Mint a zsoltárban. A kilencvenedikben, amit annyiszor eléneklünk, fellapozunk, amikor életünk mulandóságát átérezzük. A világ legértékesebb díjának, az 1 millió dolláros dotációval járó Templeton-díjnak évekkel ezelőtt kitüntetett alázatos keresztyén díjazottja, John Polkinghorne anglikán lelkész a matematika és a kvantumfizika segítségével folyton a látható-láthatatlan világ megrendítő határmezsgyéjének zarándoka volt, a hit és a csúcstudomány cáfolhatatlan kapcsolatának művelője, csendben hazament. Kiváltságnak tartom, hogy éppen csak befejeztem hároméves doktori tanulmányaimat Heidelbergben, Dr. Michael Welker világhírű református rendszeres teológiai professzornál, amikor két év múlva, 1999 nyarán a szokásos nyári kurzusra meghívást kaptam.
Akkor a két nagyszerű protestáns, John Polkinghorne anglikán, és Michael Welker református professzorok tartottak a teológiát művelők nemzetközi közösségének kurzust a keresztyén tanítás legfontosabb témáiról. Máig becsben őrzöm azt a 2001-ben megjelent, dedikált kötetet, amiben a két istenáldotta tudós gondolatai jelentek meg
„Hit az élő Istenben/Faith in the Living God – A Dialogue” címmel. Bizonyos vagyok abban, hogy Polkinghorne professzort ez az élő hit vitte, kísérte haza Megváltó Urához AZ X-DIK VAGY MÉG INKÁBB PRIMÉR DIMENZIÓBA. Tiszteletadásom sorait megosztom az olvasókkal.
Ki is volt John Polkinghorne? – A binokuláris igazságlátás megfogalmazója
Nem csak a Templeton Alapítvány világhírű tudós közössége gyászolja a matematikai fizikust és anglikán lelkészt, dr. John Charlton Polkinghorne tiszteletes kanonokot, a Templeton-díj 2002. évi díjazottjának elmenetelét. 2021. március 9-én hunyt el Cambridge-ben, 90 éves korában.
Polkinghorne az elméleti fizika professzora volt a Cambridge-i Egyetemen 1979-ig, akkor teológiai tanulmányokba kezdett, 1982-ben lépett a protestáns anglikán egyház szolgáló közösségébe. Elegáns és termékeny író, több mint 30 könyvet írt, szigorúan feltárva a kapcsolatot a modern fizika felfedezései és a keresztyének hitének tanai között.
Templeton-díjat 2002-ben kapott annak elismeréseként, hogy a teológiát modern és meggyőző módon művelte, mint egyenrangú szellemi partnert a természettudományokkal. E két nagy tudományterület valóságlátását úgy szemlélte, mint ugyanannak a szemüvegnek a két lencséjét. Ő nevezte el ezt a látásmódot „binokuláris” igazságlátásnak.
„A kétféle vizsgálati forma különböző perspektívákból szemléli a valóságot” – magyarázta 2002. március 14-i New York-i sajtótájékoztatóján. „A tudomány [tanulmányozza] a világ folyamatait, míg a vallás azzal a mélyebb kérdéssel foglalkozik, hogy van-e isteni értelem és cél a történések mögött. Úgy gondolom, hogy szükségem van a tudomány és a vallás binokuláris megközelítésére, ha bármilyen igazságot meg akarok fogalmazni arról a mély és gazdag valóságnak a világáról, amelyben élünk”.
Alázat és mélységes érdeklődés a teremtett világ titkai iránt a tudomány lovagjaként
„John Polkinghorne fizikusként, majd később lelkészként végzett munkájában a kutatói kíváncsiság és az alázat azon tulajdonságait testesítette meg, amelyek jelentős felfedezéseket tesznek lehetővé” – mondta Heather Templeton Dill, a Templeton Alapítvány elnöke.
Polkinghorne élete közepén választotta a papi hivatást, miután szerepet játszott a kvark, az anyag legkisebb elemi részecskéjének felfedezésében. Miután 48 éves korában lemondott professzori posztjáról, beiratkozott a szemináriumba, és egy munkás plébánia kurátora volt.
1986-ban a Trinity Hall, az istenes tudományok egyeteme és kutatóintézete dékánjaként tért vissza Cambridge-be, majd 1989-ben a Queens ’College elnökévé nevezték ki. A Royal Society munkatársa, 1997-ben II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte.
Fontos könyvstációk egy rendkívüli életúton
Több ezernyi írása, 30 könyve között a legfontosabbak: A Fizikus hite/The Faith of a Physicist (1994), amelyet ő maga a „leglényegesebb és legfontosabb” könyvének nevezett. Ebben átvette az óegyházi niceai hitvallás mondatait, és kifejlesztette az észszerűség apológiáját, védelmét, ami nincs ellentétben a hittel, sőt egymást szervesen és hatékonyan egészítik ki (“binokuláris szemlélet”). További ismert, számos nyelvre lefordított könyvei közé tartozik A világ létmódja, útja/The Way the World (1983), rövid, de részletes magyarázat arról, hogy a gondolkodó ember miként lehet keresztyén.
(Fotó: Békefy Lajos)
Aztán az Istenbe vetett hit a tudomány korában/Belief in God in an Age of Science (1998), amely a kritikai realizmust mint a megfelelő, helyénvaló filozófiai megközelítésmódot védi mind a tudományban, mind a teológiában. Egész sorozatot írt a kvarkok világról, a szellemvilágbeli határjárásairól a kvantumfizikában, közöttük szerepel a Kvarkok, káosz és kereszténység/ Quarks, Chaos, and Christianity 2005-ből. Ebben a válaszkereső munkájában felteszi a kérdéseket: Vajon a tudományos tény és a vallás, a hit megállapításai csak vélemények vagy valós alapjuk is van, s ha igen, mi az? Van-e teremtő elméje az univerzumnak, s ha igen, ki az? Imádkozhat-e egy tudós, s ha igen, kihez és miért?
A hit, a tudomány és a megértés/ Faith, Science and Understanding kérdéseivel foglalkozott 2000-ben. A későbbi publikációk, amelyek ezt a területet kutatták, összegyűjtve jelentek meg a Remény Istene és a világ vége/ The God of Hope and the End of the World c. könyvében (2002). A Tudomány és a Szentháromság: A keresztyén találkozás a valósággal/Science and the Trinity: The Christian Encounter with Reality roppant izgalmas gondolatmenetet hordozó munkája 2004-ben jelent meg. Ezt követte a Kvantumfizika és a teológia: egy Váratlan rokonság/Quantum Physics and Theology: An Unexpected Kinship nálunk is igencsak tanítani érdemes munkája (2007). Ugyanebben az évben írta meg önéletrajzát, szellemi fejlődéséről szóló vallomását Fizikustól a papig/From Physicist to Priest címmel.
Az az érzésem, hogy ez a zseniális hívő protestáns tudós most a másik oldalról, alázattal és nekünk, még élőknek szurkolva nézi ezt a mi világunkat. Onnan, ahova ő már korábban, még ittlétében a Biblia kijelentései mellett a kvantumfizika kémlelőnyílásán át már betekintett.
Most abból a határtalan és végtelen 11. vagy X., hitünk szerint primér, mindeneket átható dimenzióból biztat minket is a roppant izgalmas és csupa felfedezés határjárásra. Pandémia idején és utána is nagyon felemelő és megszeppentő egyben, még több ismeretre serkentőek lesznek majd sorai, amelyekből igyekszem néhány részletet megismertetni az olvasóval. Tudom, hogy ő is azt üzeni most, amit nagy evangelizátor előde és tisztelt keresztyén testvére, Billy Graham mondott halála előtt: „Ha azt halljátok, hogy B. G. meghalt, el ne higgyétek. Akkor kezdek majd igazán élni. Nem mentem el, csak létformát változtattam”. Ez hatványozottan igaz John Polkinghorne-ra, aki binokuláris szemüvegének egyik lencséjén át tekintve, mindig is látta ezt a láthatatlan, de valóságos világot. A kvantumfizika csodájára és Isten nagyobb dicsőségre…
Két gondolat mára Polkinghorne-tól:
„Mind a tudományra, mind a vallásra/hitre, Istenre szükségünk van a világ gazdag, változatos és meglepő létmódjainak értelmezéséhez és megértéséhez.”
„A szépség nagyon érdekes dolog. Nekem nagyon fontos szépségforma a matematikai szépség. Ez az esztétikai élvezet meglehetősen szigorú formája. De azok, akik ezen a területen dolgozunk és beszéljük ezt a nyelvet, megegyezhetünk ebben. Az elméleti fizikában azt tapasztaltuk, hogy a természet alapvető törvényei matematikailag mindig szépek. Valójában, ha van néhány csúnya egyenleted, akkor szinte biztosan nem jól érted, és újra kellene gondolnod. Tehát a szépség a kulcs a fizikai világ titkainak feloldásához, értelmezéséhez”.
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
