A karácsonyi ünnepkör szokásait tárgyalva gyakran megfeledkezünk, vagy nem sok szót ejtünk aprószentek napjáról. Pedig egykor ezt is számon tartották, e naphoz is több szokás kapcsolódott. „A keresztény egyház szentjei és vértanúi sorában legalábbis a Kr. u. II. század óta ünneplés tárgyai azok az ártatlan kisdedek, kiket a Máté evangéliumában feljegyzett (2., 16-18.) jámbor hagyomány szerint Nagy Heródes, az idemeai Antipatros fia Betlehemben és környékén azzal a szándékkal mészároltatott le, hogy köztük a zsidók Messiását, féltett trónja követelőjét is leölesse” – olvassuk Katona Lajos Folklór kalendáriumában. (1982. 293. 1.)
Ugyanő írja, hogy aprószentek napja már az evangélium tanítása szerint is szorosabb kapcsolatban állott a vízkereszttel, „legalábbis annyiban, amennyiben az a napkeleti bölcsek hódolóidnak emléknapja”. A karácsonnyal való szorosabb kapcsolata pedig már csak azért sem lehet régibb az V. századnál, mert „az Aprószentek napját megelőző két ünnep kijelölése is a Karácsony dátumának végleges megállapításától függött”. (293-294, l,)
Bálint Sándor felhívja a figyelmet arra, hogy ezt a napot a XI. századtól kezdve az alszerpapok és a templomi gyermekkórusok is megünnepelték: ilyenkor körmenetet is tartottak, melynek élén az e napra megválasztott „gyermekpüspök” haladt, akinek joga volt a felnőtteket vizsgáztatni, jutalmazni és büntetni. A „tréfás-komoly” szertartás a XIII. századtól Miklós napjára tevődött át. Az aprószentek egyrészt a betlehemezés helyi változataiba is bekerültek, másrészt a Heródes-játék kialakulását segítették elő. (Bálint S., 1989. 125.1.)
A hagyomány az aprószentek számát is tudni vélte: a Jelenések könyvére támaszkodva száznegyvennégyezerre becsülték. Erről tanúskodik a Winkler-kódex egyik Mária-éneke is:
„ O te kegyös kis kerál,
És igen nagy Isten,
Ez világra születvén,
Apródokat gyűjtél;
Száz és negyven négy ezer.
Kiket től mind vitézzé
És megkoronázád
És előtted bocsátód
Ilyen édös seregöt
A mennyei udvarban.”
(Közli: Bálint S., 1989. 126.1.)
Szokás volt ilyenkor a magyar nyelvterületeken is a gyermekek megvesszőzése. Ennek kettős magyarázata van: „egyrészt a pogány termékenység- és egészségvarázslással, másrészt a bibliai történettel kapcsolatos”.
Az aprószenteknapi vesszőzést nevezték aprószentékelésnek, odoricsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak, mustárolásnak vagy épp korbácsolásnak.
A Dunántúlon fűzfavesszővel ütögették a háziakat, a Drávaszögben fűzfavesszőből font korbáccsal „ odoricsoltak „. A borsodi palócok a mustármagért küldött gyereket „megsuprálták”, hogy a rossz szellemek ne tudjanak nekik ártani. Mondókájukat Istvánffy Gyula jegyezte le 1911-ben:
„Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Ajtó mögött állok,
Mustármagot várok,
Ha nem adnak, úgy elmegyek.
Törjön be a kemencéjek. „
(Közli: Tátrai Zs. – Karácsony Molnár V., 1995. 249.1.)
A mustárfa motívum egyébként a tájainkon gyűjtött archaikus imádságokban is felbukkan (lásd a Názáretban van egy mustromfa kezdetű imádságot). Valószínűleg a bibliabeli mustármag motívumának továbbéléséről van szó itt is.
A szlovákok – Nógrád megyében is – „ šibačkáztak „. A fűzfából font korbácsot egyes helyeken a húsvéti locsoláskor is magukkal vitték. Gömörben nem volt szabad ilyenkor kisöpörni a szemetet, nehogy kisöpörjék vele együtt a szerencsét hozó „bózsikot”, azaz a lidércet. (Horváthová, E., 1986. 101-102.1.)
Aprószentek napjához a Palócföldön is kapcsolódott néhány mágikus cselekedet. A kelenyeiek ilyenkor vitték ki a pásztorok vesszőit. Ezekkel hajtották a vályúhoz inni a teheneket.
Manga János azt is feljegyezte, hogy ugyanitt ezekkel a disznókat is kihajtották, a gyerekeket is megverték, majd eltették azokat, hogy tavasszal a juhokat is kihajtsák velük. (EA 000 508. 2.1.)
Varbón aprószentekig maradt az asztal alatt a lánc és a balta, melyet a gazda még karácsony böjtjén tett oda. Paláston ezen a napon fiúk jártak „vesszözni”. Kora reggel indultak, felkeresték a lányos házakat. Megérkezésükkor az alábbi párbeszédre került sor:
„- Hányan vannak az aprószentek?
– Hányan, kányan?! Minden sarogba’ eggy szakajtóval!”
A fiúk azután megveregették a lányokat, hogy azok mindig frissek legyenek.
Manga János egy másik palócföldi szokásról is beszámol könyvében (Palócföld: 212. p). Innen tudjuk, hogy Recsken (Heves megyében) aprószentek napján a fiúgyermekeket elküldték mustárért a szomszédba. Ott aztán a karácsonyi vesszővel jól megveregették őket, majd ajándékot adtak nekik. Szokás volt Palócföldön az is, hogy a család legidősebb férfitagja kora reggel megvesszőzte az ágyban lévő gyerekeket, hogy azok ügyesek legyenek.
Forrás – Csáky Károly: Katalin-naptól Gergely-napig. Komárom, 2005
(Csáky Károly/Felvidék.ma)
