Kép: Wikimedia Commons

Az egészségügyi dolgozók Semmelweis Ignác örökségének megtestesítői a mai korban, áldozatos munkájukkal, kiemelkedő szolgálatukkal az egyetemes magyarság példaképeivé is váltak – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, a magyar egészségügy napján a Facebook-oldalára feltöltött videóban.

Kásler Miklós azt mondta:

a koronavírus-járvány ismételten ráirányította a figyelmet néhány „a kezdetektől velünk lévő, alapvető emberi értékre: a segítőkészségre, önzetlenségre és a felebarátainknak nyújtott segítésre”.

Ezek az alapértékek a legfőbb mozgatórugói az egészségügynek is – tette hozzá, kiemelve: ez nem szorítja háttérbe a tudást, a szakértelmet, amelyek nélkül nem lehetne megfelelő gyógyító, ápoló, életmentő munkát végezni, de az orvostudomány folyamatos fejlődésének legfőbb motorja az embereknek nyújtott minél hatékonyabb és gyorsabb segítség.

Emlékeztetett: „a magyar egészségügy napján Semmelweis Ignácra is emlékezünk, akit az anyák megmentőjeként, az emberiség jótevőjeként, az orvostudomány Luther Mártonjaként, az egyik legerkölcsösebb történelmi személyként ismerünk.”

Semmelweis Ignác legfőbb célja az emberélet megmentése, megóvása volt. Felfedezésével emberek millióit mentette meg, de kortársai csak később ismerték el és fogadták el eredményeit – idézte fel a miniszter, hozzáfűzve: „sorsában felismerhető az emberiség értékeinek hordozása, a magyar múlt hagyományainak őrzése, motivációi között pedig fellelhető a kutatás szabadságának őrzése és az igazságba vetett feltétlen hit.”

Kásler Miklós megköszönte az egészségügyi dolgozóknak a munkájukat, arra kérve őket, hogy a jövőben is Semmelweis Ignác örökségének szellemében folytassák gyógyító, ápoló és életmentő tevékenységüket.

(MTI/Felvidék.ma)