni. Nekünk azzal kell foglalkozni, hogyan tudjuk elősegíteni azoknak a sémáknak a megváltoztatását, melyek a bűn elkövetéséhez vezettek. Mit kell tennünk ahhoz, hogy a fogvatartottakban elindulhasson a változtatni akarás gondolata?
A bűncselekmény elkövetésével vétettek a társadalmi normák ellen, megbillen az egyensúly. Természetes emberi reakció az egyensúlyra törekvés, de addig, amíg az a hárítással, és a körülményekre való hivatkozással érhető el, nincs fejlődés. Abban a pillanatban, amikor felvállalja tettéért a felelősséget, lehet továbblépni: teret kell biztosítani a jóvátételre. Ennek az eszköze lehet a művészeti, kulturális tevékenység is.
Itt szeretnék idézni egy elítélttől, aki szereplőként részt vett a József Attila Színházban:
„Mi, fogvatartottak kevés pozitív szállal csatlakozunk a társadalmi normákhoz, gazdasági és fizikai értelemben is bántottuk az embereket. Egy idő után le is mondunk arról, hogy a hasznos világ részei lehessünk, mint ahogyan a világ is lemondott rólunk. A bv-ben szervezett kulturális és művészeti foglalkozások számunkra egy teljesen új dimenziót nyitnak: meg kell tanulni a szöveget, a sikeres előadás kedvéért össze kell fognunk, közönség előtt be kell mutatnunk, amit tanultunk, és ezután jön a teljesen valószínűtlen végkifejlet: megtapsolnak. Állok én, az elítélt az egész estét betöltő priuszommal a József Attila Színház színpadán. Előadás vége. Vastaps. Ki tapsol? A könnyes szemű nevelőnk, a börtönlelkész, a parancsnok úr, a minket őrző morcos bevetéses fekete ruhások. Ki jön személyesen gratulálni? A büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese, aztán Nemcsák Károly színművész, igazgató és ott állok egy színpadon a Kormorános Szűts Pistával, valamint az azóta Liszt-díjas zongoraművésszel, Várnagy Andival. Ahogy ott állok, megáll az idő és lepereg előttem az életem. Sok, nagyon sok benne a szemét. Elfog a szégyen. Aztán tisztul a kép, hallom a tapsot, szaladnak a színpadra a gyerekek és Böjte Csaba atya, szintén gratulálni. Andi a zongorához ül és mi, a gyarmati sittesek együtt énekelünk a dévai árvákkal… soha többet nem lehetek ilyen emberek terhére, nem bánthatom őket, nem bűnözhetek.”
Mekkora a fogvatartottak igénye a kultúrára – kielégítést nyernek ezek az igények, vagy van fejlesztendő terület, hogy több kulturális tartalmat tudjanak fogyasztani a börtönévek alatt?
A fogvatartottak saját szabadidejükről a saját belátásuk szerint döntenek. Mi rengeteg lehetőséget mutatunk számunkra – tanulás, könyvtár, színjátszócsoport, zenekar, vetélkedők, ünnepségek, egyéb foglalkozások, melyeken igényük szerint vehetnek részt. Tapasztalatunk szerint ezt a fajta tevékenységet is tanulni kell, de elmondhatjuk, hogy a rendezvényekre, foglalkozásokra általában túljelentkezés van. A járvány most visszafogta a személyes részvétellel zajló eseményeket, de a kultúrát így is behozzuk a falakon belülre. A zárt láncú videórendszeren korábbi fogvatartotti előadásokat vetítünk le, rendszeresen megoldandó olvasónaplókat adunk ki, és minden egyéb lehetséges módon elősegítjük a kulturális tartalmak megjelenését.
A Balassagyarmati Fegyház és Börtön kápolnájában előadott darabról készült felvétel, a járványhelyzet miatt azonban a közönség elmaradt. Tervezik a jövőben előadni a darabot nagyközönség előtt?
Igen, terveink között szerepel az élő bemutató is, de mindannyiunk közös érdeke, hogy ezzel várjuk meg a járvány elmúltát.
Ismét a fogvatartottaktól kérdezem, vajon Esterházy János életéből milyen tanulságokat tudnak levonni?
Esterházy János egy nagyon különleges ember volt. Bárcsak minden ember olyan higgadtan tudná viselni a sorsát! Talán azt tanulhatnánk meg tőle, hogy nem a körülmények határozzák meg az ember személyiségét, és ami a legfontosabb, hogy soha ne veszítsük el a hitüket!
Egy másikuk véleménye szerint Esterházy sorsközösséget vállalt a felvidéki magyarsággal. Elveit soha fel nem adva, az élete árán is igaz magyar maradt. Erős hite átsegítette mindenen. Egyszerre azt vesszük észre, hogy gróf Esterházyból mindannyiunk János bácsijaként él tovább a tudatunkban. Ilyen nagy hatással van az élete ránk.
A harmadik válaszadó szerint: a gróf mártírhalált halt, feláldozva életét, családját, státuszát, vagyonát, a határon túl élő magyarok boldogabb jövőjéért. Sajnos minket, elítélteket a legkevésbé sem lehet az „önzetlen” jelzővel illetni. Így ha Esterházy életéből legalább annyi megmarad bennünk, hogy ne ártsunk senkinek, az óriási eredmény lehet. Mit tanulhat a tökéletes rossz a tökéletes jótól? Mindent kéne, de a bármi is valami.
Az idei év, a koronavírus miatt talán a kinti életnél is súlyosabb következményekkel járt a fogvatartottak számára, fordulok ismét István Károlynéhoz. Hogyan élték meg ők ezt a helyzetet?
A fogvatartottak számára a szabadságuktól, a szeretteiktől, a családjuktól való megfosztás jelenti a legnagyobb kihívást. Ez járvány idején fokozódik, hisz a megfékezésére hozott speciális és szigorú szabályok nem teszik lehetővé a személyes találkozást. Az új helyzetre új eszközökkel reagálunk: kiszélesítettük a skype alapú ellenőrzött videóhívások lehetőségét, aminek segítségével részt tudnak venni családjaik életében, „haza is látnak”, ami például kedvezőbb a hagyományos látogatások adta lehetőségeknél. Általában elmondható, hogy nagy fegyelemmel élik meg a világjárvány okozta hátrányokat.
Elmesélné, hogyan zajlik a karácsony egy zárt intézményben? Hogyan szokták az ilyesmit fogadni a rabok?
A családi ünnepek, főként a karácsony kiemelt rizikót jelent a büntetés-végrehajtás életében. Advent időszakában az emberek elcsendesülnek, befelé figyelnek, számot adnak magukban az eltelt időszakról, tervezgetik az előttük álló időszakot, mint ahogyan a civil életben is történik. A falakon kívül is és belül is nagyobb figyelmet igényelnek a speciális helyzetben élők. A családjuktól távol levőknek nehéz időszak ez. Fokozottan figyelünk a fogvatartottakra, de kérjük, hogy figyeljenek egymásra is, és legyenek tekintettel társaikra. Ezek mellett vallási és egyéb foglalkozásokkal próbáljuk megtölteni az ünnepi időszakot.
***
Az interjú eredeti változata a varsói Wacław Felczak Lengyel–Magyar Együttműködési Intézet honlapján jelent meg.
A cikk elkészítéséhez köszönjük dr. Budai István börtönparancsnok segítségét, aki felajánlotta, hogy a járvány elmúltával az általa vezetett intézmény a A 7832-es számú rab című dráma nyilvános bemutatásával szeretne csatlakozni az Esterházy-emlékév rendezvényeihez.
