Márciusban két kiváló magyar társulat is Erdélybe látogatott. A nemzeti ünnepen és az azt követő napokban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a hónap végén a Budapesti Operettszínház művészeinek tapsolhatott a közönség.
A nemzeti ünnepre utazott Erdélybe a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Március 15-én a Kolozsvári Állami Magyar Operában, március 16-án a marosvásárhelyi Kultúrpalotában, végül, március 17-én Nagyváradon, a Szigligeti Színházban léptek fel.
A Nemzeti Filharmonikusok karmestere a három estén az egyik legkiválóbb magyar dirigens, a hetvenesztendős Kovács János volt. A jeles eseménysorozatról Gebe-Fügi Renáta hegedűművészt, énekes szólistát, a kincses város szülöttét kérdeztem.
„A Kolozsvári Opera zenekarában játszom, s a turnén meghívott énekes szólistaként vehettem részt. Az első hangversenyen, Kolozsváron otthon érezhettem magam, sok kolléga, barát és ismerős foglalt helyet a széksorokban, s együtt ünnepelhettük március 15-ét. Marosvásárhelyen és Nagyváradon is nagyon nagy szeretettel fogadták a fellépőket. Elsőként Erkel Hunyadi László című operájából a „Szememben mámor, öröm ragyog” kezdetű, Gara Mária-áriát énekelhettem.
A magyar operairodalom egyik legnehezebb koloratúr darabja, amiben a fuvolajátéknak az énekesével azonos szerep jut.
Itt kell megemlítenem Szabó Anita fuvolaművész nevét. A fellépésen, jóllehet nem volt sok idő a próbákra – a nagy múltú zenekarnak és Kovács János karmesternek köszönhetően – nagy biztonságban érezhettem magam. Második számként Kodály Székelyfonójából az „A csitári hegyek alatt…” című népdalt választottam, mivel ez az ének gyerekkorom óta az egyik kedvencem. Ugyanúgy próbáltam előadni a színpadon, mintha gyermekként dúdoltam volna.”
(Fotó: Kiss Gábor)
Az Együttes a programban a 19. és a 20. századi magyar zene gyöngyszemeit adta elő. Erkel és Liszt, Bartók és Kodály művei méltó kifejezői a magyar nemzet hagyományainak és gondolkodásmódjának: délceg vagy éppen melankolikus dallamaikban, feszes ritmusaikban és élénk hangsúlyaikban ott a nép érzelemvilága, szabadságvágya, büszkesége – és szavak nélkül is – ott a történelem, a közösség minden nekibuzdulása, reménye, harca, kudarca és a talpra állás ereje.
Az Ünnepi nyitány, a Hunyadi László, a Magyar képek, a II. magyar rapszódia, a Székely fonó és a Fölszállott a páva sokféleképpen mesél arról, kik vagyunk, honnan jöttünk, milyen vágyakat hordoztak szívükben elődeink. Az egyetlen nem magyar mű, Beethoven Egmont-nyitánya sem illetéktelenül szerepel a programban, hiszen a nemes indulatú műben kifejeződő szabadságvágy és hősiesség a magyar nép második nagy forradalma, 1956 jelképévé vált.
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
