A budapesti Széchenyi Társaság és a Szövetség a Közös Célokért közösen szervezte a Versailles 100 év távlatából című előadássorozatának rimaszombati állomását. Az előadásokban Trianon okait és következményeit veszik górcső alá, s biztatást nyújtanak a megmaradásunkra.
Az idei első előadást Komáromban tartották, majd a hétvégén Martoson. Rimaszombatot követően pedig Párkány a következő állomás. Június 15-én, kedden délelőtt a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium épületében, délután a Magyar Közösségi Házban a Wass Albert Nyugdíjasklub tagjai számára tartott előadást: Duray Miklós, a SZAKC tiszteletbeli elnöke és dr. Ligeti Dávid történész, valamint Szemereki Zoltán, a budapesti Széchenyi Társaság elnöke.
Az előadások során a trianoni békeszerződést követő, magyarságra nehezedő következményekkel foglalkoztak.
A Tompa Mihály Református Gimnáziumban az iskola igazgatója, Molnárné Pelle Beáta üdvözölte a vendégelőadókat, köztük Duray Miklós közírót, mint a szlovákiai magyarság meghatározó személyiségét.
Duray Miklós, Molnárné Pelle Beáta (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Duray Miklós geológusként nem történészi szemmel, hanem rétegtani vizsgálódással vezette fel a témát. Ha egy egyenesre ráképzeljük az időt, rajta el tudjuk helyezni a magyar nép történelmét, kezdve például Szent István megkoronázásával, nevezve ezt az első stabil pontnak, mely előtt úgyszintén megtaláljuk itt a Kárpát-hazában a magyarokat, de az országot a király személyisége tartotta össze.
Az első problematikus pont pedig az 1526–1541 közötti időszakra tehető, amikor két királya volt az országnak, de az ország mindig is megtartotta önállóságát. Ez kivetíti a hatását a 19. és 20. századra is, az 1848/49-es szabadságharc során a csehek is megpróbálnak valamit az önállóságból visszaszerezni.
Az 1867-es kiegyezéskor helyreáll annyira a jogrend, hogy érdekes kapcsolat jön létre a Magyar Királyság és a Habsburg Monarchia között, amely nagyon hasonló a majdani 1968-ban Csehszlovákiában kialakulóval.
Duray Miklós előadása Rimaszombatban (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Közben felgyülemlettek a történelmi és politikai indulatok a térségekben. Az egyik probléma, hogy megfogyatkozott a magyarság lélekszáma, s a történelmi Magyarország egy többnemzetiségű állam volt – világított rá Duray.
Mátyás király idején még 85% volt, a II. József által végeztetett népszámláskor már csak 35% volt a magyar, mely a török hódoltság és a nagy betelepítés következménye volt.
Nyilvánvaló, hogy a magyar nemesség a régmúltat szerette volna a pillanatnyi időbe visszahelyezni. Ugyanakkor kiragadtak egy példát a történelemből, a francia nemzetállamok példáját, ez tette lehetővé azt, hogy 1910-ben a Magyar Királyság területén 54%-ra emelkedett a magyarok aránya (a szlovákok aránya 10% volt). Az Osztrák-Magyar Monarchiának több lakosa lett, mint Franciaországnak.
Duray Miklós (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
A 19. század végére erősödik meg Európában a nacionalizmus, amikor mindenki saját nemzetállamot szeretett volna kiépíteni. Ebből egy olyan politika indult ki, amely a történelmi Magyarország egységét vette célba. Korábban nem volt annak jelentősége, hogy az országban ki milyen nemzetiséghez tartozik. Nem a nemzeti, hanem a dinasztikus elv, a király fennhatósága és a rendi tagozódás érvényesült.
Ezeket az előzményeket kell tudatosítani ahhoz, hogy jobban megértsük, hogy mi történt a térségben és Európában, s milyen hatalmi érdekek érvényesültek akkor, amikor Versaillesban aláírták a békeszerződést.
„Trianon óta a mai napig gyakorlatilag semmi nem változott” – szögezte le Duray Miklós.
Ligeti Dávid történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos főmunkatársa Trianon tükrébe állította a közelmúltat és a mát.
Az 1914-18-as Nagy Háború nagy részészében a történelmi Magyarország eredményesen vett részt, de súlyos veszteségek voltak, s bekövetkezett az összeomlás pillanata.
Közben a csehszlovák emigráció kijelentette, hogy létre kell hozni a független Csehszlovákiát az Osztrák-Magyar Monarchia romjaiból, melyet már a háború előtt is terveztek.
Az igazi veszélye ennek akkor lett meg, amikor az antant, a francia-angol szövetség elfogadta ezt a javaslatot. 1918-ban Wilson amerikai elnök megfogalmazza 14 pontos javaslatcsomagját, melyben kivetíti, hogy a háború végeztével hogyan képzelik az államokat és működésüket.
Wilson a 10. pontban nyilatkozik a monarchia népeiről, mely szerint autonóm, legszabadabb fejlődés lehetőségének a biztosítását kéri, amit többféleképpen értelmeznek.
Magyarország elveszítette a háborút, s olyan kormány került hatalomra, amely jelentős szociáldemokrata és függetlenségi bázison állt, ami a mai baloldalnak feleltethető meg. Azt vallják, ha bizonyítják nyugat felé, hogy milyen progresszívak, akkor ezáltal kedvező béke köttetik meg.
„Ez egy végzetes tévedés volt, amit az akkori rendszer nem ismert fel” – szögezte le Ligeti Dávid történész.
Előadás Trianonról Rimaszombatban (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
A hadi helyzet 1918 októberére rosszabbodott, s ennek az lett a következménye, hogy 1918 november-decemberében létrejött a csehszlovák, román, délszláv, francia intervenció.
Támadás történt az ország ellen, s 1919 elejére már nagyjából el is érték a mai trianoni határvonalakat – mutatott rá Ligeti Dávid, hozzátéve, hogy az vált általánossá, hogy a magyarokat meg kell büntetni.
1918 október végén a magyar állam gépezete megbénult; a politikát ezekben a napokban a fronton és az utcán formálták. A Nagy Háború véget ért, s a vereség bűnbakjának Tisza Istvánt, Magyarország első világháborús miniszterelnökét kiáltották ki.
1919 tavaszára megalakult Magyarországon a világ második kommunista állama, amely teljesen más gondolkodási séma mentén kezdte meg a működését, s a kommunista átalakulásban hitt.
Ez az állam viszont nem tudott kellőképpen kibontakozni, egy sajátos, ellentmondásos időszak ez. Alapvetően a rendszert akarták kiterjeszteni, hogy aztán egyesüljenek a szovjet-oroszokkal.
„Igazából ez az időszak a magyar történelem egyik legnagyobb mélypontja. 1919-et nyugodtan lehet hasonlítani Mohácshoz vagy a muhi csatához” – nyilatkozta a történész.
Ligeti Dávid (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Az előadó kitért Apponyi Albert gróf trianoni beszédére, amelyben összefoglalta azokat az érveket, amelyek az ország megcsonkítása ellen szóltak.
Apponyi arra hivatkozott, hogy nem szabad szétszabdalni a meglévő hagyományos gazdasági és társadalmi egységeket.
Gömörben is ez történt, a vármegyét kettévágta a trianoni határ, s ezzel megszakadtak a kapcsolatok, s azok a részek is károsodtak, amelyek ilyen módon a győztes államhoz kerültek.
Objektíven nézve Magyarország szenvedte el a legsúlyosabb veszteséget, amellett, hogy meghalt 660 ezer magyar katona, hadifogságba esett vagy megsebesült még 750 ezer, a békeszerződés kedvezőtlenül hatott, nem véletlenül hívták a Horthy-korszak folyamán békediktátumnak. Ezek a veszteségek olyan mértékűek voltak, amelyeket egyetlen másik állam sem fogadott volna el.
„Gazdasági szempontból Magyarországot tulajdonképpen kivégezték. Elveszíti a nyersanyag-forrásainak a 70-80%-át, az összes sóbányáját, hasonló arányban a kőszénbányákat. Ezért nem állja meg a helyét ezt Trianon-szindrómának nevezni, ami csak a magyarokra lenne jellemző” – húzta alá a történész.
Bővebben kifejtette a soproni eseményeket, amit azért tartott lényegesnek kiemelni, hogy a wilsoni pontok is azt mondták ki, hogy minden területnek alapvetően magának kellett volna eldöntenie pl. népszavazás útján, hogy melyik országban szeretne élni, s nem úgy kellett volna megszabni, hogy kimérik a határt.
Burgenlandot nem üríti ki Magyarország, mivel a szerbek sem ürítik ki Baranya vármegyét. Az osztrákok 1921 augusztásában indulnak el, hogy megszállják ezt a területrészt, s Ausztriához csatolják. Viszont Nyugat-Magyarországon népfelkelés bontakozik ki a folyamat ellen, amit hallgatólagos támogat a Bethlen-kormány. S ennek köszönhető, hogy tárgyalások útján Sopronban és környékén népszavazást írnak ki annak eldöntésére, hogy hová szeretne tartozni ez a város. A nemzeti önrendelkezés elve Sopronon kívül sehol máshol nem érvényesül.
„Ez annak a példája, hogy megvolt a kedvező diplomáciai helyzet és a magyar érdekérvényesítés. Mindig el szoktam mondani, hogy amennyiben nem állunk ki saját magunk mellett, azt mások nem fogják megtenni helyettünk” – húzta alá Ligeti Dávid.
A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Az 1920. június 4-i trianoni béke aláírásától a második világháború végéig a magyar politika a revízió útján járt, s abban gondolkodtak, hogy helyreállítsák Magyarország történelmi egységét. Az akkori magyar társadalomban ebben minden politikai erő teljesen egységes volt. A revízió mértékében már nem volt teljes konszenzus.
A második világháborús veszteség után Trianon kérdését már úgy közelítették meg, hogy felejtsék el, s emelkedjenek felül a problémán. Ez a tabusítás időszaka.
Közben az utódállamok kommunistái jóval nacionalistább módon közelítették a kérdést, s azt vallották, hogy asszimilálni kell az ott élő kisebbségeket.
A költők, írók verseit is cenzúrázták a szomszédos népek érzékenységére való tekintettel. Ilyen volt József Attila Nem, nem, soha című sokáig elhallgatott verse is.
Az utódállamok területén a magyarság részaránya rohamosan zuhant, s a lakosságot homogenizálni igyekeztek. Ehhez hozzájárultak a megfélemlítések, a reszlovakizáció, a deportálás, a kitelepítések, a települések átnevezései, a nyelvi jogok elvétele.
Egészen a rendszerváltás időszakáig, 1989-ig Trianonról nem lehet beszélni. 1990 után változások állnak be, legalább már elkezdtek beszélni a problémáról.
Magyarországon az akkori MDF-kormányzat abban gondolkodott, hogy kölcsönös jó kapcsolatok révén javítani lehet a határon túli magyarság sorsát, s normalizálni a szomszédi viszonyokat, de ezek a remények hamar szertefoszlanak.
Később abban bíznak, hogy az Európai Unió révén a trianoni határok légiesülni fognak, s majd ebben a rendszerben sikerül megerősíteni a külhoni magyarok helyzetét. Ez ezzel az elképzeléssel sem vált be.
„Ha a megoldásokat keressük a trianoni csapásra, akkor a helyi közösségeket és a köztük lévő kölcsönös kapcsolatokat kell megerősíteni” – szögezte le Ligeti Dávid történész.
Szemereki Zoltán, a Széchenyi Társaság elnöke elmondta a rimaszombati diákságnak, hogy nemcsak a korunkban hirdetett önmegvalósítás lényeges, hanem a közjó szolgálata is.
Szemereki Zoltán (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
„Széchenyi István egyéves jövedelmét ajánlotta fel azért, hogy magyarul beszéljenek. A magyarság érdekében jött létre a Magyar Tudományos Akadémia. Ha ti is ezt az egy pontot kiemelitek, hogy attól lesztek többek, ha szépen beszéltek magyarul, már tesztek a magyarság megtartásáért” – mondta Szemereki Zoltán.
Mindez Széchenyi példájából is eredeztethető, aki bátor volt. Mint mondta, akkor is, amikor hidat épített. Mert az nemcsak egy út két pont közt, hanem összeköttetés, ahogyan bennünket is összeköt.
Kifejtette, hogy a magyar nyelv megtartása mellett számunkra a hit is nagyon fontos, illetve hogy olyan dolgokat tegyünk a közjó számára, amire később is büszkék leszünk.
Szemereki Zoltán Hitelt ad át Tóth Adrienn-nek (Fotó: HE/Felvidék.ma)
„Figyelni kell, hogy mitől válik jobbá, szebbé az életünk, s mivel tudtok büszkék lenni magatokra” – biztatta a diákokat. S e pillanatot megragadva Szemereki Zoltán, a Széchenyi Társaság elnöke elmondta, meglepetéssel érkezett Rimaszombatba, s nagyon büszke az egyik diákra.
Ugyanis az Én Széchenyim grafikai pályázaton épp a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium tanulója, a nagybalogi Tóth Adrienn kapta a különdíjat, amelyet itt vehetett át a Széchenyi Társaság elnökétől.
A vendégeknek ünnepi műsort adtak a gimnázium diákjai, akik Tompa Mihály, Pósa Lajos és Győry Dezső megzenésített verseit énekelték.
Tompa Mihály Református Gimnázium tanulói (Fotó: HE/Felvidék.ma)
Délután az előadók megtekintették Rimaszombat nevezetességeit, majd a Gál Piroska vezette Wass Albert Nyugdíjasklub összejövetelére kaptak meghívást. Az előadást szervező Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) rimaszombati területi irodájának is helyet adó Magyar Közösségi Ház tanácstermébe gyűltek össze a szépkorúak, akik az igazságtalannak vélt trianoni döntésről elmélkedtek az előadókkal.
Itt Duray Miklós, a SZAKC tiszteletbeli elnöke leszögezte, a múltat úgy kell elfogadni, ahogyan van.
Kifejtette, előre látni nem lehet a történelmet, elméletileg sok mindent fel lehet vázolni, de sosem lehet tudni, hogyan fog megtörténni. A papír sok tervezést elbír. A megtörténteket pedig el kell fogadnunk, s elemezni kell.
Duray Miklós (Fotó: HE/Felvidék.ma)
„A múlt elemzéséből lehet a jövőre vonatkozó tanulságokat leszűrni” – tette hozzá Duray Miklós.
Vázolta, időnként el kell gondolkodunk azon, hogy a trianoni döntés szükségszerű vagy törvényszerű volt-e. Mi történt volna, ha másként politizál az akkori magyar állam? Megfelelőképpen cselekedett-e? Mi történt volna, ha létrejöttek volna a nemzetiségi szempontból magyarázható belső határok?
Mint mondta, a másik nagyon fontos dolog, hogy a jelenben olyan stratégiai pontokat fogalmazzunk meg, hogy a jövő irányába több lehetőségünk legyen. Mert csak így vagyunk képesek bármilyen helyzetben előbbre jutni.
Az az igazán rossz politika, amely csak egy lehetőséggel számít. Stratégiákat váltani közben nem nagyon lehet, de tervezni szükségszerű – tette hozzá, s arra kérte az előadót, hogy próbálja meg kiváltani azokat a kételyeket, reményeket, ábrándokat, amelyek Trianonnal kapcsolatban felmerülnek.
Ligeti Dávid előadása a rimaszombati Wass Albert Nyugdíjasklubban (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Ligeti Dávid történész a történelmi tények ismertetését követően délutáni előadásának végén kitért a 2010-es nemzeti összetartozás napja konstrukciójára.
„Miközben jó ötletnek tartom, hogy ezt a napot megalkotta a magyar kormány, s tartalommal is próbálják feltölteni, azt nem tartom szerencsésnek, hogy pont június 4-re tették e napot, mert az mégis a trianoni békediktátum aláírásának a napja. Az nem jó, ha népünnepélyé válik ez a nap. Ha Trianonról nem beszélünk, akkor mulasztást követünk el” – szögezte le.
Kifejtette, hogy abból a szempontból jó a nemzeti összetartozás napja konstrukciója, hogy száz év elteltével pozitív tartalom jöjjön létre a trianoni döntéssel kapcsolatban.
Ligeti Dávid (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Leszögezte, a trianoni keretrendszer megváltoztatására ma reális esély azért nincs, mert az Európai Unió a saját stabilitását a határok stabilitásából vezette le, ami meglehet, hogy egy téves elgondolás, mert vannak olyan régiók, ahol igazságtalanul húzták meg a határvonalakat.
Látni kell a történelemből, hogy örök életű szövetségek nincsenek, minden ilyen birodalom előbb-utóbb átalakul vagy megszűnik.
„Nagyon fájdalmas az, ami Trianonon után történik a magyarsággal. A legszomorúbb tanulsága Trianonnak, hogy valahol mindig van egy nemzetrész, ahol súlyos problémák vannak, s mint egy rákos betegség, időről időre az egyik terület lesz rosszabb, aztán a másik. S ezzel sosem lesz vége az állandó bajsorozatnak” – szögezte le Ligeti Dávid.
Wass Albert Nyugdíjasklub (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
A Wass Albert Nyugdíjasklub tagjai heves hozzászólásokban rávilágítottak az európai problémákra, kifejtették aggodalmukat a krízisekkel, a népvándorlással kapcsolatban.
Felhozták a helyben még mindig fennálló problémákat: amikor magyar szülők szlovák óvodába, iskolába adják gyermekeiket; amikor a fiatalok elhagyják a közösségeiket; amikor a helyiek bátortalanok a magyar nyelv használatában; amikor, ahogy fogalmaztak: „fülünket, farkunkat behúzzuk”.
Pedig Ligeti Dávid történész a megoldást a helyi közösségek megerősítésében látja, ezért kitartó erőt kívánt a magyar nyugdíjasklubnak is.
Szemereki Zoltán (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Szemereki Zoltán, a Széchenyi Társaság elnöke zárszóként elmondta, hogy manapság a politika már nem tudja a szerepét úgy betölteni, mint korábban, azaz nem a politikusok irányítják a világot, hanem a gazdaság.
„Magyarország környezetében kezd kialakulni egy olyan gazdasági potenciál, amely nem csak magyarországi, de a külhoni régióban is domináns tud lenni. Ezen keresztül meg lehet találni a megtartó erőt, meg lehet benne találni a lehetőséget egy halvány optimizmusra” – szögezte le Szemereki Zoltán.
Hozzátette: „A saját környezetünkben, abban a kis közösségben, melyben vagyunk, ott tegyük meg, amit megtehetünk, s adjuk tovább azt, ami jó!”
(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
