Amikor 1823. január 22-én a csekei gazdálkodó, politikus és nyelvújító, de elsősorban költő Kölcsey Ferenc letisztázta A magyar nép zivataros századaiból alcímmel ellátott költeményét, aligha gondolhatta, hogy az hivatalos egyházi ima lesz, mi több, a magyar himnusz. Mégis ennek tiszteletére lett e nap a rendkívül gazdag magyar kultúra napja.
Sok helyen megemlékeztek erről, így Pozsonyban is január 20-án A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, valamint a pozsonyi Liszt Intézet közreműködésével.
A pozsonyi Brämer-kúriában Márai – Madách címmel dokumentumfilmet mutattak be, amely Szekeres Éva rendező és munkatársai érdekes kutatómunkájának az eredménye. Kevesen tudják, hogy két kiváló írónk családja az évek folyamán az utódok révén összefonódott. Tulajdonképpen kuriózum az egész, főleg, ha hagyományos hozzáállással közelítjük meg a témát.
Egy-egy íróról ugyanis úgy szoktunk értekezni, hogy született, írt, s meghalt, mintha magánélete nem is volna, családja, rokonsága, leszármazottjai pedig egyáltalán nem.
A dokumentumfilm egészen másképpen láttatja két csodálatos írónkat. A szerzők fölkutatták a leszármazottakat, akiknek eszükbe nem jutott, hogy ilyen rokoni szálak által bármiképpen kivételesek lennének, rokonságukra viszont büszkék, s ez bizonyos felelősségre is ösztönöz. Az alkotók érdeme, hogy emlékeiket följegyezték, s mindnyájunk számára hozzáférhetővé tették. Kiváló munkát végeztek, érdekes és értékes adatokkal ajándékoztak meg, s csak remélhető, hogy a film széles körben ismertté válik.
A nap másik kulturális eseménye a miskolci előadóművészeknek köszönhető, akik a Prímási palota Tükörtermében két nagyszerű pozsonyi muzsikus szerzeményeit adták elő. Az est elsősorban Flach Antal előadóművésznek köszönhető, aki a magyar zene kutatásával is eredményesen foglalkozik – a programra készülve a Széchenyi Könyvtárban egy ismeretlen Rajter-művet is talált. A Tükörteremben Dohnányi Ernő, valamint Rajter Lajos néhány művét (többek között Rajter magyar és szlovák népdalföldolgozását) mutatta be zenésztársaival, Ács Gabriella énekesnővel és Czimer Sándor klarinétművésszel.
Rajter Lajos neve Pozsonyban ismerősen cseng, ám elsősorban karmesterként tartjuk számon, holott a pozsonyi multikulturális közeg kiváló zeneszerzője is volt, műveit sajnos elég ritkán adják elő.
Dohnányi Ernő muzsikája a rendszerváltás után lett újra ismertebb, mivel a II. világháború után koncepciós vádak áldozata lett, s kénytelen volt emigrálni, így, csakúgy, mint Márai, persona non grata lett. Megrázó 4. esz-moll rapszódiáját Flach Antal kiváló interpretációja révén ismerhette meg a közönség.
Az efféle kulturális események mindig elgondolkoztatják az embert. Mennyi rejtett érték van, amit alig, vagy egyáltalán nem ismerünk! Márai könyveihez ma már nem gond hozzáférni (magyarországi kiadásukat az író föltételhez kötötte: amíg Magyarországon megszálló csapatok vannak és nem lesz demokratikus választás). Madách Imréről, igaz, sokan tudják, hogy ő írta Az ember tragédiáját – de hányan olvasták, s hányan értették meg? Dohnányi Ernő zenéje csakúgy, mint Rajter Lajos művei pedig most válnak újra vérkeringésünk részévé – Flach Antalnak ezért is külön köszönet jár, hogy elhozta Pozsonyba e két remek pozsonyi zeneszerző műveit, bár remélhetőleg nem csak a pozsonyiak számára. És persze jó volna, ha nem csupán a magyar kultúra napján hallhatnánk szerzeményeikat, hiszen zenéjük hétköznapjainkat is ünneppé képesek varázsolni.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
