Magunkért, újra címmel emlékkonferenciát és önkormányzati találkozót szervezett a Csallóközi Falvak és Városok Társulása, a Szövetség a Közös Célokért és a Pro Civis Polgári Társulás a komáromi nagygyűlés 30. évfordulója alkalmából. A rendezvényen beszédet mondott Dr. Szabó Olga volt parlamenti képviselő, aki Path község polgármestereként a nagygyűlés aktív résztvevője, előkészítésének egyik kezdeményezője volt. Az ő beszéde olvasható alább:
Csodákra képes az emberi elme, hiszen minden ember másként látja ugyanazt a történést, másképpen emlékszik rá. Igy aztán a 30 évvel ezelőtti rendezvényt is különbözőképpen ítéljük meg.
Emlékszem, az újonnan megalakult Szlovákiában új közigazgatási és területi felosztást terveztek.
Nem volt kétséges a szándék, végérvényesen eltüntetni Szlovákia térképéről valamennyi magyar többségű közigazgatási egységet.
Ennek megakadályozása érdekében 1993. december 6-án a Csallóközi Városok és Községek Társulása Tanácsának ülésén éles vita, alapos mérlegelés után mondatonként fogadtuk el a felhívást a választott képviselők és polgármesterek nagygyűlésének összehívására. A gyűlés célja az önkormányzatok jogi helyzetének felvázolása, az ország tervezett közigazgatási és területi felosztásának ismertetése, különleges jogállású tartomány létrehozása az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201-es ajánlása alapján, az azt vezető 100 tagú tanács megválasztása, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek jogállásának javítása.
A vita alapját az a felhívás-tervezet képezte, amelyet Duray Miklós vetett papírra, és Kvarda József terjesztett a Tanács elé. A tanácstagok egy része nem értett egyet a Nagygyűlés szervezésével, ezért a felhívást csak kilencen írtuk alá:
Bölcs József, Komáromfüss,
Harsányi Imre, Gúta,
Kvarda József, Csenke,
Lojkovič Samuel, Nagymegyer,
Pálfy Dezső, Nagyszarva,
Pásztor István, Komárom,
Szabó Edit, Bátorkeszi,
Szabó Olga, Path,
Szkukalek László, Nemesócsa polgármestere.
A köztársasági elnök és a kormányfő 1993. december 13-ai megbeszélésén kezdeményezésünket alkotmány- és törvénysértőnek, az állam szuverenitását veszélyeztetőnek minősítették. Ennek következményeképpen sajtóhadjárat indult ellenünk.
Michal Kováč, köztársasági elnök 1993. december 16-án késő délután fogadta a Csallóközi Városok és Községek Társulásának képviselőit. A szervezők úgy döntöttek, hogy a megbeszélésen Pásztor István, Kvarda József, Lojkovič Sámuel, Szabó Olga összetételű küldöttség képviselje őket.
Emlékszem, a köztársasági elnöknél az a meglepetés ért bennünket, hogy jelen volt a Demokratius Szlovákiáért Mozgalom /HZDS/ képviselőinek, tisztségviselőinek jelentős része, akik szerint az országot akarjuk szétverni, irredenták vagyunk. A vádak visszautasítása után
Michal Kováč köztársasági elnök javaslata az volt, hogy halasszuk el gyűlésünket egy későbbi időpontra, mondjunk le a különleges jogállású tartomány és a 100 tagú választmány létrehozásáról.
Mivel a gyűlés összehívása a Tanács döntése volt, annak megváltoztatására a küldöttség nem volt jogosult.
A parlament Közigazgatási, Önkormányzati, és Kisebbségi Bizottságának ülésére is hívatták a szervezőket. Mivel arra a napra Lojkovič már önkormányzati ülést hívott össze, ment a Pásztor, Kvarda, Szabó hármas.
Emlékszem, a bizottság ülésén is ellenséges hangulat uralkodott. A képviselők ott sem tettek zsebkendőt a szájuk elé. Irredenták, az ország szétverői voltunk,
sőt, új elemként felvetették, hogy a Csallóközi Városok és Községek Társulása jogi személyként nem is létezik. Állításukat megcáfoltam, hiszen én írattam be a társulást a Belügyminisztérium jegyzékébe. Pásztor és Kvarda itt is elmagyarázta, hogy az Önkormányzati Chartához való csatlakozás, meg a többi általunk előterjesztésre kerülő anyagban található változás az ország jobb működését, a haladást szolgálja.
A parlamenti bizottság és a parlament határozatban ítélte el kezdeményezésünket és szigorú fellépést indítványozott velünk szemben. Feladatul adta a rendőrségnek, katonaságnak a közrend, és az állam egységének megvédését.
A szlovák sajtó tudatosan szította a feszültséget.
Ennek ellenére a Választott Képviselők és Polgármesterek Nagygyűlését a tervezett időpontban megtartottuk. Igaz, nem a tervezett program szerint. A három magyar párt különbözőképpen ítélte meg a politikai helyzetet. A Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom csak abban az esetben engedélyezte választott képviselőinek és polgármestereinek a részvételt, ha a különleges jogállású tartomány létrehozására és 100 tagú elnökségének megválasztására nem kerül sor. Miután ebben megegyezett az MKDM és az Együttélés, a Magyar Polgári Párt polgármesterei és képviselői is részt vehettek a gyűlésen. Ezt megelőzően az MPP-nek a nagygyűlés ellen elvi kifogásai voltak.
Ezek után nyugodtan alhatott a köztársasági elnök is, hiszen ezirányú kívánsága a magyar pártok széthúzásának köszönhetően teljesült.
A szervezőknek el kellett fogadniuk a pártok döntését. Lelkileg megterhelő volt ez az időszak, mert nem csak a szlovák sajtó fordult ellenünk, saját polgármester társaink is. Volt aki szemrehányást tett, hogy visszaéltem bizalmával, mert nem azért szavazott rám, hogy ilyen nyilatkozatot fogadjak el, és az országot szétverjem.
Sajnos, hatott a szlovák sajtó magyarellenes propagandája.
Folyt a megfélemlítés még a gyűlés napján is. A rendőrség a Nagygyűlésre tartó autóbuszokat félreállította, megbüntette. A résztvevők között akadt, aki stoppal jött az ország másik végéből, de eljött.
Közvetlenül a rendezvény kezdete előtt az egyik résztvevő állítólag telefonhívást kapott, miszerint bomba van a Sportcsarnokban elhelyezve, ki kell üríteni, a gyűlést el kell napolni. Mivel az épületet előzőleg ellenőrizték, utána pedig őrizték, a gyűlést megtartottuk.
A Komáromi Nagygyűlés elfogadta a felvidéki magyarság távlati célkitűzéseit.
30 év múltán is jobbára csak célkitűzésekről és nem elért célokról beszélhetünk.
Vannak előrelépések, közülük a Selye János Egyetem létrehozását emelném ki, de ami a szlovákiai nemzeti és etnikai kisebbségek jogait taglaló törvény elfogadását illeti, előrelépés nem történt. Időközben többször sor került ugyan az alkotmány módosítására, de szinte változatlanul került át a módosított alaptörvénybe a régi meghatározás miszerint a 33. és a 34. cikkely a szlovák állampolgárságú nemzeti kisebbségekhez tartozó egyének jogairól szól, és nem a kisebbség mint közösség jogairól. A benesi dekrétumok szellemében elfogadott törvények hatása máig érezhető. De beszélhetnénk még az önkormányzatok, az iskolák helyzetéről, a nyelvhasználatról, ahol szintén nem történt áttörés, vagy megemlíthetném a különleges jogállású közigazgatási terület létrehozását miről ma már senki sem beszél.
Mindezek ellenére a nagygyűlés méltóságteljes hangulatát, a résztvevők fegyelmezett viselkedését, a megfontolt hozzászólásokat, az egymásért érzett felelősséget nagyon sok jelenlevő szép emlékként őrzi. Okkal, hiszen emberpróbáló helyzetben helytállt, megcselekedte amit megkövetelt a haza.
Köszönöm nekik, és csak remélni tudom, hogy a következő nemzedék megvalósítja a Komáromi Nagygyűlés célkitűzéseit, hiszen továbbra is időszerű 30 éve elhangzott felszólalásom zárómondata: Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk és nem is kevés.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
(JUDr. Szabó Olga/Felvidék.ma)
