Volt már olyan a történelem során, hogy egy adott rendszer, s annak akarata kéretlen csomagként landolt egy (általában) távoli nép (vagy vezetőség) vállán. Napjainkban sincs ez másként..
A tálibok átvették Afganisztánban a hatalmat, ezzel az amerikaiak húszéves – emberéletek és anyagiak tekintetében is mérhetetlenül drága – jelenléte ért véget, elveszett az ország. Ilyen és ehhez hasonló hírekkel szembesülünk. Az országban az iszlám, a saria törvényei uralkodnak.
Még mielőtt teljesen démonizálnánk a tálibokat, vizsgáljuk meg az érem másik oldalát: a történelemből tudjuk, hogy a társadalmak akarata, kívánsága, elvei nem egyformák – így van ez a demokráciával is. Igen, a demokrácia – emberi jogok, szabadság – igazán magasztos eszmének tűnik. Mégis az, hogy egy ország hajlandó-e demokratikus rendszer szerint élni, sok mindentől függ: ilyen az adott térség vallása, társadalmi szokásai, hagyományai.
Márpedig a hagyományaihoz, elveihez ragaszkodó hatalom, (jelen esetben a tálibok) nem kérnek az olyan magasztos eszmékből, melyeket a demokrácia kínál.
Ahogyan a „világ proletárjai egyesüljetek!“ jelszavára sem ugrott mindenki. A nemzetiszocialista német irányvonalakról nem is szólva. Ha már itt tartunk, nem árt megjegyezni, hogy minden rendszerben, lett légyen az nemzetiszocializmus, kommunizmus, vagy demokrácia – van valami közös. Ez pedig az, hogy
az általuk vélt eszmét, az egyedüli helyes utat más nemzetekkel elfogadtassák, ha kell, akár erőszakkal is.
Ürügyet pedig mindig, mindenre lehet találni: a háború kirobbantásától kezdve a népek szabadságának megőrzéséig. Azonban nem felejthetjük el, hogy amilyen sokszínű a társadalom, kultúra, olyan soha nem volt és nem is lesz, hogy mindenki egy jelszó alatt egyesüljön.
Csak az egymás iránti tisztelet marad.
(Dóka Gábor/Felvidék.ma)
