Csütörtök éjjel lángba borult a Felvidék legimpozánsabb, Makovecz Imre tervezte szabadtéri színpada. Felvillan emlékezetemben a színpad születése, Kovács Ferenc egykori polgármester álmainak megvalósítása, aki nem ismert lehetetlent. Mennyit alkotott aktív idejében (kultúrház, vasút feletti átjáró, a Csemadok járási irodáját is oda akarta vinni a válságos időkben)! Eszembe jut, ahogy együtt jártuk Pestet a színpad, majd a színpadon szereplő száztagú zenekar fellépése érdekében.
Az avatóünnepségen, a honfoglalás 1100. évfordulóján vagy kétezer ember zuhogó esőben kísérte Makovecz Imre és a polgármester szalagvágását. Majd kitűnő programok valósultak meg évről évre a Csemadok járási ünnepélyein: Kormorán, Hobo, száztagú zenekar, magyar népi együttes, Szőttes, Ghymes együttes, s megannyi rockzenekar és sztár lépett fel az esti programokban. S persze a mieink rendszeresen 500 szereplővel, csak tiszta forrásból, köztük a felvidéki lakodalmas, gyermek, felnőtt, hagyományőrző csoportjaink, tánccsoportok, vendégfellépők. S mindig vagy 5-600 néző előtt, akár esett vagy fújt a szél.
S jött egy új járási vezető, aki otthagyva a színpadot, olyan formát talált, amely még most sem talált otthonra. Minden évben máshol van a járási ünnepély – inkább helyieknek, s a csoportok is elkoptak.
A színpad pedig teljesen elmagányosodott vagy tíz éve. Csoda, hogy egy szikra lángra lobbantotta? Az ősi magyar szimbólum, a kifeszített íj formára tervezett létesítmény vajon volt-e felügyelet alatt? Igaz, amit nem kezelnek azt az őrzése sem védi meg az enyészettől. Az aktív időszakban ezt is megtette a helyi vezetés.
Így múlnak el értékeink. Pár éve ebben a régióban bezárt a közönség előtt az az értékes tájház, amelynek kincset érő gyűjteményébe egy élet szorgalmas munkája és őseink tárgyi, ruházati eszközei kerültek be. Ott voltam a megnyitón, ritka szakértelemmel berendezett parasztházban gyönyörködhettek az érdeklődők, sajnos nem sokáig. Aki létrehozta, a faluból is elköltözött.
A legtöbb értékeinket mentő létesítmény magyar állami támogatásból jön létre. Aki kért – akár Felvidék-szerte – előbb-utóbb kapott is. Van, ahol nem kérnek, de talán ennél is rosszabb, ha kérnek, majd az értéket hagyják tönkremenni.
Tisztelet az értéket őrzőknek, mindazoknak, akik már nincsenek közöttünk, s mindazoknak, akik mentik a jövő nemzedéknek igen gazdag kultúránk, népi hagyományaink tárgyi, szellemi hagyatékát.
Szüksége lenne rá a jelen és jövő nemzedéknek ebben az elgépiesedett világban.
Színpadsiratóként születtek meg gondolataim, mert számtalan felejthetetlen élmény, érték emléke maradt meg nemcsak bennem, de sok-sok kultúrát szerető emberben, akik csak egyszer is jártak a Makovecz Imre tervezte köbölkúti színpad műsorain.
Tudtommal ilyen csak egy volt a Felvidéken. Makovecz Imre Ybl Miklós-díjas építész is csak egy volt, egyedi stílusú művészetével. S többé ilyen alkotás nem születik.
A lángokat a szívünkben kellene őrizni, hogy ne maradjon hamu utánunk.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
